?>
Tottenham: aláírt a Man. City kétszeres bajnok kapusa – hivatalos

A Tottenham hivatalosan is bejelentette Joe Hart érkezését. A 75-szörös válogatott kapus 2022-ig szóló szerződést írt alá. A legutóbb a Burnleyben futballozó játékos szabadon igazolható volt.

Tottenham: orvosin a Man. City korábbi kapusa – sajtóhír

A Sky Sports információi szerint Joe Hart a Tottenhamnél vesz részt orvosi vizsgálaton, melynek sikeres teljesítését követően aláír a klubhoz.

Csupasport: kipattintotta magát a klub nélküli Cavani és Hart

Edinson Cavani és Joe Hart jövője sem biztos: a csatár és a kapus addig is a kondieszközökkel került közeli barátságba.

Hart, Thiago Silva, David Silva, Cavani – a szerződés nélküliek álomcsapata!

Ha nem is az eredeti időben, de mostanra minden topliga küzdelmei véget értek, ezzel pedig számos játékos szerződése is lejárt az együttesénél. A Sky Sports ennek apropóján összeszedte a Premier League, a La Liga, a Bundesliga, a Serie A, a Ligue 1 és a Championship szabadügynökeit, hogy álomcsapatot formáljon belőlük.

PL: távozik klubjától a 75-szörös angol válogatott kapus

Az angol Premier League-ben szereplő Burnley bejelentette, hogy kapusa, Joe Hart elhagyja a klubot szerződése lejártával.

PL: légiósnak állna a válogatott érdekében a Burnley kapusa

Az angol élvonalbeli Burnley labdarúgócsapatának kapusa, Joe Hart azt mondta, elképzelhető, hogy külföldre kell igazolnia, ha ismét első számú hálóőr akar lenni.

Championship: 75-szörös válogatott kapust igazolhat a Leeds

A Football Insider beszámolója szerint Joe Hart szívesen szerződne a Leeds Unitedhoz, amely nyáron kapusfronton (is) bővítené Marcelo Bielsa vezetőedző lehetőségeit.

BL: a korábbi MU-védőnél még mindig a Liverpool a favorit

A nyolcaddöntő első mérkőzésén az Atlético Madridtól elszenvedett 1–0-s vereség ellenére a Liverpoolt tartja a Bajnokok Ligája toronymagas esélyesének Rio Ferdinand korábbi angol válogatott védő, aki már szakértőként dolgozik a BT Sports televíziónál.

Man. City: így tiszteleg a klub Joe Hart előtt – kép

A Manchester City Joe Hartról, a klub korábbi kapusáról nevezett el egy edzőpályát az együttes edzőközpontjában.

Man. City: „Guardiola őszinteségét tisztelem, a véleményét nem”

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Burnley kapusa, Joe Hart a Sky Sports internetes oldalnak adott interjújában elárulta: nem neheztel korábbi edzőjére, Pep Guardiolára, amiért két éve miatta kellett távoznia a Manchester Citytől, továbbá szeretne újra bekerülni az angol válogatott kapujába.

Man. City: Hart a PL-en belül vált klubot – hivatalos

A Burnley labdarúgócsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Joe Hartot a Manchester Citytől.

ICC: Joe Hart sarokkal adott kötényt Szalahnak – videó

Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó Nemzetközi Bajnokok Kupájában (ICC) a Liverpool egy utolsó percben szerzett góllal győzte le a Manchester Cityt. A mérkőzésen egy nem várt eseménynek is tapsolhattak a MetLife Stadionba kilátogató szurkolók: a manchesteriek kapusa, Joe Hart sarokkal adott kötényt Mohamed Szalahnak. Íme!

ICC: a Dortmund legyőzte a Manchester Cityt a nyitányon

A Dortmund Manchester City felett aratott győzelmével vette kezdetét a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) Chicagóban, ahol Mario Götze tizenegyesből szerzett gólja döntött a németek javára.

Akiknek ellopták a világbajnokságát: a lemaradók (rém)álomkerete

Ugyan vajjal-sajttal bőven megrakott, de nehéz kenyér a profi labdarúgóké is, példának okáért itt lesz a nyári világbajnokság, amelyről több klasszis is lemarad. Igaz, olyan nagyságok sem léphettek pályára vb-n különböző okok miatt, mint George Weah, Ryan Giggs, Ian Rush, Abedi Pelé, Valentino Mazzola, Bernd Schuster, Alfredo Di Stéfano, Eric Cantona, George Best vagy legújabban Gareth Bale – és erről a tornától is több remek futballista marad távol, annak ellenére, hogy a válogatottja viszont szerepel.

Vb 2018: Wilshere-t nem hívták be, ezzel a képpel reagált

Mint beszámoltunk róla, Gareth Southgate szövetségi kapitány kijelölte az angol labdarúgó-válogatott 23 fős világbajnoki keretét. A válogatott mestere Joe Hartra és Jack Wilshere-re nem számít Oroszországban. Ezt nem nyelte le szó nélkül az Arsenal futballistája.

FA-kupa: Joe Hart szurkolói sapkában játszott; kirúgtak egy fogat

A labdarúgó FA-kupában a harmadosztályú Shrewsbury Town és a West Ham United találkozóján Joe Hartnak, a londoniak kapusának a szurkolók bedobtak egy sapkát. Hart kérte, mert bizony szüksége volt rá… Később a szintén WHU-játékos Josh Cullen volt a főszereplő, őt fejbe rúgták, ami után repült az egyik foga. A meccs nem hozott gólt, tehát újrajátsszák, a WHU otthonában.

PL: Joe Hart és Mignolet a legrosszabb kapusok között

Joe Hart és Simon Mignolet a legrosszabbul teljesítő kapusok között áll a Premier League 2017–2018-as idényében – derül ki az oulala.com statisztikai összegzéséből.

Videó: majd’ egy év után újra kapus adott gólpasszt a PL-ben

Joe Hart, a West Ham United kapusa Michail Antoniót ugratta ki tökéletesen, az angol támadó pedig nem hibázott, elképesztő higgadtsággal fejezte be az akciót, így csaknem egy év után újra láthattunk gólpasszt egy kapustól az angol bajnokságban. Legutóbb 2016 decemberében Joel Robles, az Everton kapuvédője adott asszisztot a Premier League-ben.

Videó: Sterling bombájánál csak Hart reakciója a jobb

A Szlovénia és Litvánia elleni világbajnoki selejtezőre készülő angol labdarúgó-válogatott edzésén Raheem Sterling óriási gólt lőtt. A találatnál pedig csak a kapus, Joe Hart reakciója az érdekesebb.

Manchester City: Joe Hartot Londonba adták kölcsön

Joe Hart, az angol labdarúgó-válogatott és a Manchester City kapusa kedden a West Ham United csapatához került.