?>
Női kézi Európa-liga: ellenfelet kapott három magyar csapat

A Debrecen a török bajnok Kastamonuval találkozik a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában – írja az MTI.

Női kézi: egy visszatérője már van a Fradinak, halasztják a DVSC-meccset

Egy játékossal bővülő kerettel utazott el az Ferencváros női kézilabdacsapata Bukarestbe, ahol kőkemény feladat vár rá a CSM ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Női kézi: pozitív eset az Érdnél és a DVSC-nél is, karanténban a két csapat

Az Érd női kézilabdacsapata egyik játékosának kötelezően előírt heti PCR-tesztje pozitív lett, ezért a teljes keret karanténba került, és így várhatóan elmarad a szombati, Mosonmagyaróvár elleni bajnoki – olvasható az erdmost.hu-n. Szintén pozitív eredményt mutatott a DVSC egyik játékosának koronavírustesztje, így ők is hasonló módon jártak el – áll a dvsckezilabda.hu közleményében.

Női kézi NB I: a Siófok pont nélkül maradt Debrecenben

A női kézilabda NB I új idényét gyengén kezdő DVSC kezd magára találni, ezúttal hazai pályán győzte le az egyik élcsapatot, a Siófokot. A Balaton-partiak Bent Dahl vezetőedző és Nerea Pena nélkül 30–25-re maradtak alul.

Női kézi NB I: hatgólos hátrányból fordított a Mosonmagyaróvár

A Debrecen, az MTK és a Mosonmagyaróvár is idegenben nyert a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

Női kézi NB I: a DVSC bealudt, majd fölényesen nyert

A női kézilabda NB I 5. fordulójában a DVSC a kilencgólos Kovács Anna vezérletével otthon 32–24-re legyőzte a Szombathelyt. A vendégek jól kezdtek, a szünetben három góllal vezettek, a második félidőben viszont hengereltek a debreceniek.

Női kézi: súlyos sérülés a DVSC-nél és a Békéscsabánál

Még alig indult el a női kézilabda NB I, a DVSC és a Békéscsaba háza tájáról is súlyos sérülésről érkezett hír, ráadásul utóbbinak több játékos pótlását is meg kellene oldania.

Női kézi: Akármi is az oka, megoldom ezt a feladatot – Köstner

Lélektanilag sokkal tovább tart felépíteni egy játékost, mint fizikailag, véli Köstner Vilmos, a DVSC női kézilabdacsapatának vezetőedzője, aki szerint nagyobb figyelemmel elkerülhették volna a gyenge rajtot.

Női kézi NB I: újabb fölényes siófoki siker, először nyert a DVSC

Négy mérkőzésre került sor a női kézilabda NB I-ben szombaton: a Siófok fölényes, 39–25-ös győzelmet aratott a Dunaújváros felett, a Debreceni VSC és a Szombathely megszerezte az első győzelmét, míg a Mosonmagyaróvár egy góllal nyert a fővárosban az MTK vendégeként.

Női kézi: komoly büntetés a DVSC-nél a két váratlan vereség után

A DVSC Kézilabda Kft. vezetősége a női csapat első két bajnoki fordulóban nyújtott teljesítménye után a játékosokat és a szakmai stáb tagjait is egyhavi munkabérüknek megfelelő összegű pénzbüntetéssel sújtotta.

Női kézi NB I: tíz góllal nyert az FTC és a Siófok

A Ferencváros és a Siófok is tíz góllal nyert idegenben a női kézilabda NB I-ben, előbbi a Mosonmagyaróvárt, utóbbi a vezetőedzőjét nélkülöző Szombathelyt múlta felül.

Női kézi NB I: könnyed győri siker; otthon kapott ki a DVSC

A női kézilabda NB I 1. fordulójában a címvédő Győri ETO könnyed, 13 gólos győzelmet aratott a Kisvárda felett hazai pályán. A DVSC végletekig kiélezett mérkőzésen kapott ki a Mosonmagyaróvártól 31–30-ra. A Szombathely idegenben öt góllal is vezetett, végül eggyel kikapott a Dunaújvárostól. A Boglári Akadémia-SZISE 11 góllal győzte le a Békéscsabát.

Női kézi: az FTC és a Győr is megnyerte a felkészülési meccsét

A Ferencváros női kézilabdacsapata felkészülési mérkőzésen 30–25-re legyőzte a DVSC-t. Pályára lépett a Győr is, amely a Mosonmagyaróvár ellen nyert 34–18-ra.

Női kézi: Csapó Kyra a járványhelyzet miatt nem lehet bizakodó

Ismét kiröppent a dunaújvárosi „fészekből” Csapó Kyra. A dunaújvárosi nevelésű kézilabdakapus megfordult Siófokon, Győrben, Mosonmagyaróváron és Metzben, ám mindig visszatért az alma materbe, a nyáron viszont Debrecen felé vette az irányt, az előrelépés és a nemzetközi kupamérkőzések érdekében két idényre írt alá.

Női kézi: 145 nap után elsöprő győri siker a DVSC ellen

A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata 145 nap után először lépett pályára a koronavírus miatti leállás óta, az ellenfele a DVSC volt felkészülési mérkőzésen a Balatonbogláron található NEKA 1. csarnokában. A zöld-fehéreken meg sem látszott a kihagyás, egymás után szórták a gólokat, alig tíz perc alatt el is dőltek a lényegi kérdések. Negyedóra sem telt el még a meccsből, már tíz góllal vezetett az ETO, a szünetben 14 találattal volt előnyben, s ezt a második játékrészben, immár kényelmesebb játékkal, végül 18 gólig növelte.

Női kézilabda: kétgólos FTC-siker a DVSC ellen

Lejátszotta nyári második felkészülési mérkőzését az FTC női kézilabdacsapata, amely szoros találkozón 31–29-re legyőzte a DVSC-t.

Női kézi EHF-kupa: bundaügy a DVSC török riválisánál

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bírósága elítélte a török szövetség egyik tisztviselőjét, amiért az előző idényben befolyásolni akarta a játékvezetőket a Kastamonu Belediyesi csehországi EHF-kupa-csoportmérkőzése előtt.

Női kézi: „Erre van szükségem ahhoz, hogy jó legyek”

A Békéscsabáról Debrecenbe szerződő Alekszandra Vukajlovics szerint Szerbia és Magyarország mindig kiélezett meccset játszik egymással – így lesz ez a decemberi Eb-n is.

Női kézi: Debrecenben minden koronavírusteszt negatív lett

Minden koronavírusteszt negatív eredményt hozott a DVSC női kézilabdacsapatának játékosai és szakmai stábjának tagjai körében elvégzett vizsgálatokon – olvasható a debreceni klub hivatalos honlapján.

Gyász: 45 évesen elhunyt a DVSC korábbi kézilabdázója

Negyvenöt éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Vas Annamária, a DVSC, az FTC, a Fehérvár és a Vasas korábbi kézilabdázója – adta hírül a dehir.hu.