Férfi kosár NB I: kikapott az éllovas Falco Szombathely

Az éllovas Falco ötpontos vereséget szenvedett Sopronban a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján.

Férfi kosár NB I: bevette Pécset a Sopron KC

Idegenben is nyerni tudott a Sopron KC a PVSK ellen a férfi kosárlabda NB I 10. fordulójában. A találkozónak a látogatók a 13., a hazaiak az 5. helyről vághattak neki, azaz meglepő eredmény született. A vendégektől a Bernard Thompson, Eric Carter páros összesen 55 pontig jutott.

Férfi kosár NB I: távozott a jászberényi vezetőedző

Nikola Lazics távozott a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Jászberényi KSE vezetőedzői posztjáról.

Férfi kosár NB I: agydaganatot diagnosztizáltak a Jászberény játékosánál

A férfi kosárlabda NB I-ben szerepelő Jászberény KSE hivatalos honlapján tudatta kedden este, hogy a klub U20-as csapatában szereplő fiatal játékosánál, Novák Áronnál jóindulatú agydaganatos megbetegedést diagnosztizáltak. A jkse.hu-n megjelentek szerint a játékos az egyik mérkőzésen beütötte a fejét, majd később látás- és egyensúlyzavarok alakultak ki nála, ami miatt immár alaposabban megvizsgálták, s ekkor derült ki a baj.

Férfi kosár NB I: sérülés Szolnokon, visszatérő Jászberényben

Kézközépcsonttörést szenvedett a Szolnoki Olajbányász erőcsatára, Juhos Levente. A megyei rivális Jászberénybe visszatér Djordje Pantelics.

Férfi kosár NB I: Sopronba szerződött az alapszakasz pontkirálya

Jászberényből Sopronba szerződött Damier Erik Pitts amerikai kosárlabdázó.

Férfi kosár NB I: a Körmend lett a középszakasz győztese

A férfi kosárlabda NB I középszakaszának utolsó játéknapján kialakult a negyeddöntő pártosítása. A középszakaszt a Körmend nyerte meg, miután a záró napon 20 ponttal legyőzte a Szolnokot. A felsőházban szerdán találkozó Jászberény és Pécs a playoff első körében is összecsap egymással, az utolsó „tét nélküli” összecsapásukat a baranyaiak nyerték meg idegenben.

Férfi kosár NB I: magabiztosan győzött a Szolnok

A Szolnoki Olaj 85–68-ra kiütötte a Jászberényt a férfi kosárlabda NB I felsőházában, a középszakasz szombati játéknapján.

Férfi kosár NB I: a Körmend és a Falco is kiütéssel győzött

A Körmend hazai pályán 83–59-re legyőzte a Jászberényt a férfi kosárlabda NB I középszakaszának vasárnapi játéknapján, és megerősítette pozícióját a felsőház első helyén. Fölényes sikert aratott a másik vasi együttes is: a Falco 35 ponttal múlta felül a PVSK-t (88–53).

Férfi kosár NB I: Szolnokon megszakadt a Körmend sorozata

A listavezető Körmend négy ponttal kikapott a címvédő Szolnok otthonában a férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházában, szerdán. A Pécs egy negyed alatt eldöntötte a Jászberény elleni meccset.

Férfi kosár NB I: újra legyőzte a Jászberény a bajnok Szolnokot

A Jászberény hazai pályán 90–82-re nyert a címvédő Szolnok ellen a férfi kosárlabda NB I középszakaszának szombati felsőházi mérkőzésén. A középházban a Kecskemét nagy csatában legyűrte az Atomerőműt, míg az alsóházban az Alba Fehérvár és a sereghajtó TF örülhetett győzelemnek.

Férfi kosár NB I: a Falco hosszabbításban nyert a Pécs ellen

A Falco hosszabbításos mérkőzésen verte idegenben négy ponttal a Pécset szombaton a férfi kosárlabda NB I középszakaszában.

Férfi kosár NB I: a PVSK és a Jászberény is idegenben nyert

A Jászberény a Kecskemét, a Pécs pedig a Szeged otthonában győzött a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában, pénteken.

Férfi kosár MK: megismétlődik a tavalyi finálé Győrben

A Falco és a Szolnok játssza a döntőt szombaton a a férfi kosárlabda Magyar Kupában Győrben.

Férfi kosár MK: vezéráldozatot követelt a Szolnok továbbjutása

A Falco KC és a Jászberény után a Szolnoki Olaj is bejutott a férfi kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjébe a győri végjátékban csütörtökön. A negyedik elődöntős a ZTE-t legyőző DEAC.

Férfi kosárlabda MK: a győri Audi Arénában rendezik a tornát

A nőihez hasonlóan a férfi kosárlabdázók Magyar Kupáját is Győrben rendezik majd, ám nem az Egyetemi Csarnokban, hanem az Audi Arénában február 14-16-án.

Férfi kosár NB I: a PVSK 15 ponttal kikapott Szombathelyen

A tabella második helyén álló PVSK 68–53-as vereséget szenvedett a Falco vendégeként Szombathelyen a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. A Körmend és a Jászberény hazai környezetben nyert, utóbbi a Sopront győzte le hosszabbításban.

Férfi kosár NB I: győztes kosár 3 mp-cel a vége előtt Berényben

A hazai pályán játszó Jászberény hiába dolgozott le az utolsó hét percben tízpontos hátrányt, mégis a vendég Körmend győzött két ponttal (88–90) a férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Férfi kosár NB I: a Falco 99, az Alba 98 pontig jutott

A férfi kosárlabda NB I 25. fordulójában az Atomerőmű SE hazai pályán remek játékkal 92–73-ra felülmúlta a dobogós Egis Körmendet. A Falco KC Szombathely és az Alba Fehérvár egyaránt magabiztos győzelmet aratott, előbbi a KTE-t, utóbbi a sereghajtó MAFC-ot verte otthoni környezetben. A listavezető Szolnoki Olaj a DEAC vendégeként ünnepelhetett sikert.

Férfi kosár NB I: a címvédő Alba simán kikapott Jászberényben

A Jászberény hazai pályán meglepetésre simán legyőzte (82–72) a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I 24. fordulójának szombati játéknapján. A Körmend a hajrában fordított vendége, a Szeged ellen (77–72), míg a DEAC 11 vereség után nyert, méghozzá idegenben, Pécsen (81–88).