Bulgária: a Fradinak lőtt gólok is kellettek a Ludogorec rekordjához

A bolgár sajtóban szerdán jelent meg egy kimutatás arról, hogy az Európa-liga-szereplését februárban az olasz Inter ellen összesítésben 4–1-es vereséggel befejező Ludogorec új bolgár gólcsúcsot állított fel azzal, hogy a nemzetközi kupaidényben harmincszor vette be az ellenfelek kapuját – ebből négy meccsen hétszer a Ferencvárosét.

Bulgária: elhalasztották a Ludogorec bajnoki mérkőzését

A bolgár liga elővigyázatossági okokra hivatkozva elhalasztotta a Ludogorec vasárnapra kiírt bajnoki mérkőzését, mert a labdarúgócsapat csütörtökön a koronavírus által fertőzött észak-olaszországi területhez közel, Milánóban lépett pályára az Európa-ligában.

El: nyolcaddöntős az MU és az Inter, kiesett az Ajax

A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének mezőnyéhez csatlakozott a Manchester United és az Internazionale is. Búcsúzott viszont a sorozattól három korábbi BEK-győztes: a Benfica, a Celtic és az Ajax.

Videó: az év legszerencsésebb gólját szerezte Lukaku

Elképesztően szerencsés és egyben vicces gólt szerzett Romelu Lukaku az Inter Ludogorec elleni Európa-liga-találkozóján. A belga csatár az Alexis Sáncheztől visszakapott labdát egyből kapura fejelte, de csak a második „kísérletével” talált be.

Koronavírus: a Ludogorec játékosai maszkokban érkeztek az Inter-meccsre Milánóba

Maszkokkal, védőkesztyűben szálltak le a Ludogorec Razgrad Milánóba érkező játékosai a csapatbuszról – legalábbis a klub hivatalos Facebook-oldalán megjelent fotók tanúsága szerint. A csütörtöki találkozót a klubok, az Európai Labdarúgó-szövetség és az olasz hatóságok közös döntése értelmében zárt kapuk mögött játsszák le.

El: „Nem aggódunk, nagyobb a hisztéria, mint indokolt lenne”

A Ludogorec csapatkapitánya, Szvetoszlav Djakov sajnálatát fejezte ki, hogy üres kapuk mögött kénytelenek játszani az Inter otthonában az Európa-ligában.

El: még az újságírók sem mehetnek be az Inter–Ludogorecre

Csupán az operatőröket engedik be az Internazionale Ludogorec elleni Európa-liga-mérkőzésére – a koronavírus-járvány miatt még az újságírók sem mehetnek be a San Siróba.

El: zárt kapuk mögött rendezik meg az Inter csütörtöki meccsét

Zárt kapuk mögött rendezik meg csütörtökön az Internazionale–Ludogorec Európa-liga-párharc milánói visszavágóját a koronavírus-járvány miatt – tudatta az olasz labdarúgóklub hétfőn a hivatalos honlapján.

El: a Getafe a kaput sem találó Ajaxot, az Inter az FTC „régi” ismerősét verte meg

Az Ajax a Getafe vendégeként, a Ludogorec az Internazionale vendéglátójaként volt képtelen kaput eltaláló lövést, fejest felmutatni, végül mindkét együttes 2–0-ra kikapott az Európa-liga nyolcaddöntőjéért zajló csata odavágóján. Az exliverpooli Simon Mignolet gólpasszt adott a Manchester United ellen, az FC Bruges ezzel 1–1-es döntetlent ért el.

Felkészülés: a Ludogoreccel is találkozik a Paks – program

Az NB I-ben szereplő Paks megegyezett arról, mely csapatokkal játszik felkészülési mérkőzést a január 8-án kezdődő tíznapos törökországi edzőtáborában. Az ellenfelek között szerepel a bolgár Ludogorec is.

Eb 2020: a Puskás Arénában játszhatunk Bulgária ellen?

Kiril Domuszcsiev, a Ludogorec tulajdonosa – aki tagja a Bolgár Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának – megszólalt a Ferencváros elleni Európa-liga-csoportmérkőzés után, és elmondta: komolyan tart attól, hogy nem Szófia, hanem Budapest ad majd otthont a jövő márciusi Európa-bajnoki pótselejtező elődöntőjének. 

El: a Ludogorec fizette – változott a bíró Wikipedia-oldala...

Matej Jug nevét egyhamar nem felejtik el a Ferencváros szurkolói. A szlovén játékvezető Cicinho kezezése után nem ítélt tizenegyest csütörtökön a magyar csapatnak, holott egyértelmű volt a szituáció... A 39 éves bíró Wikipedia-oldalát bizonyára ezért buherálták meg pénteken.

Ludogorec–FTC: nemes bosszúról, de jogosan reklamált tizenegyesről ír a bolgár sajtó

A Ludogorec továbbjutása nem forgott komoly veszélyben; ült Gencsev célfutballja – összegzi a Ludogorec Razgrad–Ferencváros (1–1) mérkőzést a bolgár sajtó, amelynek egy része elismeri, a 20. percben jogosnak tűnő tizenegyest úszott meg a hazai csapat. A Duma kiemeli a sors iróniáját: az FTC nyáron a Bajnokok Ligája-csoportkörtől ugyan búcsúztatta a razgradiakat, most mégis a bolgárok készülhetnek a tavaszi folytatásra, míg a magyar csapat elköszönt Európától.

El: Most játszottunk a legjobban a Ludogorec ellen – Rebrov

A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Ludogorec vendégeként Bulgáriában az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában, amivel ugyan nem jutott tovább, de a főtáblán egyetlen vereséget szenvedve esett ki.

El: nem sikerült a bravúr, a Fradi kiesett a csoportból

A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 6. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent ért el a Ludogorec otthonában, így a magyar csapat a csoport 3. helyén zárt, s kiesett.

A helyzetek java kimaradt, kiesett a Ferencváros az Európa-ligából

A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 6. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent ért el a Ludogorec otthonában, így a magyar csapat a csoport 3. helyén zárt, és kiesett.

El: Zubkov, Isael, Nguen és Boli is kezd a Ferencvárosban

Sztaniszlav Gencsev és Szerhij Rebrov is kijelölte kezdőcsapatát a Ludogorec–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre. A magyar együttes a Zubkov, Isael, Nguen, Boli támadóformációval próbálja meg kiharcolni a továbbjutáshoz szükséges sikert.

A Fradinak az új magyar csúcshoz a 2. félidei védekezésén javítania kell

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön 21 órától ugyanazzal a céllal léphet pályára Razgradban, az idény során már kétszer legyőzött Ludogoreccel szemben, mint két hete itthon az Espanyol ellen – ha győz, akkor megdönti az eddigi magyar pontrekordot az európai kupák csoportkörében. Ráadásul a bulgáriai sikerrel a magyar klubok közül elsőként tovább is jutna a csoportkörből. Ehhez azonban egy statisztikán szinte biztosan javítania kell.

El: dedikálással indult a nap Sigér Dávidék számára

Két helyi bolgár férfi minden labdarúgótól tíz aláírást kért, Szerhij Rebrov már túl van a reggeli magányos sétáján.

Videó: óriási füstben indult el a Fradi-szurkolók különvonata Razgradba

A Ferencváros szurkolói szerda éjszaka 13 kocsiból álló különvonattal indultak el a Keleti pályaudvarról Razgradba, a Ludogorec elleni csütörtöki Európa-liga-csoportmérkőzés helyszínére. Nézze meg az NSO Tv videójában, ahogy füstbe burkolózva útra kelt a megavonat!