Videó: a meccs, amelyiken Nyilasiék átírták a vb-történelem egy részét

A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! A főként emlékezetes futballpillanatokat felvillantó sorozatunkban ezúttal egy olyan világbajnoki mérkőzésre tekintünk vissza, amelyiken a magyar válogatott máig élő vb-rekordokat állított fel.

Újpest: Fazekas marbellai lakásán várja a járvány végét

Az 1980-ban európai ezüstcipős Fazekas László a spanyolországi Marbellában a lakásában vészeli át a koronavírus-járványt, amely miatt nagy sajnálatára Göröcs János temetésére sem tudott hazautazni.

„László és László” – Bölönivel és Fazekassal készített interjút a belga lap

Bölöni László, a belga Royal Antwerp labdarúgócsapatának marosvásárhelyi születésű vezetőedzője, valamint Fazekas László, az alakulat magyar ikonja közös interjút adott a Gazet van Antwerpen nevű lapnak.

Tizenkilenc évesen olimpiai bajnok volt, de az Újpestbe nehezen fért be

Volt úgy, hogy az Újpesti Dózsából 13 játékos is tagja volt a futballválogatott keretének, pedig egyszerre csak 11-en lehetnek a pályán. Még annak is nehéz volt beférni a csapatba, aki szinte olimpiai bajnokként kezdte a pályafutását. Nagy László október 21-én ünnepli a 70. születésnapját.

Újpest: Tizenöt éve szóba került a nevem, azóta csönd van – Fazekas László

A 61. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála egyik sztárvendége a magyar futball külföldön élő legendája, a 92-szeres válogatott, 1968-as olimpiai bajnok, európai ezüstcipős, kilencszeres magyar bajnok Fazekas László volt. Az ünnepség után az NSO Tv stábja beszélgetett vele természetesen elsősorban az Újpestről, egészen konkrétan arról is, hogy miért nem edzősködött soha szeretett klubjánál.

Év Sportolója Gála: Budapesten a sztárvendégek – Fazekas nosztalgiázott

Ma este a Nemzeti Színházban rendezik meg a 61. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát, amelynek többek közt sztárvendége lesz a korábbi világhírű gyorskorcsolyázó, Hunyady Emese, illetve a magyar futball külföldön élő legendája, a 92-szeres válogatott, 1968-as olimpiai bajnok, európai ezüstcipős, kilencszeres magyar bajnok Fazekas László. Az NSO Tv találkozott is velük néhány órával a gála előtt: Hunyadyt a ruhapróbájára kísértük el, míg Fazekassal arról beszélgettünk, mi is történt vele 49 évvel ezelőtt.

Év Sportolója Gála: fényes este

A Nemzeti Színház február 14-én összetéveszthető lesz a Hírességek Csarnokával: díjazottként, díjátadóként, fellépőként és nézőként is neves vendégek érkeznek a gálára.

Válogatott: „Leekens kinevezésétől nem nyugodott meg a lelkem”

Van, aki nagyra tartja, más félti tőlünk, a legtöbben kíváncsian várják, mi maradt benne a „régiből” – korábbi magyar légiósok beszéltek a Nemzeti Sportnak Georges Leekensről.

Válogatott: „Nem zárom ki, hogy Leekens sikeres lesz, de...”

A 92-szeres magyar válogatott Fazekas László nem érti, hogy az MLSZ miért ragaszkodott mindenáron külföldi szövetségi kapitányhoz.

Fazekas László: A mai napig fáj, hogy nem lehettem szövetségi kapitány

Olimpiai aranyérem, 9 bajnoki cím, 92 válogatott fellépés, az extraklasszis labdarúgó szerint mégsem kerek a pályafutása. A Nemzeti Sport Hosszabbítás című mellékletében megjelent születésnapi beszélgetésben Fazekas László elárulja, mi hiányzik az életéből.

NS Hosszabbítás: a 70 éves Fazekas Lászlóban maradt hiányérzet

A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk:

„Ha a nagymamám ül a kispadon, akkor is elér ennyit a válogatott”

„Ha a nagymamám ül a kispadon...” – Nagy László éles kritikával illette Bernd Storck munkásságát, Fazekas László a minőséget hiányolja, Garaba Imre a realitást látta a produkcióban, míg Lisztes Krisztián örült a gólnak.

Kirobbantják-e Dzsudzsákék a belga nemzeti botrányt?

Vasárnap este 21 órától Belgiummal játszik a magyar labdarúgó-válogatott a franciaországi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Az évtizedek óta Belgiumban élő, kilencvenkétszeres magyar válogatott Fazekas Lászlóval és a hét éve Genkben szereplő Köteles Lászlóval beszélgettünk a belgiumi közhangulatról, a belga és a magyar válogatott Eb-szerepléséről, a két szövetségi kapitányról, illetve a csapatok meghatározó játékosairól.

Eb 2016: az újpesti legenda szerint ő a leggyengébb belga

A Belgiumban élő 92-szeres válogatott Fazekas László szerint a belgák elleni Eb-nyolcaddöntőben a magyar válogatott malmára hajthatja a vizet, hogy nincs vesztenivalója. És kiemelte a belga csapat leggyengébb pontját is.

Férfi kézi: Nagy László, Fazekas és Schuch is sérüléssel küzd

Néhány játékos kisebb, kezelhető sérülése ellenére teljes értékű munkát végez a szegedi edzőtáborban a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a szerbek elleni pénteki és jövő szerdai világbajnoki selejtezőre készül.

A mámorító 1–0, amelynek megismétlésére 35 éve várunk

Naná, hogy a románok elleni 1981. május 13-i győzelemről van szó, melynek estéjén csapat és közönség úgy talált egymásra, hogy – lapunk korabeli megállapítását kölcsönvéve – komoly emberek varázsütésre bukfencezni vágyó bohémokká váltak. Románia a soros Eb-résztvevő, az ellene aratott emlékezetes győzelem szolgáltatja a témát labdarúgó-válogatottunk régen várt Eb-szereplése alkalmából indított sorozatunk epizódjához. Kezdjük a meccs rövid összefoglalójával, nézzük a gólt!

Nyíl+Törő kétszer, Fazék+Nyíl négyszer, Fazék+Törő egyszer

Hogy milyen értékes győzelmet aratott harminchat esztendeje ezen a napon a magyar labdarúgó-válogatott, tulajdonképp csak 1982 nyarán derült ki, amikor Lengyelország a harmadik helyen végzett a vb-n, a mieink pedig csomagolhattak a csoportkör után. Az 1980-as budapesti felkészülési találkozó már a spanyolországi Mundial jegyében zajlott: a magyarok akkori (kezdő)csapatából hatan, a vendégekéből nyolcan lehettek ott a két év múlva sorra kerülő világbajnokságon. Íme, piros-fehér-zöld retrosorozatunk legújabb darabja!

Magyar–román: történelmi találkozó – szurkolók nélkül

Ma este Eb-selejtezőn fogadjuk a román válogatottat, a két csapat huszonötödik alkalommal mérkőzik meg egymással. Háromrészes sorozatunk első két részében felidéztük az eddigi összecsapások legérdekesebb jeleneteit az első mérkőzéstől a legnagyobb győzelemig. Nem maradt más hátra, mint a legutóbbi budapesti találkozó góljai és hangulata, valamint Dzsudzsák Balázs remek szabadrúgásgólja Bukarestben.