Gyász: autóbalesetben elhunyt a DVTK és az FTC korábbi labdarúgója

39. életévében, autóbalesetben elhunyt a Ferencváros korábbi magyar bajnok labdarúgója, Halgas Tibor – számolt be a hírről Dunai Ede a közösségi oldalán. A labdarúgó NB I-ben a Videotonban és a DVTK-ban is játszó Halgas halálhírét a család is megerősítette a Nemzeti Sportnak. 

Jégkorong: a Fehérvár kedden felmentette a vezetőedzőjét

A Fehérvár AV19 SC vezetősége a keddi nappal felmentette a munkavégzés alól Hannu Järvenpää vezetőedzőt. A szakmai munka irányítását az eddigi másodedző, Antti Karhula veszi át – derül ki a jégkorongklub hivatalos honlapjának keddi híradásából.

Csíkszereda: bírói segítségre nem, a javuló koncentrációra viszont építhetnek

Küzdelmes őszön van túl a története első román másodosztálybeli idényét futó FK Csíkszereda. A klub a 15. helyen tölti a téli pauzát, ugyanakkor a csapat számára biztató lehet, hogy utolsó öt őszi mérkőzése közül csupán egyet vesztett el. Csonka Bonifác szerint eltartott egy ideig, míg a nyári, csaknem tucatnyi érkezőből valódi csapat formálódott, ám ha tavaszra javul a helyzetkihasználásuk, nem jelenthet gondot a bennmaradás.

Fehérvár: két légióst nem vittek el az edzőtáborba

Szombaton edzett egyet a Mol Fehérvár FC, majd útra kelt Spanyolországba: előbb Málagába, majd onnan Marbellába utazott. Nem tartott az együttessel Anel Hadzic és Danilo Pantics sem, a két labdarúgó a klub második csapatával kezdi el a felkészülést.

Jégkorong: Fehérváron bíznak a sikeres folytatásban

Nagyon hullámzó a csapat teljesítménye, ám a legtöbb vesztes mérkőzésen is kevés hiányzik a győzelemhez, ezért az osztrák bázisú jégkorong ligában (EBEL) az alapszakasz felénél 25 ponttal kilencedik helyen álló Hydro Fehérvár AV19 szakosztályvezetője bízik a sikeres folytatásban.

Fehérvár: távozik Marko Nikolics vezetőedző – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár hivatalos honlapján közölte: szerződést bontott Marko Nikolics vezetőedzővel.

Fehérvár: a tervek szerint halad Huszti felépülése

Barta Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC fizioterapeutája elárult néhány új részletet Huszti Szabolcs rehabilitációjával kapcsolatban.

NB I: Hét győzelem után talán könnyelművé váltunk – Marko Nikolics

Nagy meglepetésre az eddig a bajnokságban veretlen Mol Fehérvár FC 2–0-ra kikapott odahaza az Újpest FC-től. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Elveszítette bajnoki veretlenségét a Mol Fehérvár FC

Nagy meglepetésre az eddig a bajnokságban veretlen Mol Fehérvár FC 2–0-ra kikapott odahaza az Újpest FC-től.

Jégkorong: hódítások kora – mitől remekel a DVTK és a Fehérvár?

Szlovákiában a DVTK az első helyezett, Ausztriában a Fehérvár a harmadik, azaz remekelnek a légiósklubjaink. De mitől és miért?

Fehérvár: Huszti Szabolcs szerződést hosszabbított

A Mol Fehérvár FC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Huszti Szabolcs jövő nyáron lejáró szerződését.

Fehérvár: szerződtették a Puskás-díjra jelölt Zsóri Dánielt – hivatalos

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a DVSC és a Mol Fehérvár FC is hivatalos honlapján jelentette be, hogy Zsóri Dániel a debreceni csapattól a székesfehérváriakhoz szerződött.

Fehérvár: Tujvel ment, az Újpest fiatal kapusa jött – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette Gundel-Takács Bencét az Újpesttől. Mint ismert, a fehérváriak nemrégiben jelentették be, hogy Tomás Tujvel a Honvédnál folytatja, azaz a távozó szlovák kapus helyett érezik a 21 éves Gundel-Takács.

Honvéd: szerződtették a Mol Fehérvár kapusát – hivatalos

Ahogy azt a Nemzeti Sport előre jelezte: Tomás Tujvel a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédnál folytatja pályafutását – a hírt a kispestiek hivatalos honlapjukon erősítették meg. A rutinos kapus két évre írt alá új klubjánál, amely kivásárolta őt jövő nyárig érvényes szerződéséből – az átigazolási díjat egyik fél sem hozta nyilvánosságra.

NB I: Kovácsik kivédte a paksiak szemét, megint nyert a Fehérvár

A Fehérvár két góllal nyert Pakson a labdarúgó NB I 4. fordulójában. Az első félidőben Futács, a szünet után Petrjak talált be a tolnaiak hálójába. A győzelemben nagy része volt Kovácsiknak, aki több alkalommal is bravúrosan védett.

Fehérvár: a klub reagált a román kapitány szavaira

Hivatalos közleményben reagált a Mol Fehérvár FC Cosmin Contra román szövetségi kapitány nyilatkozatára, amelyben azt mondta, az NB I-ben listavezető klub nyomást gyakorolt Adrián Rusra.

Fehérvár: az FCSB érdeklődik a román válogatottba meghívott védő iránt

Sajtóhírek szerint a bukaresti FCSB érdeklődik a Mol Fehérvár FC labdarúgója, Adrián Rus iránt. A védő meghívót kapott a román válogatott soron következő mérkőzéseire, míg magyar klubjánál legutóbb a második csapatban lépett pályára. A székesfehérvári klub közleményben reagált.

Kovács Zoltán: A Fehérvár FC működése alapján a Bundesligában is megállná a helyét

A négy éve a klubnál dolgozó sportigazgató a vaduzi kudarcról, a vezetőedző iránti bizalomról, Ivan Petrjak szerződtetéséről, valamint a szokásos célokról is beszélt.

Fehérvár: „Nagyjából 180 percig egyszerűen nem fociztunk”

Terjedelmes interjút adott Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC sportigazgatója a klub honlapjának. Szóba került az FC Vaduz elleni El-kudarc, Marko Nikolics jelenlegi helyzete, valamint a csapat céljai a 2019–2020-as idényre is.

El: az Eintracht Frankfurt várhat a Fehérvárra, ha továbbjut

Kisorsolták a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosítását. Ha továbbjut a Fehérvár a Vaduz ellen, a Flora Tallinn–Eintracht Frankfurt párharc győztesével találkozik. A DVSC a Sahcjor Szalihorszk–Esbjerg győztesével meccselhet, ha túljut a Torinón, míg a Budapest Honvéd az Universitatea Craiova legyőzése esetén az AEK Athénnal nézhet farkasszemet.