BL: Milito, Eto'o, Pandev trió az Interben - kezdőcsapatok

Carlo Ancelotti és José Mourinho is kihirdette kezdőcsapatát az esti (20.45) Chelsea–Internazionale BL-nyolcaddöntőre, amelyen az olasz bajnokcsapat 2–1-es előnyből indul.

Bajnokok Ligája: Még ma is lenne helyem a Chelsea-nél - Mourinho

A két csapat ma esti Bajnokok Ligája-nyolcaddöntője előtt José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának mestere azt nyilatkozta: elég sikeres volt a Chelsea-nél ahhoz, hogy még ma is ő legyen a londoni csapat szakvezetője.

Mourinhót tisztelik, de ő már történelem

A Chelsea táborában igyekeznek a kelleténél nem többet foglalkozni José Mourinhóval, az Inter vezetőedzőjével, aki 2007. szeptemberi távozása óta a keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő alkalmából ül le először a kispadra a Stamford Bridge-en. Florent Malouda, a londoniak kiváló formában lévő szélsője úgy véli, a keddi visszavágó elsősorban a Chelsea egykori, az Inter jelenlegi mesterében kelthet furcsa érzéseket, a portugál szakember azonban egyértelművé tette: csak a lefújás után engedi szabadjára az érzelmeit – és reményei szerint elsősorban az Inter továbbjutása miatti örömében. 

Bajnokok Ligája: Ancelotti szerint Turnbull megállja a helyét

Carlo Ancelotti bízik benne, hogy Ross Turnbull az Inter elleni BL-nyolcaddöntő keddi visszavágóján is megállja majd a helyét, és továbbjutáshoz segíti a Chelsea-t.

Premier League: Ballack hosszabbít a Chelsea-vel - sajtóhír

Német lapinformáció szerint Michael Ballack egy évvel meghosszabbítja a nyáron lejáró szerződését az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Chelsea-vel.

Terry megmutatta a bicepszét, de nem azért

John Terry nem az őt támadóknak, hanem inkább a mellette kiállóknak kívánt üzenni különleges gólörömével – legalábbis ezt mondta a Chelsea csapatkapitánya a Stoke City ellen vasárnap 2–0-ra megnyert angol labdarúgó FA-kupa-negyeddöntő második félidei „mutogatásáról".

Nincs Stoke-csoda a Stamford Bridge-en

Kétgólos győzelmet aratott a Chelsea a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében a Stoke City ellen. A találatokat Frank Lampard és John Terry jegyezte.

Bajnokok Ligája: megvan Cech első vizsgálata, a vádlija sérült meg

A Chelsea csapatorvosai megvizsgálták Petr Cecht, a londoni együttes Internazionale elleni milánói BL-nyolcaddöntőjén megsérülő kapuvédőjét.

Bajnokok Ligája: Lampard Mourinhót dicséri, az idegenbeli gólnak örül

Megemelte kalapját volt edzője, José Mourinho előtt Frank Lampard az Internazionale–Chelsea (2–1) BL-nyolcaddöntőt követően.

Bajnokok Ligája: elképzelhető, hogy Cech szalagsérülést szenvedett

Az első jelentések szerint elképzelhető, hogy Petr Cech térdszalagja sérült meg az Internazionale–Chelsea (2–1) Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn.

Bajnokok Ligája: Tisztességes, nagy csata volt - Cambiasso

Rendkívül harcos visszavágót vár az Internazionale és a Chelsea között a labdarúgó BL nyolcaddöntőjében Esteban Cambiasso, a milánói 2–1-es mérkőzést eldöntő Inter-középpályás.

Az Inter megtörte hosszú „angol átkát”

Hosszú idő, 2003 óta nyert ismét mérkőzést angol csapat ellen az Internazionale a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a milánói fekete-kékek Diego Milito és Esteban Cambiasso góljával fektették két vállra a Salomon Kalou révén fontos idegenbeli találatot szerző Chelsea-t. A 2–1-es Inter-siker teljesen nyílt visszavágót ígér.

Ancelotti: A maximum kell, ha győzni akarunk!

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője korábbi csapata, a Chelsea ellen meccsel. A portugál szakember a szerda esti első mérkőzés előtt hangsúlyozta, hiába ismeri jól az ellenfelet, nem lesz könnyű feladat a „kékek” legyőzése, míg Carlo Ancelotti, a londoniak menedzsere úgy véli, a maximumot kell nyújtaniuk, ha nyerni akarnak Milánóban.

Bajnokok Ligája: Frank Lamparddal a fedélzeten utazik Milánóba a Chelsea

Az angol Chelsea labdarúgócsapatának közleménye szerint Frank Lampard meggyógyult, így a középpályás a társaival együtt elutazik az Inter elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre.

Ashley Cole is házasságtörő, őt büntetnék érte

Ashley Cole kész háborúzni a klubjával, az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Chelsea-vel, sőt akár a szabadlistára helyezését is kéri, ha valóban megbüntetik a napokban újra megszellőztetett, házasságon kívüli kapcsolatai miatt.

Az Arsenal és a Chelsea nem botlott meg

Az Arsenal és a Chelsea is győzött az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában, így mindkét csapat kihasználta a Manchester United Everton elleni vereségét. Az „ágyúsok" temérdek helyzetet alakítottak ki a Fülöp Márton nélkül felálló Sunderland ellen, de csak 2–0-ra nyertek, míg a „kékek" szintén hasonló különbséggel diadalmaskodtak a Wolverhampton otthonában.

Chelsea: elhunyt a „kékek” korábbi jugoszláv válogatott kapusa

56 éves korában elhunyt a jugoszláv labdarúgó-válogatott és a Chelsea egykori kiváló kapusa, Petar Borota – közölte szombaton a londoni klub.

Chelsea: Ashley Cole bokatörés miatt három hónapra kidőlt

Rossz hír a Chelsea és az angol válogatott szurkolói számára: Ashley Cole bokatörés miatt három hónapig nem léphet pályára.

Michael Ballack beolvasott Arsene Wengernek

Éles szavakkal kritizálta Arsene Wengert, az Arsenal menedzserét Michael Ballack, a Chelsea középpályása. A francia tréner bírálta a Chelsea játékát a két csapat rangadóján, amelyet a „kékek” 2–0-ra nyertek meg. Wenger szerint a rivális játékosai rengeteg taktikai szabálytalansággal játszottak – Ballack nem volt rest a válaszra.

Carlo Ancelotti: Meg akartam ölelni Terryt

Kétgólos győzelmet (2–0) aratott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) vasárnapi rangadóján a Chelsea hazai pályán az Arsenal ellen. A mérkőzés főszereplője a találkozó két gólját szerző Didier Drogba volt. Az elefántcsontparti támadó tizenkettedik Arsenal elleni fellépésén immár tizenkettedik találatát szerezte. A mérkőzés utáni nyilatkozatában azonban a csapat érdemeit emelte saját teljesítménye elé, nem feledkezve el csapattársáról, a héten magánéleti problémáival a címlapokra kerülő John Terryről.