?>
F1: Vettel átgázolt Pérez szerződésén; Norris dalra fakadt

Lewis Hamilton győzelmével ért véget a kaotikus Toszkán Nagydíj. Bár nem valószínű, hogy a mezőny visszatér Mugellóba a következő években, a versenyen – amit kétszer szakították félbe, és a biztonsági autót is ennyiszer kellett a pályára küldeni – több dolog is történt, ami miatt akár örökre emlékezetes marad. Már a szabadedzések előtt eldőlt egy négyszeres világbajnok jövője, s hiába próbált kedveskedni a Mercedes a Ferrarinak, Maranellóban továbbra sem stimmel minden. Alexander Albon első dobogós helyezését ünnepelhette a Formula–1-ben, George Russellnek azonban még a pontszerzés sem jött össze. Íme, az F1-legek a Toszkán GP-ről!

F1: visszasírják Rosberget; Räikkönen „mentette meg" a Ferrari becsületét

Lewis Hamilton újabb magabiztos győzelmével ért véget a Belga Nagydíj. A második helyen ezúttal is Valtteri Bottas végzett a másik Mercedesszel, de csatát most sem láthattunk a csapattársak között, ami sokakat nosztalgikus érzéssel tölthet el azokról az időkről álmodozva, amikor Hamilton mellett Nico Rosberg vezette a másik Mercedest. A Ferrari újabb mélypontra került Belgiumban: legelőrébb a 12. helyen célba érő Kimi Räikkönen végzett a Ferrari-motoros autókkal versenyezők közül. Pierre Gasly egy érzelmileg nehéz hétvégén teljesítette Formula–1-es karrierje egyik legjobb versenyét, míg Max Verstappen rajongója inkább Daniel Ricciardót buzdította Spa-Francorchamps-ban. Íme, az F1-legek a Belga GP-ről!

F1: Russell öngólja, Leclerc Vettel-módban

Lewis Hamilton győzelmével ért véget a Spanyol Nagydíj, amivel a Mercedes versenyzője újabb rekordott vett el Michael Schumachertől. A mellőle rajtoló csapattársa, Valtteri Bottasnak azonban végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel, miután Max Verstappen már a rajtnál maga mögé tudta utasítani. Bottasnak ráadásul az overálljával is meggyűlt baja – vélhetően örült volna ő is, ha a futam végén megérkezett volna az eső. George Russell magának szólt be a Twitteren, míg a Ferrarinál továbbra sem stimmel minden. Jöjjenek az F1-legek a Spanyol GP-ről!

F1: Vettel majdnem torpedózott, Hamilton trófeát lopott

Le tudta győzni a gumikkal szenvedő Mercedeseket, és Formula–1-es karrierje kilencedik diadalát aratta Max Verstappen A 70. Évforduló Nagydíján. Igaz, az első helyért járó trófeát majdnem elveszítette Lewis Hamiltonnal szemben, aki rossz díjat kapott fel a dobogózás után. Verstappené mellett mellesleg két másik győzelem is született vasárnap 33-as rajtszámú versenyzők révén, míg Kimi Räikkönen Michael Schumacher rekordját döntötte meg Silverstone-ban. Sebastian Vettel újabb nehéz versenyen van túl, amelynek már az elején majdnem csúnyán összetörte a Ferrariját.

F1: Vettelből Stroll lehet, mercedeses elődje „lebuktatta” Bottast

Lewis Hamilton szezonbéli második győzelmét aratta a Magyar Nagydíjon, de hazánk Formula–1-es versenye más miatt is emlékezetes maradhat. Max Verstappen például már a rajt előtt gondoskodott az izgalmakról, míg a pálya egyik kivetítőjén a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg is feltűnt néhány másodpercre a futam alatt. Lando Norris az eddig nem túl hosszú F1-es karrierje során már sokak szívébe lopta be magát, de az, amit a csapatáért tett a futam után, megmutatja, hogy valóban egyedülálló tagja a mezőnynek.

F1: Norris felébredt a futam végén; jön a trófeát átadó robotok versenye?

Lewis Hamilton győzelmével ért véget múlt vasárnap a Stájer Nagydíj, miután a Mercedes versenyzője az első helyről indulva, magabiztosan vezetve szerezte meg a Mercedes idei második győzelmét. A hétvége azonban sok más szempontból is emlékezetes maradhat – íme, az F1-legek a Stájer GP-ről!

F1: Bottas és a fűnyíró; kerék nélkül Räikkönennek sem megy

Visszatért a Formula–1! Visszafogott kezdés után kifejezetten izgalmas verseny kerekedett az Osztrák Nagydíjon, amely rengeteg érdekességet vagy vicces, furcsa jelenetet hozott. Ezeket gyűjtöttük most egy csokorba – jöjjenek az F1-legek!

F1: Kvjat kifigurázta Grosjeant; „hős” Ferrari-szerelő

Mint arról beszámoltunk, Lewis Hamilton szezonbeli 11. győzelmét aratta az F1-es Abu-dzabi Nagydíjon, vagyis az idén hatodik világbajnoki címét megszerző Mercedes-pilóta elsőségét hozta az idényzáró verseny. A nagy izgalmak és fordulatok ugyan elmaradtak, vicces és érzelmes pillanatokból nem volt hiány. Vessünk egy pillantást a hétvége legjobb mémjeire, képeire, videóira, továbbá a legérdekesebb jeleneteire, avagy jöjjenek az F1–legek!

F1: Tom tett rendet a Ferrarinál, Sainz sörrel ünnepelt

Ez igen! Kifejezetten izgalmas, eseménydús Brazil Nagydíjat láthattak a nézők vasárnap este az F1-ben. Végül az ezúttal higgadt Max Verstappen nyert, ám a dobogón és a pályán is rengeteg meglepetés akadt. Van mire visszatekinteni tehát, jöjjenek az F1-legek!

F1: Vettel fűszagot érzett, Rosberg is gratulált Hamiltonnak

A lényegi kérdések eldőltek Austinban: az F1-idény tizenkilencedik versenyét ugyan Valtteri Bottas nyerte, de Lewis Hamilton a második hellyel bebiztosította pályafutása hatodik világbajnoki címét. Tekintsünk vissza a hétvége legviccesebb és legérdekesebb pillanataira az F1-legekkel!

F1: bizarr Hamilton-hasonlata után Bottasszal sörözött Vettel

A Formula–1-es idény 18. futamát is magunk mögött hagytuk – nagy taktikai csata után Lewis Hamilton szelte át elsőként a célvonalat Mexikóban. Az F1-legek segítségével szokás szerint visszatekintünk a hétvége humoros és érdekes pillanataira.

F1: Vettel az új Barrichello; kit ölelt meg Hamilton?

Mint beszámoltunk róla, Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Orosz Nagydíjat. Az ötszörös világbajnok mögött csapatársa, Valtteri Bottas zárt, a harmadik helyen az élről induló Ferrari-versenyző, Charles Leclerc ért célba. Izgalmakban és fordulatokban nem volt hiány, vessünk egy pillantást a hétvége legjobb mémjeire, képeire, videóira, továbbá a legérdekesebb jeleneteire, avagy jöjjenek az F1–legek!

F1: Hamilton jóvátette bűnét; Szingapúr vagy Erzsébet híd?

Több szempontból is érdekes Szingapúri Nagydíjon vagyunk túl, amelynek végén – hosszú idő után újra – Sebastian Vettel emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. A biztonsági autós szakaszokkal – mint eddig az összes szingapúri versenyen, most is feltűnt a safety car – és különböző stratégiai megoldásokkal tűzdelt futamon is akadtak vicces és különleges pillanatok. Jöjjenek az F1-legek!

F1: Vettel még mindig pörög, Norris és Sainz ledobta a haját

Vasárnap egymás után a második F1-es győzelmét aratta Charles Leclerc, hiszen a Belga Nagydíjat követően a Ferrari hazájában, Olaszországban is győzött. Érdekes vagy éppen vicces jelenetekben most is bővelkedtünk – jöjjenek az F1-legek!

F1: Sainz megajándékozta Norrist; lánykérés a Hungaroringen

Mint beszámoltunk róla, Lewis Hamilton nagy hajrával megelőzte a pole pozícióból induló Max Verstappent, így megnyerte a Formula–1-es Magyar Nagydíjat. Vicces és érdekes jelenetekben ezúttal sem volt hiány, ezeket gyűjtöttük össze – jöjjenek az F1-legek!

F1: Hamilton és Benny Hill találkozása; a Honda odaszúrt Alonsónak

Mint beszámoltunk róla, a holland Max Verstappen nyerte meg a kaotikus Német Nagydíjat, így idei második, pályafutása hetedik futamgyőzelmét aratta. A második a 20. helyről induló német Sebastian Vettel lett, a dobogó harmadik fokára pedig az orosz Danyiil Kvjat állhatott fel. Vicces és érdekes jelenetekben ezúttal sem volt hiány, ezeket gyűjtöttük össze – jöjjenek az F1-legek!

F1: különleges vendégek a Red Bullnál; „igazolt” a Tottenham

Mint beszámoltunk róla, Lewis Hamilton győzelmével ért véget a Brit Nagydíj, amelyen csapattársa, Valtteri Bottas végzett a második helyen, míg a dobogóra még Charles Leclerc (Ferrari) állhatott fel. Vicces és érdekes jelenetekben ezúttal sem volt hiány, ezeket gyűjtöttük össze – jöjjenek az F1-legek!

F1: Räikkönen bemutatott Hamiltonnak; Leclerc táblát cserélt volna

Mint beszámoltunk róla, Max Verstappen elsőségével ért véget az Osztrák Nagydíj: a Red Bull versenyzője vitatható módon előzte meg Charles Leclerc-t az utolsó körökben, de a holland végül megtarthatta első helyét. A monacói másodikként ért célba, a dobogóra még Valtteri Bottas állhatott fel. Vicces és érdekes jelenetekben ezúttal sem volt hiány, ezeket gyűjtöttük össze – jöjjenek az F1-legek!

F1: Räikkönen visszaszúrt Norrisnak; fura vendég a pálya fölött

Mint beszámoltunk róla, Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott a Formula–1-es Francia Nagydíjon, így tovább növelte előnyét a világbajnoki összetettben a másodikként célba érő csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A dobogó legalsó fokára Charles Leclerc állt fel, a másik Ferrarival Sebastian Vettel az 5. helyig tudott felzárkózni. Vicces és érdekes jelenetekben a nem túlságosan eseménydús futam ellenére sem volt hiány, ezeket gyűjtöttük össze – jöjjenek az F1-legek!

F1: Bottas már nem Hamiltonnak dolgozik

Vasárnap rendezték Barcelonában a Formula–1-es Spanyol Nagydíjat, amely hozta a már-már „szokásos” újabb kis híján unalomba fulladó versenyt, és ez bizony ez meglátszik a futam utáni mémek, vicces tartalmak mennyiségén is. Egy csokorra való azért összejött, a legjobbakból válogattunk.