A BL-döntő első felvonásán a Győr nyert idegenben a Viborg ellen

A Győri Audi ETO KC a Viborg otthonában kezdte a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét, és Görbicz Anitát nélkülözve is minden megilletődöttség nélkül játszotta le a párharc első felvonását idegenben. Egy félidőnyi játék után 15–14-re vezettek a győriek, pedig közben piros lap miatt elvesztették Kovacsics Anikót is. A második játékrész gólszegényen indult, majd Pálinger védéseivel folytatódott, a magyarok pedig bravúrosan szerepelve végül 26–24-re megnyerték a találkozót. Azonban ismerve a dánokat, még semmi sincs lefutva, folytatás egy hét múlva Veszprémben.

Női kézilabda BL: története során először döntős az ETO

A Győri Audi ETO KC 29–21-re legyőzte az osztrák Hypo NÖ-t a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, és mivel az első mérkőzésen csak egygólos vereséget szenvedett, 54–47-es összesítéssel bejutott a sorozat döntőjébe. Az ETO sorozatban harmadszor jutott el a legjobb négy közé, de az első két alkalommal ellentétben ezúttal nem az elődöntő jelenti a végállomást: irány a dán Viborg elleni finálé!

Harmadjára sikerült a bravúr: története során először döntős a Győri ETO!

A Győri Audi ETO KC 29–21-re legyőzte az osztrák Hypo NÖ-t a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, és mivel az első mérkőzésen csak egygólos vereséget szenvedett, 54–47-es összesítéssel bejutott a sorozat döntőjébe. Az ETO sorozatban harmadszor jutott el a legjobb négy közé, de az első két alkalommal ellentétben ezúttal nem az elődöntő jelenti számára a végállomást: irány a dán Viborg elleni finálé!

2011-ig a Győrt erősíti a „21. század ideális átlövője”

A hosszas tárgyalások befejeződtek, és szerdán szóban már megállapodott a Győri Audi ETO KC vezetősége a brazil válogatott Eduarda Amorimmal (Kometal Szkopje), hogy a 22 éves játékos 2011 nyaráig a magyar bajnokcsapatot erősíti.

Magabiztos győzelemmel kezdte a középdöntőt a Győri Audi ETO

Magabiztos, 35–31-es győzelmet aratott a Győri Audi ETO KC a Krim Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájának középdöntőjében. A zöld-fehérek az első félidő második felét leszámítva végig irányítottak a mérkőzést, így sikerük teljesen megérdemelt. Folytatás jövő vasárnap, hazai pályán a Buducsnoszt ellen.

Csoportelsőként lépett tovább a középdöntőbe a Győri Audi ETO

Utolsó fordulóban aratott győzelmével a kvartett másik meccsétől függetlenül, csoportelsőként jutott be a női Bajnokok Ligája középdöntőjébe a Győri Audi ETO csapata. A szívpanaszok miatt hétfőn megvizsgált és az orvosok tanácsára pihenő Görbiczet nélkülöző győriek 29–28-ra nyertek az orosz Zvezda Zvenyigorod otthonában, így öt győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört Konkoly Csaba csapata.

Női kézilabda, BL: bravúros sikert aratott Dániában az ETO

A továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen lépett pályára a Győri Audi ETO KC a dán Ikast otthonában. A mérkőzésen a rendkívül jól védekező győriek végig vezetve, 27–26-ra győztek, és nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

Győri Audi ETO: szerződést hosszabbítottak Simona Spiridonnal

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata két évvel meghosszabbította osztrák-román kettős állampolgárságú játékosa, Simona Spiridon szerződését – olvasható a szakosztály honlapján.

Aurelia Bradeanu abbahagyja, Görbicz Anita rosszul lett az Ikast ellen

A BL-ben vereséget szenvedő Győr hosszú ideig nélkülözni kénytelen egyik legjobbját, Aurelia Bradeanut, az átlövő ugyanis anyai örömök elé néz – írja a kezi.hu internetes oldal. A csapat irányítója, Görbicz Anita rosszul lett az Ikast elleni mérkőzésen, a vérnyomásával voltak problémái.

Hiába vezetett már nyolc góllal is az ETO, kikapott az Ikasttól

A Győri Audi ETO KC hazai pályán 27–25-re kikapott az Ikasttól a női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában. A magyar csapat a 23. percben már 15–7-re vezetett, a szünetig azonban négy gólra feljöttek a dánok, a második félidőben pedig fordítani is tudtak, így fájó vereséget szenvedtek Görbicz Anitáék.

A bajnok győriek szoros meccsen két góllal győztek a Vác ellen

A női kézilabda bajnokságban a címvédő Győr az elmúlt szezonban kilencedik helyen végzett Vác otthonában kezdte meg a 2008–2009-es bajnoki szezont. Konkoly Csaba csapatából sérülés miatt hiányzott Aurelia Bradeanu, illetve a nyáron szerződtetett Gabriela Rotis-Nagy. Görbicz Anitáék a két légiós nélkül is győzelmet arattak, igaz a váciak végig egyenlő ellenfelei voltak a bajnokcsapatnak.

Oroszországban nyert a Győr: Görbicz hiányában Bradeanu volt a vezér

A Győri Audi ETO idegenben tudott nyerni a Zvezda Zvenyigorod ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén 25–23-ra. A kisalföldi csapatban remek teljesítményt nyújtott a Bradeanu–Vérten–Mravikova–Pálinger kvartett, így a győriek kiválóan oldották meg a sérült Göbicz hiányát.

Nagy árat fizetett a Győr a Magyar Kupa megnyeréséért

Az első félidőben már négy góllal vezetett a Győri Audi ETO KC csapata a női Magyar Kupa döntőjében a Dunaferr ellen, a második játékrészben pedig még inkább egyértelművé vált: Konkoly Csaba együttesének jelenleg nincs komoly riválisa a magyar mezőnyben.

Idén először vereséget szenvedett, de csoportelső a Győri ETO

Pálinger Katalin és Tomori Zsuzsanna nélkül lépett pályára a Győri Audi ETO. A Győrnek a csoportelsőséghez nem szabadott kikapni hat gólnál többel orosz ellenfelétől, így a vereség ellenére a csoport első helyén végzett az ETO. Ez azt jelenti, hogy a győriek a Zvenigorod csapatával fognak elődöntőt játszani, és idegenben kezdik a párharcot.

Női kézilabda BL: kikapott, de csoportelső az ETO

Először a szezon során kikapott a Győri Audi ETO kézilabda csapata. A zöld-fehérek a Togliattitól kaptak ki 34-33 arányban. Ennek ellenére a győriek (mivel nem kaptak ki 6 gólnál többel) csoportelsőként jutottak tovább a középdöntő I. csoportjából, és a Zvezda Zvenigorod csapatával játszák az elődöntőt.

Támogatókat keresnek a Ferencváros női kézilabdázói

Nem elég, hogy a Ferencváros női kézilabdázói szerdán hazai pályán súlyos vereséget szenvedtek a Győrtől (23-32), a szakosztály honlapján megjelent felhívás alapján úgy tűnik, anyagi gondok is gyötrik a zöld-fehéreket.

Győri parádé a Valcea ellen, továbbra is száz százalékos az ETO

A végig remekül játszó Győri Audi ETO KC 30-27-re nyert az Oltchim Valcea ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, az 1. csoport 3. fordulójában. Konkoly Csaba vezetőedző együttese továbbra is száz százalékos, nagy eséllyel pályázik a legjobb négy közé jutásra.

Tovább folytatták menetelésüket Görbiczék a Togliatti otthonában

A 2007-es bajnoki ezüstérmes Győri ETO együttese nagyszerű győzelemmel kezdte szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, miután idegenben hat góllal nyerni tudott a Lada Togliatti otthonában. Meg kell jegyeznünk számos meghatározó játékosát nélkülözte Alekszej Gumjanov gárdája, de így is komoly fegyvertény a vendégsiker. A másik mérkőzésen a Nürnberg és a Valcea 28-28-as döntetlent játszott, így egyből a csoport élén találják magukat Vérten Orsolyáék.

Kedvező sorsolást kapott a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligájában

A szokásos negyeddöntős párosítás és mérkőzések helyett egy középdöntős körrel folytatódik a női kézilabdázók Bajnokok Ligája. A csoportkör hétvégi lezárultával mind a nyolc kiadó hely elkelt, versenyben egyetlen magyar csapat maradt, méghozzá a Győri Audi ETO, igaz ők veretlenül. A keddi sorsolás aztán a Rába-partiak kedve szerint alakult: hiszen a román Oltchim Valcea, a német Nürnberg és az előző kiírás döntőse, az orosz Lada Toljatti ellen folytathatják szereplésüket.