?>
Újpest: Filkor és Hazard zöld utat kapott, debütálhat

Megérkezett az Újpesthez Filkor Attila és Kylian Hazard játékengedélye, így nincs akadálya annak, hogy a két új szerzemény a Paks elleni, szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésen pályára lépjen.

Újpest: Maradhattam volna Olaszországban, de mást akartam – Filkor

Filkor Attila tízéves légiósélet után tért haza az NB I-ben szereplő Újpesthez. A magyar válogatott középpályás az NSO Tv-nek beszélt döntése okáról és céljairól.

Újpest: Filkor Attila aláírt, bajnok lenne új csapatával

Ahogy azt a Nemzeti Sport Online múlt héten előre jelezte, az Újpest szerződtette Filkor Attilát. A lila-fehérek hivatalos honlapjukon jelentették be a középpályás megszerzését. 

DVTK: felcsúti védő jöhet, Sándor és Filkor nem

Sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-re készülő Diósgyőri VTK-nál folytathatja a pályafutását Tamás Márk, a Puskás Akadémia védője. Árki Gábor sportigazgató elmondta, Sándor György és Filkor Attila nem lesz a miskolciak játékosa.

Újpest: Filkor nélkül, de egy fiatal pécsivel utaztak el

Az Újpest NB I-es labdarúgócsapata hétfőn elindult és meg is érkezett a belgiumi edzőtáborába. A napokban a lila-fehérekkel edző Filkor Attila nincs a hivatalos honlapon megadott utazó keretben.

NB I: „Eppel ára viccnek is rossz”; a Csaba a Fradira vár

A szombati Újpest–Békéscsaba (1–2) felkészülési mérkőzést követően a két vezetőedző, a hazaiakat irányító Nebojsa Vignjevics és a vendégek mestere, Zoran Szpisljak nyilatkozott a Nemzeti Sportnak tapasztalataikról, illetve a keretben még várható változásokról.

Felkészülés: Filkor nincs az Újpest keretében, Mohl igen

Felkészülési mérkőzést játszik egymással az Újpest és a Békéscsaba NB I-es labdarúgócsapata. Érdekesség, hogy a fővárosiak keretében nincs ott a lila-fehérekkel készülő Filkor Attila.

Újpest: Filkor Attila és Kovács Zoltán is szerződést köthet

A Nemzeti Sport Online információi szerint jó esély mutatkozik arra, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest Filkor Attilát és Kovács Zoltánt is szerződteti.

NB I: Filkor mentalitása illik az Újpesthez - Balajcza

Javában tart az Újpest felkészülése a labdarúgó NB I 2015–2016-os szezonjára. Nebojsa Vignjevics vezetőedző elmondta, néhány posztra még kellenek új játékosok. Egyik jelölt a Milan légiósa, Filkor Attila, akiről a kapus Balajcza Szabolcs elmondta, mentalitása beleillik az Újpestébe.

Újpest: Filkor nem próbajátékos – nem Vignjevicsen múlik

A Nemzeti Sport Online ma az Újpest FC edzésén járt, amelyen – mint azt már jeleztük – az AC Milan játékosa, Filkor Attila is részt vett. A tréning után róla és a többi kiszemeltről is beszélgettünk Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel. A szakember a lehetséges célok mellett arról is beszélt, hogy nem is olyan könnyű az NB I-ben futballozni, mint azt sokan gondolnák.

NB I: az újpesti látványos köténnyel csapta be a milanost

Mint beszámoltunk róla, a Milan magyar játékosa, Filkor Attila a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest edzésén vett részt. 2007 után tűnt fel először magyar pályán, tekintse meg a tréningen készült felvételeket!

NB I: az AC Milan magyar játékosa Újpesten készül

A Nemzeti Sport Online információja szerint Újpesten készül Filkor Attila. A 26 éves középpályásnak június 30-án lejár a szerződése az AC Milannál, így szabadon igazolhatóvá válik.

Serie B: Garics Györgyék az élvonal küszöbére érkeztek

Kedd este a Bologna és a Pescara jutott be az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) rájátszásának döntőjébe, kettejük közül kerül ki a Serie A következő idényének harmadik újonca.

Eurofutball: Filkor öt hónap után a pályán, csapata kapott még egy esélyt

Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) utolsó, 42. fordulójában a Filkor Attilával felálló Avellino idegenben 3–2-re kikapott a Bresciától, de a Livorno vereségének köszönhetően a tabella nyolcadik helyén zárt, így részt vehet a feljutásért folyó rájátszásban. A magyar középpályás december 6-a óta először lépett pályára, edzője a 63. percben lecserélte.

Eurofutball: Guzmics és Király csapata botlott, Filkoré vesztett

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 28. fordulójában a listavezető Ingolstadt 1–0-ra nyert a Heidenheim otthonában, a Darmstadt viszont nem bírt a Nürnberggel, így jelenleg csak jobb gólkülönbségével előzi meg a hétfőn a Fortuna Düsseldorfhoz látogató Kaiserslauternt.

Légiósok: Filkor ezúttal sem fért be az Avellino keretébe

A pénteki Vicenza elleni bajnokira jelölt keretbe sem fért be az olasz másodosztályú Avellino magyar légiósa, Filkor Attila.

Légiósok: Filkorra nem számít szombaton az Avellino

Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) harmadik helyén álló Avellino vezetőedzője, Massimo Rastelli nem nevezte Filkor Attilát a Virtus Lanciano elleni szombati bajnokira.

Légiósok: Filkornak nem jött össze, furcsa folytatás jöhet

Filkor Attilának nem jött össze az Olaszországon kívüli szerződéskötés, a magyar labdarúgó visszatér az olasz második ligás Avellinóhoz – írja az Irpinia News.