Ajánló: a futás nem lehetetlen küldetés

A csupasport.hu bloggere szerint a futótapasztalat bölcsebbé is teszi az embert, nem akar rohanni, hanem tudatosan igyekszik elérni a céljait – aktuális kérdés: vajon ki, mennyire türelmes önmagával szemben?

Csupasport: a repülő ember igenis létezik, valóságos

Tíz évvel korábban még legfeljebb a különböző hollywoodi filmekben láthattunk hátukra szerelt szárnyakkal közlekedő embereket, ám manapság Vince Reffet révén ez már nem csupán álmodozás.

Csupasport: ártalmatlannak tűnő túra rejtett veszélyekkel

A hótalpas túrázás az egyenletes tempó miatt megfelelő erőnléti edzésnek számít, emellett a kellemes téli környezetben magunk mögött hagyhatjuk a mindennapok stresszét. Vagyis testileg és lelkileg is feltöltődhetünk. Viszont nem árt vigyázni, mert veszélyesebb tud lenni más sportoknál.

Csupasport: akit a hűtőcipelés sem győzött le

Több mint fél évszázados múltra tekint vissza a Mr. Olympia-verseny, és az 1965 óta íródó történetében több ikonikus testépítő győzött. A Csupasport ezúttal Arnold Schwarzenegger barátját, a kétszeres bajnok Franco Columbut mutatja be.

Csupasport: Race to Tube, avagy verseny a metró ellen

Egy rohanás az élet, és ez igaz a futásra is, még akkor is, ha szabadidős tevékenységről van szó – Vágó Boglárka, a Csupasport bloggere azonban felfedezte, hogy egyre inkább hódít a metróval való versenyzés vágya.

Csupasport: Egy nap talán újragondolom – Suhajda

Az Eseményhorizont idén a 8463 méter magas Makalura indít expedíciót, a Csupasport a csapat egyik tagjával, a tavaly a K2 megmászásával történelmet író Suhajda Szilárddal beszélgetett.

Csupasport: Csécsei Zoltán az idén kihagyja a Spartathlont

Noha a tavalyi Spartathlonon második helyen végző Csécsei Zoltán céljai között szerepel az aranyérem megszerzése a legendás görög viadalon, az idén nem áll rajthoz, mert létezik ennél fontosabb is neki: ősszel a 24 órás Európa-bajnokságon szeretne minél jobb eredményt elérni.

Ajánló: pöpec bringával a munkahelyre

Egy kezdeményezésnek köszönhetően Nyugat-Európában egyre többen járnak munkába kerékpárral, nálunk azonban még mindig kevesen. A Csupasport megmutatja, milyen a munkába járáshoz ideális bringa, hátha többen kedvet kapnak hozzá.

Csupasport: Klein és Suhajda visszatér a Himalájába

A két magyar hegymászó április elején indul útnak, céljuk a 8463 méter magas Makalu meghódítása, amellyel már a jövő évi Everest-mászásra készülnek.

Ajánló: 5 gondolat, ha vannak céljaid a futásban

Kezdőknek és haladóknak is szól Moós Gergely, a Plandurance alapítójának, vezetőedzőjének írása, amelyből az is kiderül, miért érdemes akár három részre is bontani a szezon versenyeit.

Csupasport: Sergio Oliva combja szélesebb volt, mint a dereka

Több mint fél évszázados múltra tekint vissza a Mr. Olympia-verseny, s az 1965 óta íródó történetében több ikonikus testépítő is győzött. A csupasport.hu az első nem amerikai bajnokot mutatja be.

Ajánló: a lengyel jégharcos hegymászók legendája

Négy évtizeddel ezelőtt a lengyel hegymászók olyat tettek, ami addig elképzelhetetlen volt: télen jutottak fel a Mount Everest csúcsára.

Ajánló: eltörött a térde, a világ egyik legjobb ultrafutója lett

Pau Capell egykor ígéretes teremlabdarúgó volt, ám egy súlyos sérülés miatt sportágat váltott, ahol a vártnál is sokkal jobban megtalálta a számítását.

Csupasport: Varga Csaba most áll készen az Everestre

Az idei szezonban kemény fába vágta a fejszéjét a nagyváradi Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat tagja a Mount Everest pótlólagos oxigén nélküli megmászására készül, aminek érdekében a futás és a crossfit mellett légzéstechnikai edzéseket is végzett.

Csupasport: Rakonczay idő előtt hazatért az Atlanti-óceánról

Idő előtt, már kedd este Magyarországra érkezett Rakonczay Gábor extrém sportoló, akinek legújabb expedíciója nem a tervek szerint alakult. Ám így sem adja fel, újra nekivág suppal az Atlanti-óceánnak.

Ajánló: nem futhat az olimpián speciális cipőjében Eliud Kipchoge

Noha jelenleg a téli felkészülését végzi az olimpiai és világbajnok Eliud Kipchoge, azért így is hallani felőle, akár a cipőjét, akár az idei versenyeit illetően.

Csupasport: így tartotta magát formában Chuck Norris

Ha olyan sztárokat látunk a filmvásznon, mint Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone vagy Chuck Norris, feltételezzük, hogy szigorú étrendet követnek. Nézzük, mitől olyan erősek a filmtörténet izmos emberei!

Csupasport: Tom Brady étrendje számtalan lemondással jár

A New England Patriots sztárja 42 évesen is a csúcson akar maradni, márpedig ehhez sok mindent száműznie kell az életéből.

Csupasport: látványos és könnyen futható a Mókus kör

A futók körében is egyre népszerűbbek a gombamód szaporodó instant körök. A Mókus kör ötletgazdája, Karlovitz Máté elárulja, miben látja a siker titkát.

Csupasport: fitneszgurunak állt a korábbi MU-játékos – fotó

Húszévnyi tapasztalatát egy edzéstervbe sűrítette Patrice Evra, s egy képet is megosztott, amivel bizonyítani próbálja, mennyire jól működik az általa összeállított fitneszprogram.