F1: személyesen fogadta Ferenc pápa Giovinazzit a Vatikánban

Óriási megtiszteltetésben volt része nemrég Antonio Giovinazzinak, az Alfa Romeo F1-es versenyzőjét ugyanis személyesen fogadta Ferenc pápa a Vatikánban. 

Úszás: magyar küldöttséget fogadott Ferenc pápa Vatikánban

A pénteken kezdődő római Sette Colli úszóverseny alkalmából Ferenc pápa audienciát adott a sportág képviselőinek, amelyen többek között a magyar válogatott kiválasztott tagjai is részt vehettek.

Vb 2018: magyar az írók világválogatottjában, Ferenc pápa is a csapatban

A New York-i székhelyű Melville House könyvkiadó olyan írókból állított össze képzeletbeli tizenegyet, akiknek a vezetékneve megegyezik egy-egy valódi vb-résztvevő vezetéknevével. Büszkélkedünk.

Autósport: Ferenc pápa megáldotta az elektromos szériát – képek

A hétvégén a Római ePrix-vel folytatódik a Formula E versenysorozat, vagyis az elektromos formaautók világbajnoksága. A sorozat számos pilótáját, a csapatok vezetőit és a sorozat elöljáróit audencián fogadta Ferenc pápa a Vatikánban, és áldásáról biztosította a versenysorozatot. Sőt, a római verseny kapcsán egy versenyautót is megáldott. Az FE jelenlegi idényében a korábbi F1-es pilóta, Jean-Éric Vergne vezeti a pontversenyt Felix Rosenqvist és Sam Bird előtt.

Úszás: erre a kézfogásra Kapás mindig emlékszik majd – kép

„Megáldva” – így kommentálta Kapás Boglárka azt a képet, amelyet az Instagram-oldalára posztolt, amikor Ferenc pápa fogadta a részben magyar úszók alkotta küldöttséget.

Úszás: Kapás Boglárkáék Ferenc pápánál jártak

Ferenc pápa szombaton Vatikánvárosban fogadta azt a többek között magyar úszók alkotta küldöttséget, amelyet az európai szövetség (LEN) állított össze.

Németország: Ferenc pápa fogadta Löwéket, megvan Götze feje

Ferenc pápa hétfőn reggel fogadta a Vatikánban a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatottat.

Németország: Remélem, nem harapja le a fejemet – Götze Ferenc pápáról

Ferenc pápa hétfő délelőtt a Vatikánban fogadja a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatottat.

Videó: Totti egy fenomén, ötvenéves koráig játszania kell – Maradona

Mint arról beszámoltunk, a múlt és a jelen labdarúgásának több jeles képviselője is pályára lépett azon a szerdai jószolgálati találkozón, amelyet Rómában rendeztek meg Ferenc pápa támogatásával, „Mérkőzés a békéért" elnevezéssel. Ott volt többek közt Diego Maradona is, aki a vele egy csapatban játszó Francesco Tottit méltatta a meccs utáni nyilatkozatában.

Videó: a pápa jótékonysági meccsén kapott össze Maradona és Verón

A múlt és a jelen labdarúgásának több jeles képviselője is pályára lépett azon a szerdai jószolgálati találkozón, amelyet Rómában rendeztek meg Ferenc pápa támogatásával, „Mérkőzés a békéért" elnevezéssel. A résztvevők között ott volt Diego Maradona és Juan Sebastián Verón is, ők az első félidő végén összeszólalkoztak egymással.

Labdarúgás: Maradona, Totti és Ronaldinho futballozik a békéért

A múlt és a jelen labdarúgásának több jeles képviselője is pályára lép azon a szerdai jószolgálati találkozón, amelyet Rómában rendeznek Ferenc pápa támogatásával, „Mérkőzés a békéért” elnevezéssel.

Úszás: Gyurtának majdnem összejött a fotó Ferenc pápával

Az első alkalommal megrendezett „Sport és hit” nemzetközi konferencia egyedüli magyar résztvevőjeként harmadik napja Vatikánban tartózkodik Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó – tudatta csütörtökön a Telekom Sporthír Szolgálat.

Rio 2016: a pápa név szerint üdvözölte a menekültek csapatát

Ferenc pápa személyes levélben kívánt sikeres szereplést a riói olimpián szereplő menekültek csapatának.

Rio 2016: igazságosabb és biztonságosabb Brazíliát remél a pápa

Ferenc pápa reméli, a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok arra ösztönzik a brazilokat, hogy a nehézségeket áthidalva egy csapatként fáradozzanak egy igazságosabb és biztonságosabb országért, illetve a remény- és örömteli jövőért.

FIFA: Ferenc pápa arra kérte Infantinót, hogy tegyen rendet

Ferenc pápa arra kérte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség új elnökét, Gianni Infantinót, hogy tegyen rendet a FIFA-ban és hozzon újra őszinteséget a szervezet életébe.

NFL: megvan Ferenc pápa első csodája! Super Bowlban a Panthers?

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye kapcsán ismét elindítjuk a heti érdekességekből szemezgető sorozatunkat, a Red Zone-t, kissé felfrissített formában. Mémek, statok, videók, beszólások. No, azért a tippelgetések ezentúl sem maradnak el!

NB I: „Nem lesz itt baj!” Ferenc pápa Haladás-mezt kapott

A 2015–2016-os szezontól hivatalosan is 12 csapatos NB I-ben szereplő Haladás olasz szurkolói a szombathelyi egyesület mezével ajándékozták meg Ferenc pápát, derül ki a klub hivatalos honlapjáról, a haladas.hu-ról.

Videó: Ferenc pápa a freestyle királyaival trükközött a Vatikánban

A Harlem Globetrotters freestlye-kosárlabdacsapata olaszországi turnéja alatt ellátogatott a Vatikánba is, ahol találkozott Ferenc pápával. Természetesen a szentatya is kipróbálta az egyik trükköt.

Videó: borzasztó kartörés a „pápai” csapatban – erős idegzetűeknek

Meccs közben tört el a karja Leandro Romagnolinak, a San Lorenzo argentin labdarúgójának – ennek az együttesnek szurkol Ferenc pápa. A 33 éves középpályás a Lanús elleni, idegenben 1–0-ra elvesztett bajnoki 35. percében esett szerencsétlenül a karjára. A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Bayern München: a pápa fogadta a csapatot

Ferenc pápa fogadta audiencián a Bayern München labdarúgócsapatát, amely jövőre egymillió eurót adományoz a Vatikánnak.