MU: Gusztustalan, meg kell állítani a szánalmas trollokat! – Maguire

Mint arról beszámoltunk, hétfő este a Manchester United 1–1-es döntetlent játszott a Wolverhampton otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójában. Paul Pogba a 68. percben tizenegyest hibázott, ezt követően pedig a közösségi médiában sokan rasszista megjegyzésekkel támadták – ez pedig kiverte a biztosítékot csapattársánál, Harry Maguire-nél.

Real: elég rosszul időzítette ezt a Facebook-posztot Bale…

Mint ismert, a Real Madrid csütörtök este hivatalosan is bemutatta a Chelsea-től szerződtetett Eden Hazard-t. A Madridban rengeteget kritizált Gareth Bale pedig most is megoldotta, hogy egy kicsit még jobban magára haragítsa a drukkereket egy ártatlan, de nagyon rosszul időzített képpel.

Videó: így ünnepeltek az öltözőben a Liverpool játékosai

Volt, aki sírt, volt, aki táncolt, volt, aki csak ült és próbálta feldolgozni, mit is vittek véghez – a Liverpool most a hivatalos Facebook-oldalán közzétette a videót, amelyet akkor készítettek, mikor a csapat játékosai bevonultak az öltözőbe a Barcelona legyőzését, azaz a Bajnokok Ligája döntőjébe jutást követően.

Kép: ezzel az autóval lepte meg magát születésnapján Guzmics

Guzmics Richárd, a szlovák élvonalbeli Slovan Bratislava magyar válogatott védője április 16-án töltötte be 32. életévét, és nem akármilyen ajándékkal lepte meg magát. A védő egy 350 lóerős Porsche Boxster S-t ajándékozott magának, amelynek indulóára körülbelül 23 millió forint, de néhány extrával villámgyorsan átlépheti a 30 millió forintos határt is.

Húsvét: „Zöld erdőben jártam, Mó Szalát láttam” – locsolóversek

2019-ben is eljött a húsvét, s mi Facebook-oldalunkon játékot hirdettünk: arra invitáltuk olvasóinkat, hogy írják meg a sporttal kapcsolatos legjobb locsolóverseket. Kreativitásból nem is volt hiány, nézzük a legjobb „műalkotásokat”!

Újpest: a lezuhant szurkoló elárulta, mi baja lett

Bokaszalag-szakadással „megúszta” a székesfehérvári stadionban történt zuhanását Nagy Gergely, az Újpest szurkolója, aki Zsótér Donát szombati góljának ünneplése közben esett le a vendégek szektorának kerítéséről.

AS Roma: beszólt a szurkoló Facebookon, meghívták edzésre

Zseniális reklámkampányt indított az AS Roma labdarúgócsapata egy autómárkával karöltve: meghívták az egyik edzésre szurkolójukat, aki beszólt nekik a Facebookon.

„Gyere babám dédelgess, nincs ma este BL-meccs” – Varró után olvasóink is költöttek

A Nemzeti Sport Online Facebook-, illetve Instagram-oldalán arra kértük olvasóinkat, hogy találjanak ki egy sporttal kapcsolatos verset a magyar költészet napja alkalmából, majd küldjék el kommentben a műveiket. Rengetek hozzászólás érkezett a poszt alá, a legjobbakból szemezgettünk most.

„Bábuk vagyunk egy rendszerben, gyerekeket tehetünk tönkre”

A Nemzeti Sport Online-on 2017-ben éppen a Szülők Akadémiája című cikkel indítottuk el Szemléletváltás című sorozatunkat, melyben  olyan újszerű kezdeményezéseket kívántunk bemutatni, melyek példaértékűek lehetnek a magyar futballban. A nyitó témánk éppen labdarúgásunk egyik nagy törésvonalával, a szülő, edző, gyerek háromszöggel foglalkozott és jelen írásunkban ezt a témát folytatjuk a néhány hónapja alakult, de már most 1600 tagot számláló Utánpótlás Sportolók Szülei Facebook-csoporttal, amely hosszú távon szeretne egy fajta érdekvédelmi szerepet betölteni.

Olvasóink szavaztak: ez a világ 10 legjobb sportfilmje!

Néhány napja a Facebookon és Instagramon kértük meg olvasóinkat, írják meg, szerintük melyik a legjobb sportfilm a világon. A posztokhoz azóta több mint 1300 komment érkezett, amelyekből kiválogattuk azt a tízet, amely a legtöbb említést és lájkot kapta: íme, a 10 legjobb sportfilm az NSO-olvasók szerint – a sorrend véletlenszerű!

Rohanó világ: edzőtáborban oktatják a futballistákat a közösségi médiáról

Napjainkban kis túlzással minden a közösségi média körül forog. Celebek, inlfuenszerek, vállalatok, médiumok használják saját céljaik elérésére a különböző platformokat. A sportkluboknak globális szinten rengeteg követőjük van, akik mindennap újabb és újabb információra, képekre, videókra, szórakoztató tartalmakra szomjaznak – de vajon hogyan működik mindez a színfalak mögött? Daniel Haasszal, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Mainz médiavezetőjével beszélgettünk a kulisszákról.

Rémisztő jövő – Barca–Real virtuális stadionban, több millió ember előtt a Facebookon

Idén nyáron robbant a hír, hogy a spanyol bajnokságot szervező LaLiga a következő három idényben az összes meccsét a klubok és a liga Facebook-oldalán, teljesen ingyenes hozzáféréssel közvetíti. A történet apró szépséghibája, hogy mindezt a korántsem futballnagyhatalom Indiában teszi meg, geolokációs korlátozással, a térség országaiban élők részére. Ez az üzlet tehát egyelőre nem érint minket, de rávilágít arra, hogy a sportközvetítések a jövőben gyökeresen átalakulhatnak – folytatjuk a novemberi, SPORTO konferencia nyomán készülő, sportüzleti, sportmarketing cikkeink sorát.

Bulgária: óriást kaptak a kupában, ígérik, részegen játszanak

A labdarúgó Bolgár Kupa következő fordulójában, a legjobb 32 közt a szerencse úgy hozta, hogy a 26-szoros bajnok, szófiai Levszki összekerült egy amatőr csapattal. És az esélytelen ellenfélnél erre reagálva tettek egy érdekes fogadalmat…

Tenisz: Babos Tímea arca a Times Square-en látható – kép

„Újabb hihetetlen pillanat! A Times Square óriáskivetítőjén az ÉN arcomat láttam!” – Babos Tímea a fenti aláírással posztolt egy fotót közösségi oldalán.

Anglia: levelet írt a depressziós szurkolónak a klub

Az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) szereplő Barnsley egészen különleges meglepetéssel kedveskedett egyik drukkerének. A klub vezérigazgatója a csapat nevében levelet írt a szurkolónak, aki a közösségi médiában mutatott aktivitása alapján depresszióval küzd.

La Liga: történelmi egyezség a spanyol bajnokik közvetítéséről

A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a La Liga kedden bejelentette, hogy történelmi jelentőségű megállapodást kötött: az indiai szubkontinens országaiba a 2018–2019-es idénytől a Facebook közvetítheti a bajnokság meccseit.

Social: a Nemzeti Sport Online a közösségi tér júliusi nyertese

Előre elnézést kérünk, de ha megengedik, ezúttal röviden magunkat szeretnénk méltatni. Pontosabban megköszönni önöknek, illetve a social térben jártas családtagjaiknak, ismerőseiknek, hogy júliusban a Nemzeti Sport Online volt a legnépszerűbb.

Anglia: nagyon bizarr interjút adott az új Leeds-menedzser

Marcelo Bielsa 2018 nyarán vette át az angol másodosztályú Leeds United futballcsapatának irányítását. Az argentin edző az első napján meglepett rögtön mindenkit azzal, hogy elküldte játékosait szemetet szedni. De nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt Bielsa volt a téma Angliában…

Anglia: szemetet szedetett játékosaival az új edző – videó

Marcelo Bielsa, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Leeds United új menedzsere egy egészen különleges feladattal mutatkozott be játékosainak Angliában. Az argentin menedzser elküldte futballistáit szemetet szedni, hogy megtanítson nekik egy leckét…

Vb 2018: „Borzalmasan idegesítő, bár ne játszana többet Neymar…”

Peter Schmeichel, a Manchester United legendás kapusa nem fogta magát vissza, mikor a brazil válogatott klasszisáról, a világbajnokságon színészkedései miatt sokat kritizált Neymarról kérdezték. A dán ikon elmondta, annak örülne a legjobban, ha nem látná többet a pályán a Paris Saint-Germain támadóját…