Chelsea: Kantéba a Football Leaks sem tudott belekötni, sőt!

Még a leplet a labdarúgás euromilliós simlisségeiről lerántó Football Leaks sem tudott belekötni N’Golo Kantéba, sőt, a francia oknyomozó újságírók csak megerősíteni tudták, hogy a Chelsea világbajnoka napjaink egyik legtisztességesebb sportolója.

PL: a Chelsea-t és négy másik klubot átigazolási tilalom fenyeget – sajtóhír

A Premier League-ben szereplő öt klubot kizárhat a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) az átigazolásokból a 18 éven aluli játékosok szerződtetése körüli szabálytalanságok miatt.

PL: „A Liverpool nem lesz bajnok, hiszen Lovren a játékosa”

Jótékonysági estet tartottak a horvátok, amelyen több világbajnoki ezüstérmes labdarúgó is aktívan részt vett. Az eseményen Mateo Kovacic, az angol élvonalbeli Chelsea középpályása Dejan Lovrennel, a rivális Liverpool védőjével tréfálkozott.

Chelsea: Miatta igazoltam ehhez a klubhoz – Hazard

Mint ismert, Joe Cole kedden bejelentette, hogy felhagy a profi labdarúgással. A Chelsea és az angol válogatott korábbi középpályása nemcsak a londoni „kékek” történetében játszott fontos szerepet, hanem Eden Hazard szerződtetésében is.

Videó: Fabregas hihetetlen módon akart előnyt szerezni

Mint ismert, a Chelsea a hétvégén saját pályáján nem bírt az Evertonnal és a liverpooli klub kapuját védő Jordan Pickforddal, így gól nélküli döntetlenre végeztek a csapatok. A londoni „kékek” természetesen mindent megtettek, hogy betaláljanak – Cesc Fabregas a kelleténél talán egy kicsivel többet is.

Játékossors: „Egy valóra vált álom volt” – Joe Cole visszavonult

A Chelsea és az angol válogatott korábbi középpályása, Joe Cole 37 évesen úgy döntött, felhagy a profi labdarúgással.

Premier League: a Chelsea nem bírt Jordan Pickforddal

Az angol Premier League 12. fordulójában a Chelsea hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Evertonnal.

Videó: ilyet is tud? Kanté felhúzta magát fifázás közben

A Chelsea fiatal játékosa, Callum Hudson-Odoi feltöltött a Snapchat nevű közösségi oldalra egy videót, amelyen az látható, ahogyan csapattársa, N’Golo Kanté megelégeli, hogy folyamatosan kikap tőle a FIFA Playstationön játszható változatában. Háromból három vereség és négygólos félidei hátrány után a francia középpályás dühében egyszerűen kilépett a játékból – de persze a mosolyt ekkor sem lehetett letörölni az arcáról…

El: az összes csütörtöki eredmény és tabella egy helyen

Csütörtökön rendezték meg a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 4. fordulóját. Hét csapat már biztosan továbbjutott a csoportjából: a Leverkusen, a Zürich, az Arsenal, a Dinamo Zagreb, a Frankfurt, a Lazio, valamint a Vidi kvartettjében szereplő Chelsea. Az előző idény döntőse, az Olympique Marseille ugyanakkor már biztosan búcsúzik a sorozattól. 

El: legyőzte a Vidi a PAOK-ot, továbbjutott a Chelsea

A Mol Vidi Georgi Milanov 50. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a görög PAOK-ot a Groupama Arénában, s nagy lépést tett a továbbjutás felé az Európa-liga L-csoportjának 4. fordulójában. A másik meccsen a Chelsea 1–0-ra nyert a BATE Boriszov otthonában, így már biztos, hogy továbbkerül a négyesből.

Giroud megtörte gólcsendjét, a Chelsea hibátlan maradt

A labdarúgó Európa-liga L-csoportjában a 4. forduló után is százszázalékos az angol Chelsea, amely Oliver Giroud szép fejes góljával 1–0-ra nyert a fehérorosz BATE Boriszov otthonában. Négy kör után a Chelsea 12 ponttal vezeti a kvartettet a PAOK-ot 1–0-ra megverő és immár 6 ponttal álló Mol Vidi FC, illetve a 3-3 pontos szalonikiek és beloruszok előtt. Győzelmével a londoni csapat továbbjutott.

Így, ahogy vagytok! 1. Chelsea 2. Mol Vidi FC

A Mol Vidi Georgi Milanov 50. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a görög PAOK-ot a Groupama Arénában az Európa-liga L-csoportjának 4. fordulójában, és ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. A másik meccsen a Chelsea 1–0-ra nyert a BATE Boriszov otthonában és így már biztos, hogy továbbkerül a négyesből.

Van, ami állandó: a labda gömbölyű, Mourinho provokál – a legjobb Mou-pillanatok

José Mourinho, a Manchester United menedzsere elemében volt, miután csapata szerdán 2–1-re nyert a Juventus vendégeként. A portugál szakember kissé hergelte az olasz drukkereket, akik a mérkőzés során többször sértegették gyalázó rigmusokkal őt. Ennek kapcsán felidézzük Mourinho legemlékezetesebb ünnepléseit, provokációit.

Chelsea: Sarri őrült babonái, a játékosok autója is veszélyben?

Sok játékosnak és edzőnek van babonája, amivel állításuk szerint biztosra mehetnek a mérkőzések végkimenetelét illetően. Azonban a Chelsea menedzsere, Maurizio Sarri talán még a megszokottnál is furcsább technikákat alkalmaz.

PL: spanyoljai hozták a kötelezőt a Chelsea-nek

A Chelsea hazai pályán 3–1-re nyert a Crystal Palace ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójában, ezzel megelőzte a szombat este az Arsenal otthonában 1–1-es döntetlent elérő Liverpoolt és a második helyen áll.

Angol Ligakupa: Lampard csapata „négy” gólt szerzett, de kikapott a Chelsea-től

A Chelsea hazai pályán 3–2-re legyőzte a másodosztályú Derby Countyt az angol labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében, így bejutott a legjobb nyolc csapat közé. Szintén ott lesz a negyeddöntőben a West Ham United otthonában 3–1-es sikert arató Tottenham és a harmadosztályú Blackpoolt 2–1-re felülmúló Arsenal is.

PL: Mourinho agya eldurrant, az FA megbüntette a felelőst

Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) 6000 fontra büntette Marco Iannit, a Chelsea stábtagját, miután a Premier League 9. fordulójában, a Manchester United elleni mérkőzésen (2–2) José Mourinho előtt ünnepelte a gárda egyenlítő gólját, amiből óriási botrány lett.

Chelsea: súlyos büntetést szeretne elérni Rüdiger

A német válogatott Antonio Rüdiger azt kéri a döntéshozóktól, hogy súlyosabban büntessék a futballpályákon tapasztalható rasszista viselkedést.

PL: megszakadt az Arsenal győzelmi sorozata; simán nyert a Chelsea

A Crystal Palace vetett véget az Arsenal 11 mérkőzésből álló győzelmi sorozatának, Roy Hodgson együttese 2–2-es döntetlent játszott ellenfelével az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának vasárnapi londoni derbijén. A Chelsea-nek nem okozott gondot a Burnley legyőzése.

El: győzött a Vidi és a Chelsea is

A labdarúgó Európa-liga L-csoportjának 3. fordulójában, a PAOK otthonában megszerezte első győzelmét a magyar bajnok Mol Vidi, míg a négyes másik meccsén a Chelsea könnyű győzelmet aratott a BATE ellen.


HIRDETÉS