„Sose add fel!” – Bernd Storck a Bruges-ről és a Honvédról

Berlinben vonult önkéntes karanténba Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki lapunknak elmondta, milyen munkára volt szükség Bruges-ben.

Légiósok: Ki ne álmodozna románoknak lőtt győztes gólról? – Eppel

Egy gól, két gólpassz: ez Eppel Márton mérlege eddig a belga labdarúgó-bajnokságban szereplő Cercle Bruges-ben. A koronavírus-világjárvány miatt a bajnokság ott is szünetel jelenleg – a 8-szoros magyar válogatott csatár az NSO Tv-nek elmesélte, hogyan éli meg ezt az időszakot.

Belgium: Storck újabb csodája, Monaco lehet a következő állomás

A hét végén eldőlt, a belga élvonalban marad a Bernd Storck vezette Cercle Bruges, amely nemcsak hogy ledolgozta február eleji kilencpontos hátrányát a Waasland-Beverennel szemben, de egy fordulóval az alapszakasz vége előtt már bebiztosította szereplését az első osztály következő kiírásában. Storck felszabadult, Monacóba hívják.

Belgium: Storckot marasztalják, de új sportigazgató érkezne mellé

Belga lapértesülések szerint máris új szerződést kaphat a Cercle Bruges-nél Bernd Storck. A korábbi magyar szövetségi kapitány vezérletével a klub az elmúlt hetekben elmozdult az utolsó helyről, sőt, már a 14. helyen áll.

Légiósok: Rossi véleménye jó visszacsatolás – Eppel

A remek formába lendülő támadó a belgiumi boldogságról, Bernd Storck bizalmáról, valamint Marco Rossi dicséretéről is beszélt lapunknak.

Belgium: tart a csoda, újra nyert Eppel és Storck csapata

Sorozatban a harmadik mérkőzését is megnyerte Eppel Márton csapata, a Cercle Bruges a belga labdarúgó-bajnokságban, és szombati sikerével elmozdult az utolsó helyről.

Légiósok: Végre kifizetődött a hét közben végzett kemény munka – Eppel

Türelmesen várt a bevetésre Eppel Márton, és győzelemhez segítette a bennmaradásért küzdő Cercle Bruges csapatát.

Légiósok: Eppel megszerezte első gólját, csapata a hajrában nyert

Megszerezte első gólját a Cercle Bruges színeiben Eppel Márton, a magyar támadó a KV Mechelen ellen 3–2-re megnyert bajnokin volt eredményes.

Légiósok: Remélem, nem kell sokat várni az első gólra – Eppel

A nyolcszoros válogatott labdarúgó, Eppel Márton félidőnyi lehetőséget kapott Bernd Storcktól, a Cercle Bruges vezetőedzőjétől a szerződtetése utáni első bajnoki mérkőzésen.

Légiósok: Eppel Márton Storck csapatában folytatja – hivatalos

Ahogy azt kedden a Nemzeti Sport Online elsőként jelezte, az idény végéig a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Cercle Bruges-ben folytatja pályafutását Eppel Márton – ezt a klub jelentette be a hivatalos honlapján.

Belgium: Bernd Storck hívja Eppel Mártont – sajtóhír

Ahogy azt a Nemzeti Sport elsőként megírta, Eppel Márton jó eséllyel Belgiumba szerződhet, helyi kollégáktól megtudtuk, az élvonal sereghajtója, a Cercle Bruges lehet a befutó, amelynek vezetőedzőjét Bernd Storcknak hívják.

Belgium: Storck jó helyen van – csapata odaszúrt a Genknek

A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Cercle Bruges odaszúrt kicsit a Genknek – Bernd Storckkal.

Belgium: Bernd Storck lett a sereghajtó vezetőedzője – hivatalos

Ahogyan az várható volt, a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság sereghajtója, a Cercle Bruges Bernd Storckot nevezte ki új vezetőedzőjének. A magyar válogatott korábbi kapitánya az idény végéig írt alá, a feladat pedig nem ismeretlen számára, hiszen az előző idényben is egy belga utolsó helyezett csapatot vett át az idény közben, majd indította meg a középmezőny felé.

Belgium: újra Bernd Storcktól remélnek csodás feltámadást

Egybehangzó belga lapértesülések szerint Bernd Storck lesz a Cercle Bruges új vezetőedzője. A belga élvonal sereghajtója még péntek este bejelentheti az érkezését.

Belgium: 240-nel repesztett a korábbi újpesti, letartóztatták

Letartóztatták Kylian Hazard-t, az Újpest korábbi labdarúgóját.

Mönchengladbach: Hazard helyére Hazard érkezhet?

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach játékosa, Thorgan Hazard nem szándékozik szerződést hosszabbítani a klubjával. Helyettesének a korábban az Újpest FC-nél is futballozó öccsét nézték ki, a jelenleg a belga első osztályban játszó Kylian Hazard-t – számolt be róla a Bild. 

Belgium: eldőlt Kylian Hazard sorsa, megvan az új csapata

A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban újonc Cercle Bruges egy szezonra kölcsönvette a Chelsea-től az Újpest korábbi támadóját, Kylian Hazard-t.

Belgium: Kabanangáék örülhettek a bruges-i derbi után

A Cercle Bruges meglepetésre 2–0-ra legyőzte a városi rivális FC Brugest a belga labdarúgó-bajnokság élvonalának 13. fordulójában. A Cercle mindössze a harmadik győzelmét aratta a bajnokság során.

Videó: Köteles földre rogyva ünnepelte társa sorsdöntő gólját

Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó Belga Kupa 2012–2013-as kiírásának döntőjében a Köteles Lászlót végig a kapujában tudó KRC Genk 2–0-s győzelmet aratott a Cercle Bruges ellen, így története során negyedszer hódította el a serleget. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!