El: hatalmas kapushiba után került kétgólos hátrányba a DVSC – videó

Christian Ansaldi góljával már 2–0-ra vezet a Debrecen ellen a Torino az Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén. A találatban sajnos nagy szerepe volt a DVSC kapusának, Nagy Sándornak, aki rossz ütemben érkezett a lövésre.

NB I: elhalasztják az első fordulóból az FTC–DVSC bajnokit

Az MLSZ szerdán közölte, hogy augusztus 4-éről későbbre halasztják a labdarúgó NB I első fordulójába kisorsolt Ferencváros–Derbrecen bajnoki mérkőzést.

NB I: vasárnap a Fradi–DVSC, szombaton a ZTE–Fradi

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága keddi határozatában ismertette az NB I első két fordulójának pontos órarendjét. Tizenegy nappal a rajt előtt tehát megvan a nyitó forduló pontos programja.

Torino–DVSC: az UEFA áldását adta a 6000 nézőre – sajtóhír

A Corriere Torino értesülése szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) áldását adta, 6000 néző tekintheti meg az alessandriai helyszínen a Torino–Debreceni VSC Európa-liga-összecsapást.

BL, El: román játékvezető fúj a Ferencváros szerdai meccsén

Kijelölték a nemzetközi kupákban szereplő magyar csapatok e heti mérkőzéseinek játékvezetőit.

Az Eintracht Frankfurt várhat a Fehérvárra, ha továbbjut

Kisorsolták a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosítását. Ha továbbjut a Fehérvár a Vaduz ellen, a Flora Tallinn–Eintracht Frankfurt párharc győztesével találkozik. A DVSC a Sahcjor Szalihorszk–Esbjerg győztesével meccselhet, ha túljut a Torinón, míg a Budapest Honvéd az Universitatea Craiova legyőzése esetén az AEK Athénnal nézhet farkasszemet. A dunaszerdahelyi DAC akár a Legia Warszawa–KuPS Kuopio párharc győztesével, az NK Osijek (Eszék) pedig a Buducsnoszt–Zorja Luhanszk csata továbbjutójával csaphat össze.

A Craiova ereje a szurkolókban rejlik; kőkemény máltaiak – ők várnak kupacsapatainkra

A magyar kupacsapatok jól kezdtek a nemzetközi porondon, hiszen a Ferencváros a Bajnokok Ligájában, a Debrecen, a Honvéd és a Fehérvár az Európa-ligában jutott tovább a selejtezők második fordulójába, melynek első mérkőzéseit a jövő héten rendezik. Most megnéztük, milyen ellenfelekkel kell megmérkőzniük a magyar együtteseknek.

Felkészülés: nigériai válogatott próbajátékossal kapott ki a DVSC – eredmények

A labdarúgó NB I-es Debrecen felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikapott a másodosztályú Kazincbarcikától. A Paks ötször is betalált a Soroksár ellen, a Mezőkövesd szaúdi együttest győzött le.

BL, El: az NB I gyűjtötte a legtöbb koefficienspontot az odavágón

A Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy az NB I csapatai szerezték a legtöbb koefficienspontot a nemzetközi kupák első selejtezőkörének odavágóin.

DVSC: 16 éves középpályással kötöttek profi szerződést – hivatalos

A labdarúgó NB I előző idényében bronzérmes Debreceni VSC profi szerződést kötött a 16 esztendős Bényei Ágostonnal – adta hírül a hajdúsági klub hivatalos honlapja.

BL, El: a válogatottnak már szerencsét hozott a Fehérvár-meccs bírója

Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta, mely játékvezetők fújják a sípot az e heti Bajnokok Ligája- és Európa-liga-selejtezőkön.

Szavazás: hány magyar csapat jut tovább az európai futballkupákban?

A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a Ferencváros haza pályán 2–1-re legyőzte a Ludogorecet, míg az Európa-ligában a Fehérvár 5–1-re, a Budapest Honvéd 3–1-re, a Debrecen 3–0-ra nyert az odavágón. Szavazzon, Ön szerint hány magyar csapat jut tovább a második körbe!

El: változás – ha továbbjut a DVSC, nem Torinóban játszik

Amennyiben a Debrecen továbbjut a Kukësi elleni párharcból a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörébe, akkor nem Torinóban lép pályára – írja a DVSC a hivatalos honlapján.

El: Haruna Garba nem tudta, hogy a gólja születésnapi ajándék volt Herczegnek

A Debreceni VSC 3–0-s előnnyel utazhat a Kukësi elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára. A hazai mérkőzés után a három hazai gól két gólszerzőjét szólaltatta meg az NSO Tv. Az első debreceni mérkőzésén betaláló Haruna Garba elmondta, nem tudta, hogy Herczeg Andrásnak születésnapja volt csütörtökön. A duplázó Varga Kevin pedig óva intett attól, hogy máris a Torinóra gondoljon a csapat. 

DVSC: edzőként tér vissza a klubhoz a korábbi kedvenc

A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen a hivatalos honlapján tudatta, hogy visszatér a klubhoz Igor Bogdanovics.

El-selejtező: Herczeg András szerint a DVSC dominálni akar

Nagy hibát követnénk el, ha könnyű mérkőzésre számítanánk a Kukësi ellen – vélekedett a Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga-selejtezőt megelőző szerdai sajtótájékoztatón.

DVSC: profi szerződést írt alá a 35 gólos támadó

A labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában bronzérmet szerző Debreceni VSC a hivatalos honlapján bejelentette, Bárány Donát profi szerződést kötött a klubbal. A 18 éves támadó a Magyar Kupában már játszott a Loki felnőttcsapatában.

A Fradi KEK-nyolcaddöntőjétől a Vidi El-csoportköréig – az elmúlt 25 évünk

Szerdán megkezdik nemzetközi kupaszereplésüket a magyar együttesek, ennek kapcsán újra megvizsgáltuk, hogyan teljesítettek a mieink az elmúlt negyedszázadban. A Ferencvárosnak és a Debrecennek a BL-ben és az UEFA-kupában/Európa-ligában is összejött egy csoportkör, s ez utóbbiban a Videoton is fel tud mutatni két kifejezetten szép szereplést, a fővárosi zöld-fehéreknek emellett van még KEK-nyolcaddöntőjük, a Lokinak pedig tavaszi kupafellépése is.

BL, El: a Fradi meccsén izraeli, a Fehérvárén grúz bíró dirigál

Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta, mely játékvezetők kapnak feladatot a Bajnokok Ligája és az Európa-liga e heti mérkőzésein. Íme, a magyar klubcsapatok meccseire vonatkozó játékvezetői küldése!