Chelsea: megfelezték a büntetést, igazolhatnak januárban

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megfelezte a Chelsea labdarúgócsapatára kirótt büntetést, így az angol klub már a télen szerződtethet új játékost.

FIFA: így tennék érthetőbbé a VAR-ral hozott döntéseket

A bíróknak a jövőben el kellene magyarázniuk a VAR alapján meghozott döntéseiket a szurkolók felé – legalábbis a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Szabályalkotó Testületének (IFAB) új elgondolása szerint.

Sala-ügy: a Cardiff benyújtotta fellebbezését a CAS-hoz

A Cardiff City benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése ellen, amely a január 21-én tragikus körülmények között elhunyt Emiliano Sala vételárának fizetési kötelezettségével kapcsolatban született.

NOB: januártól tag lesz a FIFA elnöke

A januári lausanne-i ülésen beválasztják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba (NOB) Gianni Infantinót, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökét.

Klub-vb: legerősebb keretével utazik a Liverpool Katarba

A Liverpool hivatalos honlapján közölte a 23 fős, Katarba utazó keretét, mely először december 18-án lép pályára a 2019-es klubvilágbajnokság elődöntőjében. Két játékos sérülés miatt nem utazik Ázsiába.

FIFA: idén 195 milliárdot kasszíroztak a játékosügynökök

Minden eddiginél több pénzt kerestek idén a játékosügynökök a labdarúgásban.

FIFA: a szövetség örökre eltiltotta Ricardo Teixeirát

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korrupció miatt örökre eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől Ricardo Teixeirát, a FIFA végrehajtó-bizottságának korábbi tagját, aki 1989 és 2012 között a brazil szövetség elnöke, valamint a 2014-es labdarúgó-világbajnokság főszervezője volt.

Gazdag Dániel tollasban is kiváló, kiskorában bokszoló akart lenni

A Nemzeti Sport Online új sorozata, a Fifázunk és pofázunk negyedik vendége Gazdag Dániel, aki a felvétel után megszerezte az NB I-es idény egyik legszebb gólját. A Budapest Honvéd kiválósága beszél arról, hogyan „veri át" a kisfiát FIFA-zás közben, de arról is, melyik bajnokságban képzelné el magát.

FIFA: Wenger a labdarúgás fejlesztéséért felelős vezető lett

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Arsene Wengert nevezte ki a labdarúgás fejlesztéséért felelős igazgatónak.

Franciaország: „A PSG-t hívhatnák akár Coca-Colának is” – Platini visszatérőben

Nemrégiben lejárt Michel Platini volt UEFA-elnök négyéves FIFA-eltiltása, és a 64 éves sportvezető, korábbi BEK-győztes, Európa-bajnok, háromszoros aranylabdás labdarúgó, francia szövetségi kapitány egyértelművé tette: szeretne ismét munkát vállalni a futball világában.

Vb 2022: Jordániában játssza hazai meccseit Irak

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bejelentése szerint az iraki válogatott Jordániában játssza majd soron következő két „hazai” világbajnoki selejtezőjét.   

Vb 2022: a FIFA szerint Irak nem biztonságos

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerint Irak nem eléggé biztonságos ahhoz, hogy otthont adjon az Irán és Bahrein elleni világbajnoki selejtezőknek.

Sala-ügy: ha a Cardiff nem fizet, két évig nem igazolhat játékost

Ugyan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szeptember végi határozatában felszólította erre, a Cardiff City továbbra sem hajlandó kifizetni a tragikus sorsú Emiliano Sala átigazolási díjának első részletét a Nantes számára. A francia klub még márciusban fordult a szövetséghez, miután a Cardiff azt vitatta, hogy hivatalosnak tekinthető-e a végzetes napon Wales felé tartó és kisgépével a vízbe csapódó argentin támadó klubváltása.

Kihagyhatatlan zürichi látványosság a FIFA futballmúzeuma

Budapesten járt Marco Fazzone, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség zürichi futballmúzeumának (FIFA World Football Museum) igazgatója, és a felavatás előtt álló Puskás Arénában nézte meg a tervezett Puskás Múzeum előkészületeit. Lapunknak adott interjújában beszélt a Puskás-örökség kérdéseiről, a FIFA-múzeum hitelességi problémáiról és az e-sport szerepéről is.

Képgaléria: Sepp Blatter Villányban szüretelt

A magyar borász-labdarúgóválogatott, közelebbről a Gere, a Bock és a Gere-Schubert pince vendégeként Villányban szüretelt és kóstolt helyi magyar borokat Sepp Blatter, a FIFA korábbi elnöke, aki előzőleg a Magyar Sportújságírók Szövetsége meghívására a Testnevelési Egyetemen tartott előadást, felkereste Puskás Ferenc sírját, és fogadta őt Orbán Viktor miniszterelnök is. A villányi szüret után a nagy borszakértő és -rajongó Blatter a szekszárdi Takler Pincészetbe is ellátogatott.

Labdarúgás: Orbán Viktornál járt Sepp Blatter – fotók, videó

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Sepp Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnökét, aki a Magyar Sportújságírók Szövetsége meghívására érkezett Budapestre, és csütörtökön előadást tartott a Testnevelési Egyetemen. A kormányfő ebédre látta vendégül a svájci sportdiplomatát, akit elkísért a róla szóló könyv szerzője, Thomas Renggli, valamint Nagy István, Magyarország berni nagykövete és Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, lapunk főszerkesztője.

Vb 2022: Miért Katar kapta a rendezés jogát? – Sepp Blatter

Tíz évvel azután, hogy a felcsúti Puskás Akadémián bejelentette a Puskás-díj megalapítását, a Magyar Sportújságírók Szövetsége meghívására Budapestre érkezett Joseph Blatter. A FIFA volt elnöke előadást tartott a Testnevelési Egyetem hallgatóinak A világ legnagyobb sportszervezetének felépítése címmel.

Sepp Blatter: Még nem vonultam vissza

A Magyar Sportújságírók Szövetsége meghívására Budapestre érkezett a FIFA előző elnöke. Sepp Blatter nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a Testnevelési Egyetemen.

Klub-vb: 2021-ben Kínában lesz az első 24 csapatos torna

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke bejelentette, hogy 2021-ben Kínában rendezik meg az első, 24 csapatosra bővített FIFA-klubvilágbajnokságot.