MLS: „Túl sok voltam nekik” – kirakták a holland válogatott játékost

Az MLS-ben szereplő Toronto FC labdarúgócsapata felbontotta a holland válogatott Gregory van der Wiel szerződését.

Légiósok: Németh és Sallói betalált, Baráth 45 percet kapott

Az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City többek között Németh Krisztián és Sallói Dániel góljával 7–0-ra nyert a Phoenix Rising FC próbajátékosokból álló csapata ellen felkészülési mérkőzésen – számolt be róla az amerikai klub hivatalos honlapján.

Kép: mezbemutató Nikoliccsal és Schweinsteigerrel

Nikolics Nemanja, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Chicago Fire magyar csatára Bastian Schweinsteigerrel és Dax McCartyval karöltve mutatta be a csapat új szerelését, amelyet a márciusban induló idényben viselnek majd a játékosok.

MLS: az idény végén visszavonul az MU korábbi kapusa

Huszonkét év után befejezi profi pályafutását az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Colorado Rapids magyar származású amerikai kapusa, Tim Howard, aki a 2019-es idény végén akasztja szögre a kesztyűjét.

MLS: Rooney után Ibrahimoviccsal is találkozott Sallói – fotó

A Sporting Kansas City magyar légiósa, Sallói Dániel legutóbb Wayne Rooneyval futott össze az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) médianapján, most pedig újabb klasszis csatárral, Zlatan Ibrahimoviccsal találkozott. Az utánpótlás-válogatott támadó egy tíz évvel ezelőtti képet is hozzácsatolt a most készült fotóhoz, ezzel csatlakozva az utóbbi időben népszerű 10 year challenge-hez.

Légiósok: Németh Krisztiánt meg kellett operálni

Megoperálták Németh Krisztiánt, az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City magyar válogatott labdarúgóját.

MLS: 2021-ben Texasból csatlakozik a 27. klub a ligához

Az MLS bejelentette, 2021-ben az észak-amerikai futballiga 27. csapataként csatlakozik a texasi Austin FC.

MLS: Urbányi István az SKC kiválasztásért felelős igazgatója

Az NB I-ben legutóbb a Gyirmót szakvezetőjeként dolgozó Urbányi Istvánnal, a Sporting Kansas City decemberben kinevezett, kiválasztásért felelős igazgatójával készített interjút a kisalfold.hu. Ebben beszámol az új munkaköréről és mesél azokról a magyar labdarúgókról, akikkel együtt dolgozik az amerikai együttesnél.

MLS: őrizetbe vették és megbüntették Wayne Rooney-t

Őrizetbe vették és megbüntették Wayne Rooney-t még decemberben Virginiában, mivel nyilvános helyen ittasan káromkodott.

MLS: hosszabbított edzőjével Nikolics klubja

Továbbra is Veljko Paunovics lesz a Chicago Fire labdarúgócsapatának edzője, a szerb szakember újabb kettő plusz egy évre kötelezte el magát.

Légiósok: két csapat is vinné a posztriválist kapó Stiebert?

Amerikai sajtóértesülések szerint két csapat is szívesen szerződtetné Stieber Zoltánt, az MLS-ben szereplő D. C. United magyar válogatott labdarúgóját.

Légiósok: Ami ma vagyok, javarészt a Honvédnak köszönhetem – Baráth

Az öltözőfolyosótól kezdve az öltözőn át a pályáig, avagy az Amerikába kerülő hátvéd, Baráth Botond búcsúlátogatása a Bozsik József Stadionban.

Honvéd: Gróf követheti Baráthot az Egyesült Államokba

Ha a védelem hibázott, Gróf Dávid általában kihúzta a slamasztikából a Honvédot. A kispestiek kapusa két és fél éve véd az első osztályban, meccsről meccsre magabiztosabban teljesít. Persze nem a tizenegyesek hárítása a legfőbb mércéje annak, ki jó kapus és ki nem, de Gróf Dávid két és fél év alatt tizenegyből hatot kivédett.

MLS: újabb magyar Kansas Cityben, Baráth aláírt – hivatalos

Újabb magyar futballista szerződött a tengerentúlra, azon belül is a Sporting Kansas Citybe: a klub bejelentette, hogy szerződtette Baráth Botondot.

MLS: Ibrahimovic aláírta az új szerződését – hivatalos

Zlatan Ibrahimovic hétfőn véget vetett a jövőjét firtató találgatásoknak, és bejelentette, hogy marad a Los Angeles Galaxynél, amely később hivatalosan is megerősítette ezt.

MLS: 2019-től megújul a rájátszás lebonyolítási rendszere

A következő idénytől megváltozik az észak-amerikai profi labdarúgóliga rájátszásának lebonyolítása.

Játékossors: Ibrahimovic bejelentette, hol folytatja – videó

Sokakat foglalkoztatott az utóbbi hetekben, hol folytatja pályafutását Zlatan Ibrahimovic. Korábbi klubjai közül a Manchester Uniteddel és az AC Milannal is hírbe hozták, a svéd klasszis azonban véget vetett a találgatásoknak, és bejelentette: marad a Los Angeles Galaxyben.

MLS: az NFL-t imádja, de a labdarúgással ért fel a csúcsra

Szűkölködő New York-i családból lett Atlanta-, sőt Amerika-szerte elismert milliárdos Arthur Blank, aki mindig is az NFL-es Falcons drukkere volt, de az MLS-es Uniteddel ért a csúcsra.

MLS: Nekünk kellett volna ott lennünk – Sallói Dániel

Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő Sporting Kansas City játékosa, Sallói Dániel az Újpest Labdarúgó Akadémián mesélt a hátrahagyott idényről a Digi Sportnak, még azt is kiemelve, hogy mennyire várja már David Beckham MLS-csapatának csatlakozását.

MLS: a Man. City ligarekordért vásárol kapust, aki a nyáron érkezik

Jövő nyártól az angol élvonalbeli Manchester Cityben folytatja pályafutását Zack Steffen, a 23 éves amerikai válogatott kapus – adta hírül a labdarúgó MLS-ben szereplő klubja, a Columbus Crew SC.