Rakitic döntött, két vállra fektette a Bilbaót a Barcelona

A Barcelona több mint két év után ismét legyőzte az Athletic Bilbaót, miután a La Liga 31. fordulójában 1–0-s győzelmet aratott a baszkok felett.

Barcelona: a Sevilla az idény végén megkörnyékezi Rakiticet?

Spanyol lapértesülés szerint a La Ligában szereplő Sevilla megvárja az idény végét, majd akcióba lendül a Barcelona horvát középpályásáért, Ivan Rakiticért.

Barcelona: „Boldog lennék, ha...” – Rakitic a lehetséges klubváltásáról

Ivan Rakitic örömmel venné, ha a Barcelona labdarúgóklubjának vezetősége véget vetne a távozásával kapcsolatos híreszteléseknek.

Barca: megegyeztek Pjaniccsal, és más is érkezhet a Juvétól – sajtóhír

Konkrétumokról beszélt az FC Barcelona nyári átigazolási terveit illetően Francesc Aguilar, a Barca TV újságírója, aki úgy tudja, a katalán klub képviselői már megegyeztek Miralem Pjaniccsal, a Juventus bosnyák labdarúgójával, míg Arturo Vidal, a gránátvörös-kékek chilei középpályása szívesen dolgozna ismét együtt Antonio Contéval az Internél.

Barcelona: Rakitic elégedetlen, hamarosan távozhat – sajtóhír

Elmérgesedett a helyzet Ivan Rakitic és az FC Barcelona labdarúgócsapata között, már csak az kérdés, a horvát középpályás mikor hagyja el a klubot – írja a katalán Sport című lap.

Barcelona: a Napoli is beállt a sorba Rakiticért

Ivan Rakitic távozása most már huzamos ideje téma a Barcelonánál, ezúttal pedig újabb csapattal boronálták őt össze a lapok, a Napolival.

Barcelona: Ne kezeljenek úgy, mint egy zsák krumplit! – Rakitic

Ivan Rakitic, az FC Barcelona vb-ezüstérmes horvát labdarúgója az El Mundo Deportivónak adott interjújában megerősítette, hogy szeretné kitölteni jövő nyárig szóló szerződését a Barcában, viszont ha ez nem lehetséges, akkor ő akarja eldönteni, hol folytatja.

Barcelona: Rakitic 2020-ban elköszön a horvát válogatottól

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság után lemond a válogatottságról az FC Barcelona horvát középpályása, Ivan Rakitic.

Real Madrid: a nápolyi elnök engedélyt adott az átigazolásra?

Egyik madridi gigásznak sem megy igazán mostanában, az Atlético Madridnál egy karmester és egy vérbeli befejező csatár, a Real Madridnál meglepő módon egy támadó középpályás és egy középső védő a kiszemelt.

Eb 2020: Rakitic nem játszhat a horvátoknál Szlovákia ellen

Friss hír a horvát labdarúgó-válogatott háza tájáról a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt: Ivan Rakitic, az FC Barcelona sztárja Achilles-ín-sérülés miatt nem léphet pályára a szombati, rijekai találkozón.

CR az edzőközpontban riogatott, a legbizarrabb jelmez Howardé

Október 31-e halloween napja, ezen a napon sokan különféle jelmezekbe öltöznek, a gyerekek pedig bevetik a „trick or treat”, vagyis „csokit vagy csínyt” néven elhíresült szokást. Természetesen a sportolók közül is sokan ünnepelnek, így körbenéztünk a közösségi médiában, ki hogyan töltötte a hónap utolsó napját.

Barcelona: Vidalt és Rakiticet is odaadnák az Inter támadójáért – sajtóhír

Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona két középpályását, Ivan Rakiticet és Arturo Vidalt is felajánlaná az Internazionalénak, hogy megkaparintsa a milánói együttes argentin válogatott támadóját, Lautaro Martínezt.

Óriási balhé Katalóniában, Rakiticnek az autópályán kellett gyalogolnia

Óriási a felfordulás a napokban Barcelonában és szinte egész Katalóniában. Spanyolországban a legfelsőbb bíróság börtönbüntetésre ítélte azokat a politikusokat, akik 2017-ben részt vettek a függetlenségi népszavazásban, ezért Katalónia-szerte hatalmas tüntetések vannak. A helyi sportolókra és klubokra is hatással vannak a történések.

Eb 2020, E-csoport: a Bale vezette walesiek ikszeltek a horvátokkal

Wales labdarúgó-válogatottja hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Horvátországgal a 2020-as Európai bajnoki selejtezősorozat E-csoportjában, ezzel életben tartotta kvalifikációs esélyeit a kontinensviadalra.

Bale gólja egy pontot ért Walesnek a fásult horvátok ellen

Wales labdarúgó-válogatottja hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Horvátországgal a 2020-as Európai bajnoki selejtezősorozat E-csoportjában, ezzel életben tartotta kvalifikációs esélyeit a kontinensviadalra.

Barca: C. Ronaldo felhívta a játékost, hogy menjen a Juvéhoz

A Barcelona horvát válogatott játékosával, Ivan Rakiticcsel kapcsolatban már a nyáron is napvilágot láttak olyan hírek, hogy a Juventus élénken érdeklődik iránta. A játékos ezt most megerősítette, és elárulta azt is, hogy Cristiano Ronaldo is hívta az olasz rekordbajnokhoz.

Válogatott: Kemény mérkőzés vár ránk a magyarok ellen – Rakitic

Ivan Rakitic, a horvát labdarúgó-válogatott 31 éves középpályása sajtótájékoztatón beszélt bővebben a közelgő Európa-bajnoki selejtezőkről, valamint az FC Barcelonánál kialakult helyzetéről.

Rakitic több percet tölthet a pályán ellenünk, mint a Barca legutóbbi négy meccsén összesen

Jó eséllyel a legnehezebb időszakát éli Ivan Rakitic, amióta 2014-ben aláírt az FC Barcelonához. A magyar válogatott elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő horvát labdarúgó a legtöbbet foglalkoztatott játékosból perememberré vált a katalánoknál. Zlatko Dalic szövetségi kapitány ennek ellenére számít a világbajnoki ezüstérem megszerzésének egyik főszereplőjére.

Eb 2020: Rakitic nélkül a horvátok, magyarokat másoló szlovákok

Az előttünk álló napokban célegyenesbe fordul a 2020-es Eb selejtezősorozata, s ugyan a magyar válogatott csütörtökön felkészülési mérkőzést játszik Montenegró ellen, az E-csoportban ettől függetlenül pénteken két mérkőzést rendeznek. Körbenéztünk az ellenfelek háza táján: kiderült, hogy a horvátok nem számíthatnak Ivan Rakiticre, a szlovákok a mieink horvátok elleni meccsét másolnák, Azerbajdzsánnak szinte kár is elutazni Walesbe, míg a szigetországiak győzelmi kényszerben lépnek pályára.

Juve: a Barca középpályásával erősítenének – sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint a Juventus labdarúgócsapata bejelentkezett az FC Barcelona horvát középpályásáért, Ivan Rakiticért.