?>
Bayern: Nem megyünk bele őrültségekbe Alaba miatt – Salihamidzic

Hasan Salihamidzic, a német bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Bayern München labdarúgócsapatának sportigazgatója szerint nem hajlandóak „őrültséget” elkövetni, hogy David Alabával szerződést hosszabbítsanak.

Tűzoltónak jött, rekorder lett: Flick és a Bayern lávsztorija

Kinevezésekor mindenki tűzoltónak gondolta: úgy tippelték, néhány hétnél tovább nem marad a Bayern München vezetőedzője. A jóslatok alapján Hans-Dieter Flick edzői regnálását Münchenben épp olyan gyorsan kellett volna elfelejtenie a világnak, mint ahogyan a több mint száz profi meccsével történt. Ám „Hansi” fokozatosan, de mindenkire rácáfolt. Az 55 éves tréner a Jupp Heynckes-éra óta nem látott nyugalmat és egységet teremtett az öltözőben. Már-már kiebrudalt játékosokat tett ismét meghatározó karakterré, és Pep Guardiolára is rávert eredményességben. Nyolc hónappal a kinevezése után – hároméves szerződéssel a zsebében és féltucatnyi edzői rekorddal a háta mögött – arra készül, hogy a bajnoki elsőség és a hazai kupagyőzelem után a Bajnokok Ligájában is aranyéremig vezesse a bajorokat. Íme, Hansi Flick és a Bayern útja a Bundesliga 4. helyétől a BL-favoritságig.

Bayern: Semmi szükség nem volt erre – Matthäus kritikája

Éles kritikával illette az aranylabdás Lothar Matthäus korábbi csapattársát, Hasan Salihamidzicot, a Bayern München jelenlegi sportigazgatóját.

Bayern: folytatódik a huzavona Neuer szerződése körül

Hasan Salihamidzic, a Bayern München labdarúgócsapatának sportigazgatója marasztalja Manuel Neuert, és szeretné, ha az első számú kapus szerződést hosszabbítana.

Bayern: Davies szerződést hosszabbított – hivatalos

A Bayern München labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Alphonso Davies eredetileg 2023 júniusáig szóló szerződését két évvel, 2025 nyaráig meghosszabbította.

Bayern: Hansi Flick az idény végéig biztosan marad – hivatalos

A Bayern München a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Hans-Dieter Flick megbízott vezetőedző az idény végéig biztosan marad a bajor labdarúgócsapat élén.

Bayern: Salihamidzic hosszabbít és elő is léptetik Münchenben

Megerősítette pozíciójában a Bayern München működtető gazdasági társaság felügyelő bizottsága a sportigazgatót, Hasan Salihamidzicot. A bosnyák exfutballista, aki játékosként 1998 és 2007 között erősítette a münchenieket, 2017 nyara óta tagja a klubvezetésnek.

Bayern: Elfelejtheti az Eb-t, vége az idényének – Hoeness

„Elfelejtheti az Európa-bajnokságot, vége az idényének” – mondta Uli Hoeness, a Bayern München elnöke Niklas Süléről, a bajor labdarúgócsapat német válogatott középhátvédjéről, akinek az Augsburg elleni szombati bajnoki mérkőzés (2–2) elején a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja, ezért vasárnap megműtötték.

Bayern: könnyeivel küszködött a kispadon a mellőzött játékos – képek

Javi Martínez nem a Bayern München legboldogabb labdarúgói közé tartozik az elmúlt időszakban. A spanyol védekező középpályás epizódszerepet kap Niko Kovac vezetőedzőtől a jelenlegi idényben. A Hoffenheim elleni hazai vesztes bajnokin (1–2) előtörtek az érzelmek is a rutinos futballistából.

Bayern: A feleségembe vagyok szerelmes, nem Hudson-Odoiba – Salihamidzic

A Bayern München egyik legfőbb kiszemeltje a téli átigazolási időszakban a Chelsea tehetséges szélsője, Callum Hudson-Odoi volt, s bár a transzfer nem jött össze, Münchenben még mindig téma az angol középpályás személye.

Bayern München: reagáltak a kifakadására, Ribéry büntetést kapott

Mint arról beszámoltunk, finoman szólva is érdekesre sikeredett Franck Ribéry újévi vacsorája. A Bayern München francia klasszisa egy dubai éttermében járt, és evett egy meglehetősen drága, aranybevonattal tálalt steaket. Aminek a vége az lett, hogy a saját rajongói ellene fordultak, ő pedig elkezdte elég keményen szidni őket… A történtekre a Bayern München sportigazgatója, Hasan Salihamidzic reagált a klub hivatalos honlapján.

Bayern: most nem lesz változás, de Kahnra fontos szerep vár

Péntek este megtartotta éves közgyűlését a Bayern München, amelynek elnöke, Uli Hoeness rengeteg kritikát kapott a szurkolói csoportok szóvivőitől. Az elöljárót nem hatották meg a panaszkodások, s elárulta, nem lesz változás a klub vezetőségében. Oliver Kahnnak viszont a jövőben fontos szerepet szán.

Bayern: a négy ász elégedetlen, Kovac kirúgására vár

A Kicker szerint a Bayern München négy játékosa – név szerint Thomas Müller, Arjen Robben, Franck Ribéry és Mats Hummels – szeretné, ha a vezetőedző, Niko Kovac minél előbb távozna a bajorok kispadjáról, és ezért mindent meg is tesz. Ráadásul Müller felesége, Lisa Müller is csak olajat öntött a tűzre a Freiburg elleni hétvégi bajnoki (1–1) közben…

Bayern München: rendkívüli sajtótájékoztató – a klub vezetői kikeltek

A Bayern München labdarúgócsapatával kapcsolatban hetek óta téma Niko Kovac leváltása azt követően, hogy a bajorok nem kezdték túl fényesen az idényt. A gárda pénteki sajtótájékoztatóján nagy bejelentést vártak az újságírók, ezt azonban nem kapták meg, Kovaccsal kapcsolatban legalábbis biztosan nem. Történt azonban más bejelentés: az egyesület vezetősége kikelt a médiára.

BL: Kiemelkedő találkozás lesz az európai labdarúgásban – Heynckes

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában, a Bayern München útja a Real Madridon keresztül vezethet a kijevi döntőbe. A két gigász az előző szezonban is találkozott egymással, akkor a spanyol fővárosban a királyiak a hosszabbításban jutottak tovább a legjobb négy közé. A bajorok most revánsot vennének.

BL: hónapokra kidőlt a Bayern München alapembere

Minden bizonnyal több hónapos kihagyás vár Thiago Alcántarára, a Bayern München labdarúgócsapatának spanyol válogatott középpályására, aki az Anderlecht elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (2–1) súlyos combizomsérülést szenvedett.

Bundesliga: a Bayernnél megfontolják a volt magyar kapitány ötleteit

A német rekordbajnok Bayern München nyáron kinevezett sportigazgatója, Hasan Salihamidzic elárulta, a jövőben komolyabban fontolóra veszik a klub legendás játékosa, Lothar Matthäus átigazolási javaslatait. A Bayern korábbi szélsője annak kapcsán jelentette ezt ki, hogy a korábbi magyar szövetségi kapitány szerint a münchenieknek szerződtetniük kellene a Dortmund amerikai szélsőjét, valamint a Hertha bosnyák csatárát is.

Bayern München: Salihamidzic kirúgta egykori csapattársát

Nem is olyan régen még a Bayern München (ideiglenes) vezetőedzőjeként dolgozott a francia Willy Sagnol, a bajorok egykori futballistája, de már útilaput kötöttek a talpára.

Bayern: a korábbi szélső sportigazgatóként tér vissza

A német élvonalbeli Bayern München hivatalos közleményben jelentette be, hogy a bosnyák Hasan Salihamidzic lett a klub sportigazgatója. A 40 éves korábbi szélső hároméves szerződést írt alá, Matthias Sammert váltja ezen a poszton.

Németország: hódít a biznisz, amibe Neuer is beszállt

Egyre jobban beindult a Staramba, sorban köti a cég az új szerződéseket a nagyobbnál nagyobb futballklubokkal. A startupot többek között korábbi futballisták alapították, befektetőként Manuel Neuer és Hasan Salihamidzic is invesztál a projektbe. A termékekért odavannak a rajongók, és nem kizárt, hogy a karácsonyfa alatt egy Dárdai Pálnak is örülhetnek majd a szurkolók.