?>
Magyar Kupa: a Csákvár kiejtette a Budaörsöt

Meglepetés a labdarúgó Magyar Kupa 7. fordulójának előrehozott mérkőzésén: az NB II-ben sereghajtó Csákvár 3–1-re legyőzte a másodosztályban remekül szereplő Budaörsöt a két csapat szerda kora délutáni tatabányai meccsén, és bejutott a legjobb 32 közé.

Magyar Kupa: kész a forduló időrendje, öt meccs a tv-ben

A labdarúgó Mol Magyar Kupa napokban kisorsolt 7. fordulójának mérkőzéseit többségükben október 28-án, szerdán rendezik meg, de lesz meccs október 21-én, 29-én is – derült ki a szövetség versenybizottságának szerdán lapunkhoz is eljuttatott határozatából –, és ahogyan azt helyi forrásra hivatkozva megírtuk, immár hivatalos, hogy a Bicske november 14-én, szombaton fogadja a Ferencvárost. Az M4 Sport öt mérkőzést közvetít élőben a 64-es tábláról: a Fradi meccse mellett képernyőre kerül a Gárdony–Fehérvár, a Dunaújváros–Újpest, a Nyíregyháza–Paks és a Békéscsaba–Diósgyőr csata is. Íme, az időrend!

Magyar Kupa: megvan, mikor játszik Bicskén az FTC – sajtóhír

A Ferencváros tévéközvetítés mellett november 14-én, szombaton 14.45 órakor játszik a Magyar Kupában Bicskén – számolt be bicskei közélettel foglalkozó 2060.blog.hu.

MK: Bicskén a Fradi, megye I-es csapatot kapott a Honvéd

A Magyar Labdarúgó-szövetség az M4 Sport élő adásában, a hétszeres kupagyőztes Szekeres Tamás és a háromszoros győztes Tököli Attila közreműködésével elkészítette a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását (a főtábla második köre, melyben a legjobb 64 csapat szerepel).  

MK: a Puskás Akadémia hétgólos sikerrel jutott a 64 közé

Utolsóként a Puskás Akadémia jutott be a Magyar Kupa legjobb 64 csapata közé, mivel szombaton idegenben 7–0-ra legyőzte a megyei I. osztályban szereplő Toponárt.

MK: az Újpest és a Diósgyőr is bejutott a legjobb 64 közé

A labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában az Újpest FC 4–0-ra nyert az NB III-as Iváncsa KSE vendégeként, míg a Diósgyőri VTK kétgólos győzelmet aratott az ugyancsak harmadosztályú Balassagyarmati VSE otthonában.

NB I: döntött az MLSZ, újra ötöt lehet cserélni

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntésének értelmében péntektől (mától) ismét lehetőség van a három helyett öt játékos lecserélésére az OTP Bank Liga, valamint a Magyar Kupa mérkőzésein.

MK: életet mentett a bicskei masszőr Halmosiék meccsén

Életet mentett Sulyok Barnabás, az NB III-as Bicskei TC masszőre a labdarúgó Magyar Kupa hétvégi fordulójában Szombathelyen, a Király SE ellen lejátszott mérkőzésen. Az eszméletét vesztő 17 éves labdarúgó jól van, még aznap hazamehetett a kórházból.

Videó: imádja az internet népe az óriásit trollkodó csepeli labdaszedőt

Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó Magyar Kupában a Csepel 3–0-s vereséget szenvedett a Soroksár együttesétől. A meccs „sztárja” azonban egy csepeli labdaszedőfiú volt.

MK: a Paks küzdelmesen, a Mezőkövesd kiütéssel ment tovább

Mind a négy NB I-es klub továbbjutott a labdarúgó Magyar Kupában a vasárnap pályára lépő élvonalbeli együttesek közül. A Honvéd és a Fehérvár sikere után a Mezőkövesd a Mándok, a Paks a Hatvan otthonában győzött.

Magyar Kupa: a Mol Fehérvár öt góllal nyert Tiszaföldváron

A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójában az élvonalbeli Mol Fehérvár FC 5–0-ra nyert a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú Tiszaföldvár VSE otthonában.

A Mol Fehérvár öt góllal nyert Tiszaföldváron a Magyar Kupában

A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójában az élvonalbeli Mol Fehérvár FC 5–0-ra nyert a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú Tiszaföldvár VSE otthonában.

Gazdag-gólokban gazdag mérkőzésen jutott tovább a Honvéd

A hét utolsó napján folytatódott a labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulója, a címvédő Budapest Honvéd 7–1-re nyert a harmadosztályú, jól kezdő, de a végére nagyon elfáradó Tiszaújváros otthonában.

MK: Két kötényt kiosztottam, bulinak fogtam fel – Kenesei a Fradi ellen

A Magyar Kupa 6. fordulójában a Ferencváros 6–1-re nyert a megyei II. osztályú Ráckeve otthonában. A találkozó után a hazai csapat – a mérkőzésen egyébként eltiltását töltő – vezetőedzőjével, Szanyó Tiborral és a ráckeveiek legnagyobb nevű játékosával, Kenesei Krisztiánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Magyar Kupa: a DVSC kiharcolta a továbbjutást Tiszakécskén

A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójában az NB II-ben szereplő Debreceni VSC 2–0-s győzelmet aratott az NB III-as Tiszakécske otthonában. A Loki góljait Pávkovics és Bárány szerezte.

A bátor futball nem hatott, a Pápa hatot kapott

Pápa–ETO FC Győr mérkőzést rendeztek a Magyar Kupa 6. fordulójában, a nyolcgólos találkozón a vendégek fölényes sikert aratva (2–6) léptek tovább.

MK: „Tönkrever minket a Fradi, de nincs jelentősége”

A Magyar Kupa 6. fordulójában a Ferencváros 6–1-re nyert a megyei II. osztályú Ráckeve otthonában. A hazai csapat egyetlen gólját úgy ünnepelte a publikum, mintha továbbjutást ért volna. Nem csoda, hiszen óriási szó volt a város életében, hogy a legnépszerűbb magyar klub ellátogatott hozzájuk. Az NSO Tv-nek meséltek ráckevei lakosok ennek a meccsnek a jelentőségéről.

Magyar Kupa: két Halmosi-gól kevés volt; kiesett a Tatabánya

Halmosi Péter két gólt szerzett a Király SE kötelékében, csapata mégis kiesett a labdarúgó Magyar Kupából: az NB III-as Bicske Németh János, Farkas Máté és Filipovics Marko góljával 3–2-re megnyerte a szombati mérkőzést, és bejutott a legjobb 64 közé.