MK: kettős győzelemmel ment tovább a Dorog

Elsőként az NB II-es Dorog jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában: a nyolcaddöntő visszavágóján 2–0-ra nyert a III. Kerületi TVE vendégeként, így kettős győzelemmel búcsúztatta harmadosztályú ellenfelét.

NB II: ajkai bravúr Nyíregyházán, fölényes Haladás-siker

Megtáltosodtak az alsóházi együttesek a labdarúgó NB II 24. fordulójában. A Szolnok Gyirmóton, az Ajka Nyíregyházán tudott nyerni, pedig Kis Károly együttese még egy büntetőt is kihagyott. A Haladás hármat vágott a Csákvárnak, a Kazincbarcika pedig az utolsó pillanatokig vezetett az ETO ellen, ám meg kellett elégednie a döntetlennel. Ugyancsak meglepetés, hogy hazai pályán sem tudta begyűjteni a három pontot a két élcsapat, a Budafok és a Siófok.

Feczesin mesterhármast rúgott, csak ikszelt az MTK, a Budafok és a Siófok

Feltámadtak az alsóházi együttesek a labdarúgó NB II 24. fordulójában. A Szolnok Gyirmótról, az Ajka Nyíregyházáról vitte haza a három pontot, és fölényesen nyert a kieső helyen álló Haladás is a Csákvár ellen. Kétgólos hátrányból, vitatott tizenegyessel a hosszabbításban mentett pontot az ETO a Kazincbarcika átmeneti otthonában, Putnokon. Nem ment viszont a dobogósoknak, az éllovas MTK a Békéscsabával, a második Budafok a Doroggal, a harmadik Siófok a Szeged-Csanáddal ikszelt hazai pályán. A Vasas Feczesin Róbert triplájával hátrányból győzte le a Tiszakécskét, és feljött a negyedik helyre.

Mérkőzés félhomályban – kupameccsen a vak zongoristával

Vendégszektor rovatunk aktuális részében Helle Maximiliannal, a születése óta vak zongoristával mentünk ki a Dorog–III. Kerület Magyar Kupa-mérkőzésre, hogy segítsünk neki felfedezni, mi ragadta meg a magyar írókat, költőket a futball sajátos világában.

MK: a Békéscsaba ezúttal nem okozott meglepetést; simán nyert a Puskás és az MTK is

Pocsékul alakult Márton Gábor debütálása az NB I-ben szereplő Zalaegerszeg kispadján, a Barczi Dávid kiállítása miatt az 52. perctől kezdve emberhátrányban futballozó csapata 3–1-re kikapott a harmadosztályú Lipót Pékség SE-től. A Puskás Akadémia és az MTK is 3–0-ra győzte le eggyel alacsonyabb osztályú ellenfelét.

NB II: őrült hajrá után MTK-siker Soroksáron, nyert a Budafok

A labdarúgó NB II 23. fordulójában az MTK a hajrában fordított és győzte le 4–3-ra a Soroksárt. A Kazincbarcika a ráadásban szerzett góllal egyenlített a Tiszakécske vendégeként, míg a Nyíregyháza a Békéscsaba otthonában mentett pontot. A Budafok a Budaörs ellen nyert, a Vác pontot szerzett a Dorog vendégeként, a Haladás a Szolnok otthonában ikszelt.

Nagy hajrá után MTK-győzelem Soroksáron, Balajti tizenegyesgólja kellett a Vasas-sikerhez

Vasárnap rendezték meg a labdarúgó NB II 23. fordulóját. Az MTK a hajrában fordított és győzte le 4–3-ra a Soroksárt. A Kazincbarcika a ráadásban szerzett góllal egyenlített a Tiszakécske vendégeként, míg a Nyíregyháza a Békéscsaba otthonában mentett pontot. A Vasas a hajrában szerzett Balajti Ádám-gólnak köszönhetően 3–2-re győzött az FC Ajka vendégeként. A Szeged hiába játszott több mint egy félidőt emberelőnyben a Gyirmót ellen, nem tudott nyerni. A Siófok 2–1-re győzött az ETO FC Győr otthonában úgy, hogy Magasföldi József tizenegyest harcolt ki, azt elhibázta, majd öngólt vétett. A Budafok a Budaörs ellen nyert, a Vác pontot szerzett a Dorog vendégeként, míg a Haladás a Szolnok otthonában ikszelt.

NB II: középpályással és támadóval bővült a Szolnok kerete

Albert Ádám és Novák Csanád a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV FC-ben folytatja pályafutását, míg Ágoston Kristóf távozott a klubtól.

NB II: Prosser góljaival nyert az MTK, nem bírt a Vasas a Csabával

A labdarúgó NB II 22. fordulójának esti mérkőzésein a listavezető MTK Prosser Dániel duplájával hazai pályán 2–1-re legyőzte a Dorogot. A télen jelentősen megerősített Vasas az Illovszky Stadionban csak gól nélküli döntetlenre volt képes a végig jól védekező Békéscsaba ellen.

Soroksári gólparádé Nyíregyházán, Feczesinnel sem nyert a Vasas

Tizennyolc csapat számára vasárnap a 22. fordulóval megkezdődött a labdarúgó NB II tavaszi idénye, a Szolnoki MÁV ezúttal szabadnapos volt. A játéknap kora délutáni összecsapásain a Soroksár gólzáporos meccsen 5–3-ra nyert Nyíregyházán, a Siófok Gyirmótról, az ETO Tiszakécskéről vitte haza a három pontot. A Haladás gól nélküli döntetlent játszott otthon a Szegeddel, ugyancsak nem volt győztese a Budafok és a Csákvár fővárosi csatájának. Az esti programban a télen alaposan megerősített Vasas nem bírt a jól védekező Békéscsabával, míg az éllovas MTK Prosser Dániel két góljának köszönhetően 2–1-re legyűrte a Dorogot.

Öten küzdhetnek a feljutásért – odaér-e a megerősödő Vasas vagy az ETO?

Február 2-án, vasárnap folytatódnak az NB II küzdelmei, elkezdődik a tavaszi szezon – persze, ha szigorúan vesszük, ez már decemberben kezdetét vette, hiszen a csapatok a 2019-es év utolsó hónapjában lejátszottak két, tavaszról előrehozott fordulót, így most 17 játéknap maradt a helyezések eldöntésére. A Balmazújváros kizárása miatt továbbra is 19 együttes küzd a bajnokságban, és az idény végén az első két helyezett jut fel az első osztályba, illetve az utolsó három esik ki az NB III-ba.

Menetelő MTK, a Budafok is vállalná az NB I-et – NB II-es értékelés

Véget ért a labdarúgó NB II 2019–2020-as kiírásának őszi szezonja, sőt már két, tavaszról előrehozott fordulót is lejátszottak a csapatok. A Nemzeti Sport Online szokás szerint értékeli az őszt; a várakozásoknak megfelelően vezeti a bajnokságot az MTK, s többen pozitív meglepetést okoztak szereplésükkel, mégpedig a feljutó helyen álló Budafok, illetve a dobogó közelében álló Csákvár és Siófok. A Vasas és a Haladás ellenben abszolút várakozáson alul szerepelt, előbbinek szinte semmi esélye sem maradt a feljutásra, míg utóbbi kieső helyen telel. Az újoncok közül a legjobban a Szeged-Csanád GA teljesített, de az Ajka és a Tiszakécske sincs kieső helyen. A licencétől első- és másodfokon is megfosztott Balmazújvárost augusztus végén jogerősen is kizárták, így azóta 19 együttessel zajlik a bajnokság, és csak két kieső lesz az idény végén.

NB II: Soroksár–Vasas 5–3; nyert az MTK, kikapott a Haladás

A labdarúgó NB II 21. fordulójában a Soroksár nyolcgólos meccsen, 5–3-ra legyőzte a Vasast. A listavezető MTK hátrányból múlta felül a Budaörsöt. A Nyíregyháza a Dorog, a Csákvár a Vác ellen győzött simán, a Budafok pedig úgy verte meg a Szolnokot, hogy a Tisza-partiak kilenc játékossal fejezték be a találkozót.

Nyolcgólos meccsen verte a Soroksár a Vasast, MTK-siker a Budaörs ellen

A labdarúgó NB II 21. fordulójának vasárnapi játéknapján nyolc mérkőzést rendeztek meg. Kora délután a Soroksár nyolcgólos meccsen, 5–3-ra legyőzte a Vasast, a listavezető MTK hátrányból múlta felül a Budaörsöt. A Nyíregyháza a Dorog, a Csákvár a Vác ellen győzött idegenben simán, a Budafok pedig úgy verte meg a Szolnokot, hogy a Tisza-partiak kilenc játékossal fejezték be a találkozót. A Siófok otthon magabiztosan legyőzte a Haladást, a szombathelyiek így kieső helyen telelnek. A késő délutáni bajnokin az Ajka Nagy Krisztián góljával 1–0-ra megverte a Tiszakécskét.

MK: a Dorog kiejtette a DVSC-t; továbbment az Újpest

Az Újpest 3–0-ra legyőzte a Vácot a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé. A DVSC már kevésbé volt szerencsés, a hajrában ugyan kiegyenlített Dorogon, ám a tizenegyespárbajban a hazaiak koncentráltak jobban, így Herczeg András együttese búcsúzott a sorozattól.

NB II: a Csaba a Fradi után a Kécskét is legyőzte, újabb Hali-baki

A labdarúgó NB II 20. fordulójának esti mérkőzésein a minap a Ferencvárost a Magyar Kupából búcsúztató Békéscsaba folytatta jó sorozatát, és Tiszakécskéről is hazavitte a három pontot. Újabb vereséget gyűjtött be a Haladás, amely otthon kapott ki a Gyirmóttól. A Vasasnak nem okozott gondot a vendég Dorog legyőzése.

A Szpari kiütötte a Budaörsöt, parádés ETO-fordítás

Nyolc mérkőzést rendeztek vasárnap a labdarúgó NB II előrehozott első tavaszi, sorrendben 20. fordulójában. A délutáni programban a második Budafok hazai pályán 1–0-ra verte a Szeged-Csanádot, az immár Kondás Elemér irányította ETO pedig emberhátrányban fordított az Ajka ellen. A Szpari kiütötte a Budaörsöt, a Soroksár Putnokon nyert a Barcika ellen. A Vác fordulatos meccsen döntetlenre végzett a Szolnokkal. Az esti folytatásban a Vasasnak nem okozott gondot a Dorog legyűrése, a Fradit a Magyar Kupából búcsúztató Békéscsaba Tiszakécskén is nyerni tudott, és a Gyirmót is három ponttal tért haza Szombathelyről.

Magyar Kupa: eldőlt, mikor pótolják az elmaradt meccseket

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága kijelölte az elhalasztott Vác–Újpest és Dorog–DVSC Magyar Kupa-mérkőzés új időpontját: december 11., szerda, 12 óra.

NB II: hármat vágott a Soroksár és a Dorog, Hali-verő ETO

A labdarúgó NB II 19. fordulójában a Soroksár és a Dorog is idegenben győzött, mindketten háromgólos sikert arattak. Az ETO otthon verte meg a Haladást, míg a Nyíregyháza a Csákvár ellen nyert. A Budafok hazai pályán nem bírt a Siófokkal.

Gálázott a Békéscsaba Ajkán, hármat vágott a Vasas, a Soroksár és a Dorog is

A labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján a Békéscsaba Ajkán nyert fölényesen, 4–1-re, míg a Vasas 3–0-ra legyőzte a Budaörsöt. A Soroksár és a Dorog idegenben nyert, mindketten háromgólos sikert arattak. Az ETO otthon múlta felül a Haladást, míg a Nyíregyháza a Csákvár ellen győzött. A Budafok hazai pályán nem bírt a Siófokkal.