Légiósok: úgy tűnik, itt folytatja pályafutását Bogdán Ádám

Néhány nappal ezelőtt a Liverpool FC magyar kapusa, Bogdán Ádám úgy nyilatkozott, eldöntötte, hol folytatja pályafutását. A Sky Sports értesülései szerint ez a csapat a skót Hibernian, amely várhatóan egy évre kölcsönveszi a Pooltól.

Légiósok: Bogdán Ádám eldöntötte, hol folytatja

Bogdán Ádám, a Liverpool magyar válogatott kapusa elárulta, az őszi szezont már nem az Anfield Roadon kezdi, de kölcsönben a szigetországban marad.

C. Ronaldo eligazolásával nem csak egy labdarúgót veszítenének

A budapesti A38 hajón rendezték meg a napokban a 11. Sportmarketing Újragondolva Meetupot, ezúttal „Storytelling a labdarúgásban” címmel, amelyen a sport különböző területeiről érkező előadók mondtak el a marketinggel összefüggésbe hozható történeteket a futball világából, illetve a labdarúgás üzleti oldalához kapcsolódó prezentációkat tartottak.

Liverpool: Bogdán Ádám is vigasztalta Loris Kariust

A Liverpool kötelékébe tartozó Bogdán Ádám a Sport Tv Mai helyzet című műsorának vendége volt. Elmondta, a jövő szezon elején derül ki, Jürgen Klopp megbízik-e még a BL-döntőn hatalmas hibákat vétő Loris Kariusban, akit egyébként ő is vigasztalt. Mesélt a BL-döntő estéjéről, és elárulta, hogy örömmel igazolna Angliából délebbre, mondjuk Olaszországba.

BL: A Liverpool nekiesik a Real Madridnak – Bogdán Ádám

A Liverpool kötelékéhez tartozó Bogdán Ádám szerint győzelmi eséllyel indulnak harcba szombat este a „vörösök” a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, a Real Madrid ellen.

Liverpool: Bogdán Ádám a szezon végén távozik – sajtóhír

A The Telegraph értesülése szerint Bogdán Ádám a szezon végén távozik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. helyén végző, a Bajnokok Ligája döntőjére készülő Liverpooltól.

Légióskörkép: magyar gól a szlovák kupadöntőben és az amerikai éllovasnál

Felemás hetet zártak a légiós magyar labdarúgók. Jelentős részük nem kapott lehetőséget és gólt is csak ketten szereztek, ellenben Holman Dávid a találatával szlovák kupagyőzelemhez segített a Slovan Bratislavát, míg Sallói Dániel az amerikai profi ligában, a Nyugati főcsoportot vezető Kansas Cityben lőtt győztes gólt. Ráadásul ezúttal a „topligásaink” is szerephez jutottak.

Bogdán Ádám: Megérett a helyzet a változásra!

Born in Budapest, proudly made in Hungary – szól a Red Viking Co. szlogenje. A Budapesten „született”, termékeit Magyarországon büszkén gyártó cégnek két tulajdonosa van, az ügyeket itthon intéző Bogdán Botond és az immár tizenegy éve Angliában élő bátyja, Ádám. Utóbbit azért még nem kell az üzletember kategóriába sorolni, főleg azok után, hogy tizenhat hónapnyi kihagyást követően újra védhet. Beszélgetés a Liverpool 20-szoros válogatott kapusával az általuk piacra dobott sörökről, az elmúlt csaknem másfél év megpróbáltatásairól, a futballról és az azon túli életről.

Légiósok: ezt jól kifőzték – Bogdán Ádám itthon próbálkozik

Bogdán Ádám, a Liverpool labdarúgócsapatának kapusa a testvérével együtt saját márkával igyekszik betörni – első lépésként – a hazai sörpiacra.

Liverpool: Bogdán visszatért, a szurkolók a nyakába varrják a vereséget

A Liverpool 3–1-es vereséget szenvedett a Middlesbrough-tól az U23-as csapatok számára kiírt Premier League-kupa nyolcaddöntőjében, így búcsúzott a sorozattól. A Pool kapuját a hosszú kihagyás után visszatérő Bogdán Ádám védte, aminek a csapat szurkolói egyáltalán nem örültek…

Légiósok: Bogdán Ádám a télen nem vált klubot

A Nemzeti Sport információja szerint a téli átigazolási időszakban nem vált klubot Bogdán Ádám, a 30 éves magyar kapus marad Liverpoolban.

Celtic: Bogdán és egy angol válogatott kapus a kiszemelt – sajtóhír

A celticquicknews.co.uk keddi cikke szerint a Celtic labdarúgócsapatánál Bogdán Ádám, valamint Joe Hart neve is felvetődött a hosszú hetekre kidőlt Craig Gordon pótlásával kapcsolatban.

Légiósok: nagy múltú angol csapat érdeklődik Bogdán Ádám iránt

A Liverpool Echo értesülése szerint az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Leeds Unitedet érdekelheti Bogdán Ádám, a Liverpool kapusa.

Légiósok: Bogdán Ádám újra együtt edzett a társaival – fotó

Napra pontosan egy éve műtötték meg a Liverpool súlyos térdsérülést szenvedő magyar kapusát, Bogdán Ádámot, aki örömmel újságolta az Instagram-oldalán, hogy újra a társakkal együtt edzhetett.

Anglia: a BEK-győztes újra Bogdán iránt érdeklődik – sajtóhír

Helyi lapértesülés szerint a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest újjáélesztette érdeklődését a Liverpool keretéhez tartozó Bogdán Ádám iránt.

Liverpool: Bogdán Ádám bekerült a csapat PL-keretébe

Bogdán Ádám és Lazar Markovics bekerült a Liverpool 25 fős Premier League-keretébe.

Kép: így fest Bogdán Ádám a Liverpool új mezében

Bogdán Ádám a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést arról, hogy a Liverpool játékosait az Anfield Roadon lefotózták a csapat új szerelésében. Így mutat a magyar futballistán a „vörösök” új kapusmeze!

Bogdán Ádám: Remélem, még sokáig a labdarúgás tölti ki az életemet

Felépülése súlyos térdsérüléséből lassabb, mint amire számított, vízilabdakapusnak mégsem áll – mozogjon már bármennyire is otthonosan a medencében. Marad a gólvonal előtt, de hogy a Fáy utcai salakosról indulva jövőre is álmai bajnokságában, a Premier League-ben, vagy áthajózva a csatornán, a kontinensen folytatja, azt a 20-szoros válogatott Bogdán Ádám sem tudja.

PL: Bogdán az álomcsapat kapujában – nem erre vágyott

A football365.com nevű portál összeállította a Premier League előző kiírásának első hat helyén végző együttes (Chelsea, Tottenham, Manchester City, Liverpool, Arsenal, Manchester United) sérült játékosainak álomcsapatát. A kapuba a Liverpool magyar futballistája, Bogdán Ádám került.

Liverpool: 18 éves lengyel utazott a megsérülő Bogdán helyett – sajtóhír

Egybehangzó lengyel sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool Kamil Grabarával a keretében utazott el a hongkongi felkészülésre.