Kézi BL: „Ez szakmai és érzelmi kérdés” – ott lesznek-e a Győr visszavonulói a final fouron?

A riválisaihoz hasonlóan érdekes helyzetbe került a Győri Audi ETO is azzal, hogy az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) korábbi döntésével szeptember elejére halasztotta a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét. A címvédő keretéből három játékos is visszavonulna a nyáron, nagy kérdés, néhány hónap „ráhúzással” esetleg ott lehetnének-e a csapatban a final fouron.

Női kézi: lehet, hogy mégsem vonul vissza a nyáron Kiss Éva

A kialakult helyzet és a tokiói olimpia elhalasztása miatt még átgondolja, hogy valóban befejezi-e sportolói pályafutását ebben az évben Kiss Éva, a női Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO kézilabdacsapatának kapusa.

Szenzációs végjáték, óriási győzelmet aratott a Győr Brestben

A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének rangadóján a címvédő Győri Audi ETO KC a kilenc gólig jutó Veronica Kristiansen vezérletével 29–28-ra nyert a Brest Bretagne vendégeként. A 45. percben még négygólos hátrányban lévő magyar csapat sikerét Kiss Éva védése biztosította be.

Női kézi BL: Támadásban jelentős gondjaink vannak – Danyi

Végig kézben tartva a mérkőzést 26–24-re győzte le a Győri Audi ETO KC a Buducsnosztot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. A mérkőzés után Danyi Gábor vezetőedző és Kiss Éva értékelt az NSO Tv-nek. 

Női kézi: Leynaud kapusedző is lesz Győrben, Kiss Éva visszavonul

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata bejelentette, hogy új szerződést kötött Amandine Leynaud-val és Kiss Évával, azonban a francia klasszis a nyártól kapusedzőként a szakmai stábhoz is csatlakozik, míg Kiss befejezi profi pályafutását, és a győri utánpótlás munkáját fogja segíteni.

Fény és árnyék: ilyen volt a magyar női kézilabda 2019-es éve

Az első és a második számú európai klubtrófeát is magyar csapat hódította el női kézilabdában, utánpótlásszinten idén is remekeltek válogatottjaink, a felnőtt nemzeti csapat viszont elhasalt a világbajnokságon. A Nemzeti Sport évértékelője.

Női kézilabda: magabiztos siker a házigazda ellen a Szöul-kupán

A világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott hat góllal nyert a házigazda Dél-Korea ellen a Szöul-kupa nemzetközi felkészülési torna második fordulójában. Az ázsiaiak a második félidő elején 13 percig képtelenek voltak betalálni, ezalatt a mieink olyan előnyt építettek ki, amivel biztosan be tudták húzni a meccset.

Női kézi NB I: hosszabbított Győrben a válogatott kapus

A női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC bejelentette, hogy meghosszabbította Kiss Éva szerződését. A címvédő együttes nemrégiben másik kapusával, Amandine Leynaud-val is megegyezett a közös folytatásról. 

Kézilabda: Nem szeretek a középpontban lenni – Kiss Éva

Kiss Éva még a Székesfehérváron töltött évek alatt került közelebbi kapcsolatba a menhelyes kutyusokkal, akik közül már akkor szívesen hazavitt volna magával egyet, de mindig a nagy kutyákba szeretett bele. Miután a kiváló kézilabdakapus a Győrhöz került, a helyi menhelynél folytatta a kutyasétáltatást. Itt találkoztak össze Oszkárral. A Nemzeti Sport Sportkrém mellékletében pénteken megjelenő hosszabb interjúhoz készült videóban beszél a kutyusáról, valamint arról is, hogyan kezeli a népszerűséget.

Női kézi Eb: Teljesen elégedett vagyok, jó úton haladunk – Kovacsics

Kis csalódottságot ugyan láttunk a magyar női kézilabda-válogatott játékosaiban, hogy nem folytathatják Párizsban az Európa-bajnokságot, összességében mégis elégedetten értékelték a számunkra hetedik hellyel véget érő tornát.

Női kézi Eb: Bíró a kapusok, Planéta a védők között a rangsor elején

Befejeződött a csoportkör a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon, ez jó alkalmat kínál arra, hogy összegezzük az első etap statisztikáit, természetesen a magyar válogatottra koncentrálva. Az Eb honlapján közölt adatok szerint a kapusok között Bíró Blanka, míg a védőknél Planéta Szimonetta áll előkelő helyen a vonatkozó rangsorban, Háfra Noémi pedig a kanadai tabellán az élmezőny tagja.

Női kézi Eb: Amit elterveztünk, nagyon jól működött – Kiss Éva

Kim Rasmussen szerint nagybetűs csapatként működött a magyar válogatott a spanyolok ellen 32–26-ra megnyert csoportmérkőzésen a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon. A mieink továbbjutása már a mérkőzés előtt is biztos volt, a győzelem viszont azt jelenti, hogy két pontot is visznek Kovacsics Anikóék a középdöntőbe. A játékosok egyetértettek abban, hogy szinte maradéktalanul meg tudtuk valósítani, amit elterveztünk. 

Győri ETO: itt tart Tomori, Mörk és a többi sérült gyógyulása

Minden bizonnyal november végén léphet pályára ismét Tomori Zsuzsanna, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC válogatott kézilabdázója.

Női kézi: megműtötték Kiss Évát, a szezonkezdetre felépülhet

Sikeres térdműtéten esett át Kiss Éva, a Győr válogatott kézilabdakapusa – tudatták a zöld-fehérek a hivatalos honlapjukon.

Női kézilabda: újabb két műtét a BL-győztes győrieknél

Megműtik Kiss Évának, a Győr válogatott kézilabdakapusának térdét. A junior-világbajnokságra készülő Afentaler Sára már kés alá feküdt.

Női kézi BL: Groot a hétvége sztárjai között, Kiss védése az első

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a női Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntője után is elkészítette szokásos válogatásait, amelyekben a végső győztes Győri Audi ETO több játékosa is helyet kapott.

Női kézi BL: Amorim toronymagasan a legjobb – osztályzatok

A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében diadalmaskodó Győri Audi ETO KC játékosainak teljesítményét olvasóink is értékelték, a végső győzelem az osztályzatokban is tükröződik.

Női kézi BL: Kár, hogy a csapat nem marad teljesen együtt – Görbicz

A Győri Audi ETO 2013, 2014 és 2017 után negyedszer nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a budapesti final four döntőjében hosszabbításban 27–26-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopjét. A találkozó után a születésnapos Görbicz Anita és a hosszabbítás utolsó pillanataiban parádés védést bemutatót Kiss Éva beszélt érzéseiről az NSO Tv kamerája előtt.