„Ha így fejlődik, hét év múlva a Real Madrid szerződteti Sigér Dávidot”

A válogatottat sújtó sérülések, illetve eltiltások miatt a horvátok elleni csütörtöki Eb-selejtezőn jó eséllyel először lehet kezdő a nemzeti csapatban Sigér Dávid, aki jövő hónapban tölti be a 29. életévét. A ferencvárosi középpályás mesébe illő útjáról menedzserével, Horváth Zsolttal beszélgettünk.

Fati lehet spanyol U-válogatott, de Zsóri nem lehet magyar? A FIFA-hoz fordulnak!

A labdarúgás világában időről időre újra felbukkanó téma, hogy egy országot váltó, új állampolgárságot szerző vagy éppen már eleve kettős állampolgársággal rendelkező labdarúgó mikor, milyen feltételek mellett dönthet egyik vagy másik szövetség, illetve válogatottság mellett. Nálunk most a Puskás-díjas Zsóri Dániel miatt vált aktuálissá a kérdés, aki jelen állás szerint Kusnyír Erikhez hasonlóan nem szerepelhet a magyar utánpótlás-válogatottakban, és egyelőre azt sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a magyar felnőttválogatottban mikor léphetne pályára.

Puskás-díj: „Építőkocka kell, hogy legyen Zsóri karrierjében”

Zsóri Dániel menedzsere szerint az, hogy a 18 esztendős futballista a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) gáláján elnyerte az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat, csak az út eleje.

Csodás életem van – Beszélgetés az M4 Sport közönségkedvencével

Az első osztályból előbb az első osztályig, majd a doktori címig jutott el: a PMFC edzésén először általános iskolásként felbukkanó Horváth Zsolt a pályán kívül is sokra vitte. Már profi labdarúgóként is megtapasztalta, sokat ér a jogi diplomája, de azóta, hogy tavaly februárban, az életmentő szívműtétet követően fel kellett hagynia a játékkal, még inkább hasznát veszi. Beszélgetés a magyar futball Dokijával az edzések utáni könyvtár-látogatásról, a sokkoló orvosi bejelentésről, s arról, hogy az önsajnálat nem visz előre.

NS Hosszabbítás: szívműtét után, játék nélkül is csodás élete van

A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk.

A szívbetegségéből felépülő szakértő tudja: „klassz dolog volt futballozni”

Dr. Horváth Zsoltnak 2017-ben kellett felhagynia az aktív labdarúgással, miután egy bakteriális fertőzés következtében szívbelhártya-gyulladást kapott, amivel meg is műtötték. A 30. életévét éppen szombaton betöltő, immár exfutballistával, illetve játékosügynökkel és televíziós szakértővel elsősorban az elmúlt egy évről beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja magát az új szerepeiben, mi a legnehezebb számára a szakértői munkában, menedzserként mit gondol az újrarajzolódó piaci viszonyokról és volt játékosként hogyan látja az NB I elmúlt tíz évét, mennyiben lett más ahhoz képest, amikor kezdte.

Bódog: Amikor hazajöttem, szemet szúrt, hogy a játékosok zöme, hogy mondjam… dagi volt

Az M4 Sport arra kért civil embereket, hogy mondják el véleményüket a magyar labdarúgásról, valamint a játékosokról. A csatorna ezt követően több (aktív és korábbi) futballista mellett Bódog Tamást, a Diósgyőr vezetőedzőjét is szembesítette az elhangzott kritikákkal – a szakember a reakciójában igen keményen fogalmazott.

Összetört szív – Horváth Zsolt számára a futball tiltott játék lett

Horváth Zsolt labdarúgó-pályafutása 28 éves korában véget ért. A profi futballistaként bizonyító jogi doktor drámai vallomása a súlyos műtétjéről, pályafutása befejezéséről, valamint a szurkolók szeretetéről is beszélt.

NB I: szakkommentátor lesz a szívbetegsége miatt visszavonult labdarúgó

A Debreceni VSC színeiben bajnoki bronzérmet szerző korábbi élvonalbeli játékos, Horváth Zsolt a hét végén már új szerepkörben mutatkozik be: az M4 Sport szakkommentátora lesz.

DVSC: szívműtétje óta először kilátogatott az edzésre a támadó – fotó

A szívműtét után lábadozó Horváth Zsolt megtekintette csapata, az NB I-ben tizedik helyen álló DVSC szerdai edzését.

DVSC: a HLSZ-főtitkár úgy tudja, Horváth Zsolt profiként nem folytathatja

Mint azt jeleztük, a DVSC futballistáján, Horváth Zsolton nemrég szívműtétet hajtottak végre. A beavatkozás ugyan jól sikerült, most mégis úgy tűnik, nem folytathatja profi labdarúgó-pályafutását a 28 esztendős játékos.

DVSC: jól sikerült Horváth Zsolt szívműtétje

Jól sikerült Horváth Zsolt szívműtétje, a DVSC labdarúgócsapatának középpályása hamarosan elhagyhatja a klinikát.

NB I: megható – így üzentek a szívműtéten áteső csatárnak

„Gyógyulj meg, Doki!” feliratú pólóban vonultak a gyepre a hazai labdarúgók a DVSC–FTC NB I-es futballmeccsen szombaton, az üzenet a debreceniek játékosának, a téli szünetben szívműtéten áteső Horváth Zsoltnak szólt.

DVSC: bakteriális fertőzést követően jött a szívműtét

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a bakteriális fertőzést kapott Horváth Zsolt szívműtéten esett át, hozzátéve, hogy a játékosnak jó esélye van a teljes felépülésre.

DVSC: bakteriális fertőzés miatt megműtötték a középpályást

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a bakteriális fertőzést kapott Horváth Zsoltot megműtötték, és továbbra is kórházban ápolják.

DVSC: ketten nem utaznak a portugáliai edzőtáborba

A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen hivatalos oldala szerint Bereczki Dániel sérülés, míg Horváth Zsolt betegség miatt kihagyja a január 27-én kezdődő portugáliai edzőtábort.

Valami tényleg eltörött Debrecenben, ismét nyert a Honvéd

Davide Lanzafame szabadrúgásból elért góljával ismét megviccelte a Budapest Honvéd a Nagyerdei Stadionban a Debrecent, a kispestiek 1–0-ra győztek a labdarúgó NB I 10. fordulójának nyitó mérkőzésén.

DVSC: a támadó szerint nem zavarhatja meg őket az edzőcsere

Horváth Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC támadója a klubja hivatalos honlapjának elmondta, a játékosokat nem zavarhatja meg az edzőváltás, és a következő bajnokijukra, az újonc Gyirmót elleni összecsapásra kell koncentrálniuk.

DVSC: Takács Tamás és Horváth Zsolt sem utazik az El-meccsre

Csütörtökön a San Marinó-i kupagyőztes SP La Fiorita vendégeként kezdi meg szereplését a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében a DVSC-Teva. A debreceniek szakvezetője, Kondás Elemér ígéri: játékosai mindig résen lesznek az ellenfél várható kontráinál.

DVSC: Horváth már a héten visszatérhet, hárman még sérültek

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a csapat hivatalos honlapján számolt be a sérült játékosaik rehabilitációjáról és várható visszatérésükről.