Női kézi: súlyos eltiltást kaptak a doppingoló brassói játékosok

Több mint fél évvel a brassói kézilabdázók doppingügyének kirobbanása után a romániai Nemzeti Doppingellenes Ügynökség vizsgálóbizottsága szerdán tízórás ülés után 15 és 20 hónap közötti eltiltásokkal sújtotta a Corona csapatának 17 intravénás lézerkezelést kapó játékosát.

Koronavírus: a brassói Corona felbontotta több sportoló szerződését

Kényszerhelyzetre hivatkozva a romániai Corona Brasov felbontotta több edző és sportoló szerződését. Brassó város polgármestere közbeavatkozott.

Női kézi: elhalasztották a Corona-ügy ítélethirdetését

Határozatlan időre elhalasztotta az ítélethirdetést a brassói kézilabdázónők ügyében a romániai Nemzeti Doppingellenes Ügynökség (ANAD), miután az általa összehívott fegyelmi bizottság egyik tagja nem tudott részt venni az ebből a célból kitűzött pénteki ülésen.

Jégkorong Erste Liga: teljes az elődöntő, négyben a Gyergyó is

A Gyergyó 5–2-re győzött a Brassó vendégeként a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján, ezzel megnyerte a két csapat negyedik győzelméig tartó negyeddöntőjét, és bejutott a legjobb négy közé, ahol a Csíkszereda lesz az ellenfele.

Erste Liga: győzött és négy között a címvédő Ferencváros

A Ferencváros 4–2-re legyőzte a Fehérvári Titánokat, míg a Corona Brasov 2–1-es sikert ért el a Gyergyói HK ellen a jégkorong Erste Ligában. Mindkét csapat idegenben nyert – előbbi a négy győzelemig tartó párharcot is lezárta a legjobb nyolc között.

Erste Liga: a Csíkszereda elődöntős, az FTC kikapott

A Csíkszereda 3–1-re győzött Debrecenben a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 4–1-es összesítéssel megnyerte a Debreceni EAC elleni párharcot és bejutott az elődöntőbe. A Ferencváros hazai pályán nem tudta lezárni a Fehérvári Titánok elleni párharcot, 4–2-es fehérvári győzelem után 3–2-re módosult az állás.

Erste Liga: egy lépésre az elődöntőtől a címvédő FTC

A címvédő Ferencváros 4–1-re győzött a Fehérvári Titánok otthonában a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén, így egy győzelem választja el az elődöntőbe jutástól.

Erste Liga: visszavágtak, győzött az FTC és a Gyergyó is

A jégkorong Erste Liga rájátszásának negyeddöntőjében a Ferencváros visszavágott a Fehérvári Titánoknak a hétfőn elszenvedett vereségért, ugyanezt megtette a Gyergyói HK a Brassó ellen, még ha csak hosszabbítás után is. Mindkét párharc állása két mérkőzés után 1–1.

Erste Liga: ráadásban bukott a Fradi, lehengerlő brassói hajrá

Rögvest elvette az alapszakaszelső és címvédő Ferencváros pályaelőnyét a Fehérvári Titánok, mivel az Erste Liga negyeddöntőjének első felvonásán hosszabbításban 2–1-re nyert idegenben,

Erste Liga: FTC–Fehérvár – ellenfelet választottak a csapatok

Szerdán véget ért a középszakasz a jégkorong Erste Ligában. Csütörtökön ellenfelet választott magának a felsőház első három helyezettje.

Erste Liga: kikapott az FTC, de így is középszakaszgyőztes

A Ferencváros 8–6-os vereséget szenvedett Debrecenben a jégkorong Erste Liga középszakaszának hétfő esti mérkőzésén, ennek ellenére bebiztosította a hazai pályát a rájátszásra, mert a nap másik összecsapásán a Corona Brasov 6–3-ra legyőzte a Dunaújvárost.

Erste Liga: hiába vezetett a DEAC, nyert a Corona Brasov

A Corona Brasov saját közönsége előtt 4–1-re legyőzte a Debrecent a jégkorong Erste Liga középszakaszának csütörtöki játéknapján.

Erste Liga: először kapott ki az FTC a középszakaszban

A jégkorong Erste Liga középszakaszában nagy csata zajlott a felsőházban – a Dunaújvárosi Acélbikák 5–4-re nyert az FTC ellen, míg a Brassó 3–2-re megverte hosszabbítás után a Csíkszeredát. Az alsóházban az Újpest 5–1-es csapást mért a Vasasra, a Gyergyói HK idegenben 3–1-re diadalmaskodott a Fehérvári Titánokkal szemben.

Erste Liga: az Újpest már az első harmadban négy gólt ütött

A DEAC hazai jégen 5–4-re legyőzte a brassói csapatot a jégkorong Erste Liga középszakaszának vasárnapi játéknapján. Az alsóházban az Újpest már az első harmadban eldöntötte a Vasas elleni meccset, és magabiztosan győzött a Gyergyó is.

Erste Liga: az FTC szétlövéssel győzte le a Brassót

Az FTC szétlövéssel 3–2-re legyőzte hazai pályán a Corona Brasovot a jégkorong Erste Liga középszakaszának felsőházában. A zöld-fehérek így négy mérkőzés után négy győzelemmel állnak.

Erste Liga: a Dunaújváros és a DEAC is nyert otthon

A Dunaújváros a Corona Brasov, a DEAC a Csíkszereda ellen nyert a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján.

Románia: doppinggyanú a brassói hokicsapatnál is, egy játékost eltiltottak

Alexandru Halauca, a Román Jégkorongszövetség elnökének tájékoztatása szerint a Corona Brasov jégkorongcsapata is érintett a novemberben kirobbant doppingbotrányban. Az együttes egyik játékosát, Bors Hubát eltiltották.

Erste Liga: hosszabbításban győzött az FTC a Brassó ellen

A Ferencváros 5–4-re győzött hosszabbítás után a Corona Brasov ellen a jégkorong Erste Liga középszakaszának felsőházában. Az alsóházban a Fehérvári Titánok 4–2-re megverték a HK Budapestet, míg a Vasas hazai pályán pályán 2–0-ra kikapott a Gyergyói HK-tól.

Erste Liga: sikerrel rajtolt az Acélbikák a középszakaszban

A Corona Brasov idegenben 3–1-re legyőzte az alapszakaszelső Csíkszeredát a jégkorong Erste Liga keddi játéknapján a középszakasz felsőházában. A Dunaújvárosi Acélbikák ugyanennyire verte meg hazai jégen a Debrecent. Az alsóházban a Hokiklub Budapest idegenben kiütötte a Vasast.

Erste Liga: győzelemmel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda

Az alapszakaszgyőztes Csíkszereda 4–3-ra legyőzte a Debrecent a jégkorong Erste Liga alapszakaszának utolsó előtti játéknapján.