?>
Bajnokok reggelije: Mindent a birkózásnak köszönhetek, még a feleségemet is – Lőrincz Tamás

Főzünk és beszélgetünk. Az utóbbi években a mentális és fizikai felkészülés egyik alappillére lett a megfelelő étrend kiválasztása és betartása. A Nemzeti Sport és a Príma legújabb sorozatában utánajárunk, hogy Magyarország élsportolói milyen táplálkozási szokásokat követnek a versenyszezonban és azon kívül. Ebben a részben az olimpiai ezüstérmes, világbajnok és háromszoros Európa-bajnok magyar birkózó, Lőrincz Tamás volt a vendégünk.

Birkózó ob: felavatták az új nemzeti birkózóakadémiát

Nem túl népes mezőnnyel és még annyira sem sok meglepetéssel, de végre éles versennyel, a szombati ob-val felavatták legjobbjaink az új nemzeti birkózóakadémiát.

Birkózás: több mint 200-an neveztek az országos bajnokságra

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően szombaton rögtön a legjelentősebb hazai versennyel, a felnőtt országos bajnoksággal kezdődik meg a birkózók – hagyományos – szezonja, a versenyt a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, a KIMBA Sportcsarnokban rendezik meg.

Tokió 2020: „Életünk egyik legfontosabb napján kellene most lennünk”

A testvérek már biztos kvótásként várták az olimpiát, amikor elhalasztották a tokiói játékokat. Lőrincz Tamás ráadásul az utolsó olimpiájára készül, míg Viktor talált azért pozitívumot is a halasztásban, hiszen így biztosan ott lehet első gyermeke születésénél. Edzésen látogattuk meg még a múlt héten a két birkózót, akiknek most a szőnyegen kellene szerepelniük a japán fővárosban.

Koronavírus: sportolók vére segíthet a fertőzötteken

A koronavírus-betegségből felgyógyult sportolók ajánlották fel vérplazmájukat a fertőzöttek kezeléséhez – jelentette be dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, a vérplazma-terápiát kifejlesztő OrthoSera Kft. ügyvezetője és Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport vezetője április 30-án az egyetem budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

Birkózás: Roppant nehéz 16 hónap előtt állok – Lőrincz Tamás

Korunk vívmányait felhasználva a napokban a Kanizsai Birkózó Sportegyesület meghívta köreibe Lőrincz Tamás kötöttfogású világbajnok és olimpiai második, egyben háromszoros Európa-bajnok birkózót – virtuális térben... Lőrinczhez az eredeti tervet kibővítve csatlakozott Ligeti Dániel többszörös Európa-bajnoki érmes szabadfogású versenyző is.

Tokió 2020: Lőrincz Tamás tovább készül az olimpiára

A már megszerzett kvóta miatt meg sem fordult a birkózó Lőrincz Tamás fejében, hogy ne próbálja meg az újabb egy évet a koronavírus-járvány miatt elhalasztott tokiói olimpiáig.

Birkózás: a kötöttfogású világranglista élén a Lőrincz testvérek

A világbajnoki címvédő Lőrincz Tamás a kötöttfogásúak 77, míg öccse, Viktor a 87 kilogrammos világranglistáját vezeti a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) legfrissebb rangsorában.

Birkózás: három magyar érem Kubából – Lőrincz Tamás megsérült

A római Európa-bajnokság helyett Kubában edzőtáborozó három magyar kötöttfogású birkózó három érmet nyert a karibi ország hagyományos versenyén.

A varázslatos esztendő végre kárpótolta mindenért

Varázslatos évet tudhat maga mögött: egy bronz és két ezüst után végre világbajnoki aranyérmes lett Nur-Szultanban Lőrincz Tamás, érmei száma alapján már ő minden idők legeredményesebb magyar birkózója, s megszületett kisfia, Márton…

Birkózás: volt mit ünnepelni a szövetség évzáró rendezvényén

Péntek este került sor a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) hagyományos évzáró rendezvényére, a birkózókarácsonyra, amelyen szokás szerint köszöntötték és díjazták az esztendő kiemelkedő eredményeit elérő versenyzőket és edzőiket.

Birkózás: átadták a szabadtéri fitneszparkot

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia területén tízmillió forintból kialakított szabadtéri fitneszparkot adtak át, amelynek építését a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta.

Birkózás: szabadtéri fitneszparkot adtak át a csepeli akadémián

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia területén tízmillió forintból kialakított szabadtéri fitneszparkot adtak át.

Birkózás: mezben feszít Lőrincz Tamás és Szabó Emese fia – kép

Hétfőn, azaz október 28-án volt 108 esztendeje, hogy a székelyföldi Korondon megszületett Lőrincz Márton, az 1936-os berlini olimpia (egyik) magyar birkózóbajnoka. Az évforduló előtt néhány nappal korábban világra jött egy másik Lőrincz Márton, akibe hasonló sportági talentum szorulhatott, hiszen édesapja a világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás, édesanyja pedig az Eb-ezüstérmes Szabó Emese.

Birkózás: szabadulószobában járt három világbajnokunk

A napokban szabadult Lőrincz Tamás, Kiss Balázs és Korpási Bálint. Nem, három birkózó-világbajnokunk természetesen semmi törvénybe ütközőt nem tett, hiszen a szőnyegen kívül is példamutató sportemberek – pusztán arról van szó, hogy sikerrel kijutottak az egyik budapesti szabadulószobából. 

Birkózó-vb: elismerést kaptak a honvédelmi minisztertől a Lőrincz testvérek

Elismerést kaptak Benkő Tibor honvédelmi minisztertől kedden a Lőrincz testvérek, akik a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon egy arany- és egy ezüstérmet szereztek a kötöttfogásúak között.

Birkózó-vb: tömeg várta az éjfélkor landoló érmeseket – galéria

Szerdán éjfél körül Nur-Szultanból Budapestre érkezett az „aranygép”, amely az olimpiai kvalifikációs vb-ről hozta haza a kötöttfogású birkózó-válogatott tagjait, köztük a világbajnok Lőrincz Tamást, az ezüstérmes Lőrincz Viktort és a bronzérmes Korpási Bálintot. A kései óra ellenére a repülőtéri fogadáson ott volt többek között Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség és Gergely István, a BHSE elnöke.

Birkózó-vb: Lőrincz Tamás aranyérmet szerzett!

Hihetetlen, elképesztő, fenomenális: Lőrincz Tamás két és fél perc alatt technikai tussal nyerte meg döntőjét a 77 kilogrammosok között, ezzel olimpiai ezüstérmes klasszisunk 32 esztendősen élete első felnőttvilágbajnoki címét ünnepelheti!

Birkózó-vb: családban marad – Lőrincz Tamás is döntős!

Régi nagy álma teljesült a Lőrincz fivéreknek: azzal, hogy öccse, Viktor után Tamás is megnyerte elődöntőjét, mind a ketten döntőt birkózhatnak egyazon nagy világversenyen!