Úszás: két magyar győzelem szombaton a Duna Arénában

A szombati első napon két magyar győzelem született az úszó Bajnokok Sorozata Duna Arénában zajló második állomásán.

Úszó Bajnokok Sorozata: tíz magyar a Duna Arénában

Tíz magyar versenyző ugrik vízbe hétvégén az úszó Bajnokok Sorozata Duna Arénában sorra kerülő második állomásán.

Úszás: a második erősítőterem is elkészült a Duna Arénában

Az év elején tett ígéretnek megfelelően február második hetére elkészült a Duna Aréna második számú erősítőterme, így a magyar úszóválogatott itt edző tagjai immár teljesen a saját időbeosztásuk szerint használhatják a létesítményt.

Úszás: májusban Budapestre jön a sportág krémje – sajtóhír

Bajnokok Sorozata néven három versenyből álló szériát indít a Nemzetközi Úszószövetség, amelynek második állomása Budapesten lesz a Duna Arénában május 11-én és 12-én – közölte a Magyar Időkkel Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki Szántó Dáviddal, a szövetség nemzetközi sportigazgatójával járt Lausanne-ban, a FINA székhelyén Julio Maglione, a szervezet elnöke meghívására.

Létesítmények: távozik a Duna Aréna üzemeltetője

Az esztendő utolsó napján a Bp2017 NKft. adta hírül, hogy küldetésének végeztével átadja az üzemeltetői váltóbotot a Duna Arénában és a Dagály Strandon.

Hosszú Katinka: Voltak kételyek bennem az edzőváltáskor, de...

Hosszú Katinka a rövid pályás úszó világkupa-sorozat budapesti állomásának utolsó napján  is megörvendeztette a hazai szurkolókat: 200 vegyesen aranyat, 200 háton bronzérmet nyert. A viadal után a sajtó képviselőinek beszélt a versenyről, a magyar közönségről, valamint az edzőváltáskor érzett kételyeiről. Mellette a 200 háton 6. helyen célba érő Burián Kata és a két aranyat, illetve két ezüstöt szerző közönségkedvenc, Chad le Clos is nyilatkozott az NSO Tv-nek. 

Úszó-vk: Hosszú Katinka két számban első idővel döntős

Hosszú Katinka két számban is a legjobb idővel jutott döntőbe az úszók világkupájának budapesti állomásán a Duna Arénában zajló verseny szombati napjának délelőtti előfutamaiból.

Úszás: Eric, az Angolna gulyást, Torghelle úszószemüveget evett vacsorára

A rövid pályás úszó világkupa-sorozat budapesti állomásán a csütörtöki döntők után jutott idő a mókára is. A 2000-es sydneyi olimpiáról ismert Eric Moussambani mérte össze tudását kiváló sportolóinkkal. Nem csoda, hogy az 50 méteres gyorsúszást a világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs nyerte, hiszen a verseny előtt Hosszú Katinkával készült. Torghelle Sándornak meggyűlt a baja az úszószemüvegével, Liu Shaolin Sándornak pedig a vízzel akadt gondja.

Úszó-vk: A 400. érem a Duna Arénában, ennél szebb nem is lehetne – Hosszú Katinka

A rövid pályás úszó világkupa-sorozat budapesti állomásának első napja után a 100 vegyesen a 400., majd 200 pillangón a 401. vk-érmét is megszerző Hosszú Katinka, valamint a 100 pillangón 5. helyen célba érő Cseh László és a 200 pillangón 6. Kapás Boglárka beszélt az NSO Tv-nek a teljesítményéről, továbbá a magyar közönség fergeteges szurkolásáról. Mellettük a gyors egymásutánban két számban is induló Bernek Pétert, valamint Telegdy Ádámot, Dudás Dánielt, Földházi Dávidot és Holló Balázst is megszólaltattuk. 

Úszás: Cseh és Le Clos Túró Rudival hangolt a budapesti vk-ra

Csütörtöktől szombatig Budapest otthont a rövid pályás úszó világkupa-sorozat negyedik állomásának. A Duna Arénában megannyi klasszist láthatunk, köztük természetesen Cseh Lászlót és egyik legnagyobb riválisát, Chad le Clost. Mint köztudott, a két úszó a medencén kívül jó barátságot ápol, így nem csoda, ha a dél-afrikai olimpiai bajnok kedd este világ- és Európa-bajnokunk otthonában vacsorázott. Az asztalra csak magyaros ételek kerültek. 

Úszás: Hosszú és Sjöström lebokszolja egymás között a vk-elsőséget

Csütörtöktől szombatig az úszósport krémje áll rajtkőre a rövid pályás világkupa-sorozat budapesti állomásán, a Duna Arénában. Természetesen köztük lesz a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, valamint nagy riválisa, Sarah Sjöström is, aki tavaly elnyerte előle az összetett győzelmet. A két kiválóság ha kell, akkor idén bokszmeccsen dönt az elsőségről. 

Úszás: hét tavalyi világbajnok jön a budapesti vk-versenyre

Hét tavalyi világbajnok is visszatér Budapestre a jövő heti úszó világkupára.

Úszás: vasárnaponként bárki használhatja a Duna Aréna versenymedencéjét

A jövőben vasárnaponként bárki használhatja a Duna Aréna versenymedencéjét.

Műúszás: ingyenes a hétvégi program a Duna Arénában

A FINA junior műúszó-világbajnokság szervezőbizottsága – eltérően a korábban közöltektől – a sportág és a jelenlegi esemény további népszerűsítése érdekében úgy döntött, hogy a viadalra szombat délutántól vasárnap estig ingyen mehetnek be a Duna Arénába az érdeklődők.

Műúszás: junior-világbajnokság a Duna Arénában

Július 18-tól 22-ig FINA junior műúszó világbajnokságot rendeznek a Duna Arénában.

Úszás: 16 éves győztes a Budapest Openen

A mindössze 16 éves Barócsai Petra nyert 400 méter gyorson a Duna Arénában zajló Budapest Open csütörtöki versenynapján, amely viadal az úszók számára az utolsó hazai felkészülési verseny az augusztusi, glasgow-i Európa-bajnokság előtt.

Férfi vízi-vl: változás – Budapesten lesz a szuperdöntő!

A férfi vízilabda-világliga nyolcas döntőjét – amelyben a magyar válogatott is érdekelt – június 18–23. között a budapesti Duna Arénában rendezik meg – számolt be róla a hazai szövetség hivatalos oldala.