Vidi: „Meg foglak ütni, megverlek” – Sz. Scsepovics kitálalt honfitársáról

Az elmúlt időszakban a szerb sajtó többször is arról írt, hogy a Mol Vidi FC-be játszó és dolgozó szerb játékosok és edzők között mennyire kiváló a hangulat, milyen jól megértik egymást a déli szomszédból érkezők. Ezt az idillt Sztefan Scsepovics nyilatkozata rombolta le: a székesfehérvári klub korábbi futballistája a lengyel sajtónak azt nyilatkozta, a Vidiben töltött idő alatt egy másik szerb játékos folyamatosan zaklatta őt, s efelett a szerb edzők szemet hunytak.

Mol Vidi: a főszponzor szerint kinőtték a magyar bajnokságot

Regionális nemzetközi bajnokságot szeretne a Mol Vidinek a főszponzor. Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója úgy látja, a magyar szurkolók is jobban járnának egy olyan ligával, ahol a Ferencváros és a Vidi a Slovannal és a Dinamo Zagrebbel küzdene. Mindezt szponzorként is szívesen támogatnák.

Vidi: Lazovics összecsomagolt, így búcsúzott – képek

Elbúcsúzott a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Viditől Danko Lazovics. A rutinos támadó csapattól való távozását, egyben visszavonulását alig több mint egy hete jelentette be a klub, a 35 éves szerb pénteken összecsomagolt, és elbúcsúzott a társaitól, illetve a stábtagoktól.

Vidi: Lazovics távozik és visszavonul – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Vidi FC hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport korábbi információit: Danko Lazovics távozik a klubtól és befejezi pályafutását.

Csoportkörös leckét kapott a Vidi, mert ami sok, az sok

A válogatott hazai meccseihez hasonlóan immár a Vidi El-mérkőzései, így a BATE elleni csütörtöki találkozót követően is jelentkezünk helyszíni beszámolónkkal, melyben összegezzük a szurkolók véleményét, a meccs után elhangzott nyilatkozatokat, a találkozó hangulatát, saját tapasztalatainkat, ahogy a meccset mi megéltük, ahogy mi láttuk…  

El: „Lazovics döntését tiszteletben kell tartani, a Vidi ugyanazt játszotta”

A Vidi FC–BATE Boriszov (0–2) El-csoportmeccs után Alekszej Baga, a vendégek szakvezetője elmondta, nagyjából ilyen mérkőzésre számított, és bár a győzelemmel fontos lépést tettek, teljesen nyitott még a csoportban a továbbjutás kérdése.

El: Lazovics döntésének okairól nem nekem kell beszélni – Marko Nikolics

A Mol Vidi csütörtökön kezdi meg szereplését az Európa-liga csoportkörében, a BATE ellen lép pályára a Groupama Arénában. A találkozó előtti sajtótájékoztatón Marko Nikolics vezetőedző és Pátkai Máté beszélt az esélyekről. Természetesen szóba került Danko Lazovics hirtelen visszavonulása is. 

Vidi: Lazovics kezdeményezte szerződése megszüntetését – hivatalos

A Mol Vidi FC szerda reggel a hivatalos honlapján megerősítette korábbi értesülésünket, mely szerint szerb labdarúgója, Danko Lazovics kezdeményezte szerződése megszüntetését, és minden bizonnyal abbahagyja profi karrierjét.

Lazovics váratlan visszavonulása csak egy a sok megdöbbentő bejelentés közül

A hétfői nap híre volt Danko Lazovics, a Mol Vidi FC szerb támadójának visszavonulása, valamint az, hogy a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság 2. fordulójában lejátszott Buffalo Bills–Los Angeles Chargers meccs félidejében bejelentette visszavonulását a találkozón a Billsben kezdőként pályára lépő védő, Vontae Davis. A két hirtelen jött döntés kapcsán utánajártunk néhány hasonló, rendkívüli, váratlan vagy épp meglepő visszavonulásnak, illetve felmondásnak.

Vidi: távozik, és befejezi a pályafutását Danko Lazovics

A Nemzeti Sport – öltöző környékéről származó – információi szerint befejezi a pályafutását, és távozik a Mol Vidi FC-től a klub szerb légiósa, Danko Lazovics.

Danko Lazovics: Elértünk valamit, amiben rajtunk kívül nem sokan hittek, de...

A Mol Vidi FC támadója, Danko Lazovics a bezáródó kapuról, a tavaly nyár óta történtekről, a lefújás utáni eseményekről és a magyar futball fejlődéséről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

BL: ezért állították ki a meccs után az AEK-csatárt, hasba rúgta Lazovicsot! – videó

Kiderült, miért kapott piros lapot Marko Livaja, az AEK Athén horvát labdarúgója a Mol Vidi elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján a lefújást követően. A 25 éves támadó a meccs után kakaskodás közben csúnyán hasba talpalta Danko Lazovicsot, a székesfehérváriak szerb játékosát. A görög csapat futballistája három meccsre szóló eltiltásra számíthat. Íme, a jelenet!

BL: az AEK egygólos előnyt szerzett a Vidi ellen Budapesten

A Mol Vidi FC a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörének első mérkőzésén, a budapesti Groupama Arénában 2–1-es vereséget szenvedett az AEK Athéntól. Gianluca Rocchi játékvezető az első félidőben Huszti Szabolcsot, a második elején Taszosz Bakaszetaszt állította ki egyből piros lappal. A görögök Viktor Klonaridis és Bakaszetasz góljával kétgólos előnybe kerültek, majd Danko Lazovics szépített, de egyenlíteni már nem sikerült, hiába hajtott óriásit a Vidi. Visszavágó jövő hét kedden, Athénban.

BL: Lazovics leültette a védőjét, majd szépített – videó

A labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörében, a párharc első felvonásán Danko Lazovics révén a 68. percben szépített a Mol Vidi FC az AEK Athén ellen. Íme, a gól!

Rocchi osztogatta a pirosakat, az AEK egy góllal legyőzte a Vidit

A Mol Vidi FC a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörének első mérkőzésén, a budapesti Groupama Arénában 2–1-es vereséget szenvedett a görög AEK Athéntól. Gianluca Rocchi játékvezető az első félidőben Huszti Szabolcsot, a második elején Taszosz Bakaszetaszt állította ki egyből piros lappal. A görögök Viktor Klonaridis és Bakaszetasz góljával kétgólos előnybe kerültek, Danko Lazovics szépített, de egyenlíteni már nem sikerült, hiába hajtott óriásit a Vidi. Visszavágó jövő hét kedden, Athénban.

BL: Lazovics kihagyta a büntetőt, aztán letépte a hálót… – videó

A Mol Vidi FC a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján a 65. percben talán eldönthette volna a továbbjutást a Malmö ellen, ám Danko Lazovics, a fehérváriak támadója nem tudta értékesíteni a kiharcolt tizenegyest. Dühében viszont a hálóba csimpaszkodott és ezzel letépte azt a kapuról, ami miatt percekig állt a játék…

A gól nélküli döntetlennel is csoportkörös a Mol Vidi FC

Az idegenbeli 1–1 után Felcsúton a gól nélküli döntetlen is elég volt a Mol Vidi FC-nek a Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján. A következő körben a görög AEK Athén vár a magyar csapatra, amely ha akkor is továbbjut, a BL, míg ha kiesik, az Európa-liga csoportkörében folytatja.

BL: Kovács I. és Huszti kezd, Lazovics nem – kezdőcsapatok

Paulo Autuori és Marko Nikolics is kijelölte kezdőcsapatát a Ludogorec–Mol Vidi FC Bajnokok Ligája-selejtezőre. A fehérvári tizenegybe nem került be Danko Lazovics, míg a hazaiak hat (sőt a honosított Marcelinhóval együtt hét) brazillal állnak fel.

NB I: megszületett a Mol Vidi első győzelme és a Kisvárda első veresége

A bajnoki címvédő négygólos, fölényes győzelmet aratott a vártnál sokkal gyengébb produkcióval kirukkoló újonc Kisvárda ellen a labdarúgó NB I új idényének első fordulójában.

Videoton: négyen nem utaztak az ausztriai edzőtáborba

Hétfőn elindult a Videoton a tizenhat napos ausztriai edzőtáborba. Juhász Roland, Huszti Szabolcs, Danko Lazovics és Vinícius Paulo egyelőre nem tartott a csapattal.