Edzősors: a Sepsi OSK menesztette László Csabát – hivatalos

A román élvonalbeli Sepsi OSK menesztette László Csaba vezetőedzőt. A nyáron kinevezett tréner vezetésével a székelyföldi együttes – tíz döntetlen mellett – csupán két bajnoki mérkőzést tudott megnyerni a Liga 1 eddigi 16 fordulójában, és a vasárnapi, Gaz Metan elleni hazai vereség után a 11. helyen áll. László utóda Leo Grozavu lett.

Román Kupa: gond nélkül jutott be a 16 közé a Sepsi

Gond nélkül jutott a legjobb tizenhat közé a Sepsi OSK csapata a labdarúgó Román Kupában, a székelyföldi együttes csütörtök délután Temesváron győzött a Liga 2-es Ripensia ellen.

Sepsi: a bajnok ellen is megőrizték veretlenségüket

Nagyon reménykedtek a Sepsi OSK szurkolói, hogy megtörhetik a CFR elleni rossz szériájukat a Liga I-ben, és hét vereség után elkaphatják a kolozsváriak „cserecsapatát”. Dan Petrescu, a CFR edzője ugyanis ismét a „bajnoki” sorát küldte pályára Szentgyörgyön: a Celtic elleni győztes BL-selejtező kezdőjéből csak Mario Rondón maradt hírmondónak, de az éllovas így is jó volt az 1–1-es döntetlenre a Székelyföldön.

Sepsi: László Csaba eltiltva lett a forduló legjobb edzője

László Csaba, a Sepsi OSK szakvezetője lett a romániai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Liga I) 5. fordulójának legjobb edzője.

Sepsi: egy remek gól, piros lap László Csabának – és újra iksz

A szünetben még úgy tűnt, hogy László Csaba vasárnap megszerezheti első edzői sikerét a román labdarúgó-bajnokság élvonalában, ám végül csapata, a Sepsi OSK csak az utolsó percben mentett meg egy pontot az eddig százszázalékos Viitorul ellen. A sepsiszentgyörgyiek eddigi mérlege: négy bajnoki, négy döntetlen.

Liga 1: „pontosan” mutatkozott be László Csaba a Sepsi padján

Gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a román élvonalban és a Sepsi OSK vezetőedzőjeként László Csaba, a szentgyörgyi csapat a FC Voluntari otthonában szerzett pontot a Liga 1 nyitó mérkőzésén.

Sepsi OSK: „Legalább 500 játékost néztünk meg az elmúlt három héten”

Lassan alakul a Sepsi OSK kerete a július közepén rajtoló új romániai szezonra. A frissen kinevezett edző, László Csaba irányításával hétfőn kezdte meg a felkészülést a Liga 1 előző idényét a hatodik helyen záró székelyföldi csapat, ám egyelőre még a távozó – lejárt szerződésű vagy csak kölcsönkapott – futballisták száma meghaladja az érkezőkét.

Sepsi OSK: Több mint felemelő érzés itt lenni – László Csaba

A székely vezetőedző, László Csaba szerint több mint felemelő, hogy a Sepsi OSK-t irányíthatja, és a következő idényben szeretne stabil középcsapatot faragni az együttesből.

Sepsi OSK: korábbi Fradi-tréner lett az új vezetőedző

László Csaba lett a Sepsi OSK új vezetőedzője – jelentette be a román élvonalbeli labdarúgóklub a szerdai sajtótájékoztatóján.

Legia: László Csaba mellett a Vidi korábbi edzője is jelölt

László Csaba mellett Henning Berg, a Vidi korábbi vezetőedzője is tárgyal a Legia Warszawával a vezetőedzői állásról. Lengyel sajtóhírek szerint Thorsten Fink és Michael Skibbe szintén kapcsolatba lépett a lengyel főváros klubjával.

Lengyelország: László Csaba lehet a Legia új vezetőedzője

Helyi sajtóhírek szerint László Csaba lehet a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Legia Warszawa vezetőedzője.

Skócia: megvan ki lehet László Csaba utódja

Ahogy arról beszámoltunk, a skót másodosztályban szereplő Dundee United szeptember végén menesztette László Csabát. Mára már tudni lehet, ki lesz az 54 éves szakember utódja.

Skócia: szűk egy év után távozik László Csaba – hivatalos

Közös megegyezéssel szerződést bontott vezetőedzőjével, László Csabával a skót másodosztályban szereplő Dundee United – jelentette be a klub vasárnap a hivatalos oldalán.

Skócia: inogni látszik a kispad László Csaba alatt

Skót lapértesülések szerint három mérkőzése maradt a másodosztályban szereplő Dundee United vezetőedzője, László Csabának, hogy megmentse állását, bár az is könnyen előfordulhat, hogy a hétvégén az utolsó alkalommal ül a csapat kispadján. Ha ugyanis a Dundee United nem győz a Queen of the South vendégeként, akkor megválna tőle a klub vezetősége, miután a brigád nyári felkészülése, valamint szereplése a Ligakupában elmaradt az elvárttól.

Skócia: László Csaba szabad kezet kapott a Dundee Unitednél

A Dundee United FC menedzsere, László Csaba a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége volt. Együttese nem jutott fel az első osztályba, de nem a vezetőedzőt küldték el a csapat éléről, hanem ő kapott szabad kezet. Elküldte a gyengébb játékosokat, megváltoztatta a scouting- és a fizetési rendszert is. A Celtic és a Rangers után lehet, hogy itt lesznek a legnagyobbak a prémiumok Skóciában, de alacsonyabb lesz az alapfizetés.

Légiósok: újabb győzelem, Beséék a feljutásért játszhatnak!

Bese Barnabás csapata, a Le Havre hazai pályán 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Tours-t a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) utolsó, 38. fordulójában, ezzel kiharcolta a jogot, hogy szerepelhessen a feljutásért rendezendő rájátszásban.

Skócia: Meg akartam ölni – László Csaba a játékosáról

László Csaba, a skót másodosztályban szereplő Dundee United labdarúgócsapatának menedzsere rendkívül dühös volt játékosára, miután a gárda szombaton 1–1-es döntetlent játszott a Dunfermline Athletic együttesével.

Skócia: a Dundee United klublegendája segít László Csabának

A skót másodosztályban szereplő Dundee United menedzsere, László Csaba felkérte Paul Sturrockot, a klub egykori legendás labdarúgóját, hogy csatlakozzon a szakmai stábhoz, és segítsen a feljutásban.

László Csaba: Leekensnek nem lesz könnyű dolga

A Dundee Unitednél dolgozó László Csaba szerint nehéz meccs vár a Georges Leekens szövetségi kapitány vezette magyar válogatottra márciusban.

Skócia: hatalmas verést kapott László Csaba csapata

Huszonhat hónapja nem szenvedett olyan súlyos bajnoki vereséget a László Csaba vezette Dundee United, mint a skót Championship 20. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Az együttes 2015 októberében a Celtictől kapott ki 5–0-ra, ezúttal az utolsó előtti Falkirk verte meg 6–1-re, egy osztállyal lejjebb.