Kaposvár: világvége-hangulat helyett bizakodás

Tizenhat bajnokiból tizenhármat elveszített a Kaposvári Rákóczi, így jelentős bravúrral érne fel, ha a tavaszi teljesítményével kiharcolná a bennmaradást az NB I-ben.

Megyei foci: Az ellenfelet is motiválja, hogy én állok a kapuban – Balajcza

Olykor elragadja a hév, aztán eszébe jut, hogy a Hetesnél nem várhatja el az élvonalban tanult reakciókat, technikai képzettséget.

Balajcza: Nincs a futballban nagyobb felelősség, mint gyerekeket edzeni

Egy éve kezdett, ma pedig már az UTE Labdarúgó Akadémiájának vezető kapusedzője Balajcza Szabolcs. Az Újpesten Magyar Kupát és bajnoki ezüstérmet is nyerő futballistával utánpótlás-nevelési trendekről, a jelenkor kapusideáljáról, egykori posztriválisairól, köztük az azóta már a spanyol élvonalban bizonyító Marko Dmitrovicsról, a következő Gulácsi Péterről, no meg a megkerülhetetlen Újpest FC–UTE megosztottságról és címerkérdésről is beszélgettünk. S hogy mit hoz szerinte a hétvégi Ferencváros–Újpest derbi? Bár egykori csapata rendkívül kétarcú az idényben, most is valódi rangadóra számít.

Zűrzavar Újpesten – Kabát védett, Balajcza tizenegyest lőtt

Bár Balajcza Szabolcs és Kabát Péter már visszavonult az aktív labdarúgástól, az Újpest a Futball Éjszakáján egy gálameccs keretében búcsúztatta el a klub korábbi alapembereit, közönségkedvenceit. A mérkőzés 7–7-tel zárult, mindkét főszereplő lőtt gólt, miután az egyik tizenegyesnél felcserélődtek a szerepkörök: Kabát állt a kapuba, Balajcza pedig a labda mögé. Erről is beszéltek az NSO Tv-nek, mint ahogy felelevenítették a legszebb újpesti emlékeiket, valamint elmondták, mivel telnek mindennapjaik a civil életben. 

Futball Éjszakája: „Közelebb hozni a sokat szidott labdarúgást az emberekhez”

Több NB I-es és NB II-es futballklub, valamint számos alacsonyabb osztályú csapat is megnyitja kapuját a „Futball Éjszakája” eseményen, melyet 2018. szeptember 7-én rendeznek meg először hazánkban. Az egyik ötletgazda, Nemcsák Károly színművész beszélt arról, miért van létjogosultsága a rendezvénynek, illetve az NSO Tv videójában információkat kaphatnak a legérdekesebb programokról is, mint például Kabát Péter búcsúmérkőzése.

Futball Éjszakája: Lipcsei Betta és Demcsák Zsuzsa is a pályán

Kabát Péter és Balajcza Szabolcs újpesti búcsúmérkőzése ígérkezik az egyik legnépszerűbb programnak a jövő pénteken első alkalommal sorra kerülő Futball Éjszakáján, melynek keretében öt budapesti és 16 vidéki helyszínen tárulnak ki a stadionok kapui.

Újpest: egyszerre búcsúztatnak két korszakos egyéniséget

Az este fénypontja két legendás játékosunk, Balajcza Szabolcs és Kabát Péter búcsúmérkőzése lesz – így ajánlja szurkolói figyelmébe a Futball Éjszakája programsorozatot az Újpest NB I-es labdarúgócsapata.

Játékossors: a megye I-ben folytatja a korábbi újpesti kedvenc

A Somogy megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Hetes Vikár SC együttesében folytatja pályafutását a korábbi újpesti kapus, Balajcza Szabolcs.

NB II: szerződést bontott a korábbi újpesti kedvenc

A labdarúgó NB II-re készülő Siófok bejelentette, Balajcza Szabolcs távozik.

Siófok: Balajcza Szabolcs rájött, vissza kell vennie az egójából

Balajcza Szabolcs, a Siófok 38 éves kapusa rosszul mérte fel, hogy mennyi és milyen intenzitású edzés szükséges az eredményességhez a másodosztályban.

Balajcza Szabolcs: Magyarországon a futball szitokszó lett

Mint beszámoltunk róla, az Újpestről távozó Balajcza Szabolcs a másodosztályú BFC Siófoknál folytatja pályafutását. A kapus a szegedma.hu-nak beszélt a távozásáról, illetve elmondta véleményét a magyar válogatott andorrai vereségéről, s arról, mit jelenthet Magyarországnak ez a zakó.

Újpest: El kellett jönnie, akinek volt véleménye – Balajcza

Mint beszámoltunk róla, az Újpestről távozó Balajcza Szabolcs a másodosztályú BFC Siófoknál folytatja a pályafutását. A kapus az M4 Sportnak adott interjújában keményen odaszúrt volt klubjának: elmondása szerint akinek megvolt a maga véleménye az együttes helyzetéről, annak távoznia kellett Újpestről.

NB II: Balajcza a Siófokban folytatja – hivatalos

Korábbi értesülésünknek megfelelően a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófokban folytatja a pályafutását az Újpestről távozó Balajcza Szabolcs. A rutinos kapus két évre kötelezte el magát a Balaton-parti csapathoz.

NB II: úgy tudjuk, Balajcza ezzel a klubbal egyezett meg

A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok az a csapat, amelyikkel az Újpestről távozó kapus, Balajcza Szabolcs végül megegyezett.

Újpest: Balajcza nem tudott megegyezni a győriekkel

Az Újpest FC csapatkapitánya, Balajcza Szabolcs a szezon végén bejelentette, hogy tíz év után távozik a liláktól, akkor úgy tűnt, az NB II-be feljutó ETO FC Győrhöz szerződik, ám azóta kiderült, nem jutott egyezségre a kisalföldiekkel.

Újpest: Balajcza 11 év után bejelentette távozását

Immár hivatalos, amit eddig is tudni lehetett: Balajcza Szabolcs a nyáron tizenegy év után elhagyja a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpestet. A kapus videoüzenetben köszönt el a lila-fehérektől.

Újpest: Úgy fest, az utolsó meccsemen léptem pályára – Balajcza

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Újpest FC kapusa, a klubot 2006 óta szolgáló, 37 éves Balajcza Szabolcs távozik a klubtól. A Ferencváros elleni, 2–0-ra elveszített szombati derbi után ezt meg is erősítette a csapatkapitány.

Újpest: Az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszéltünk – Balajcza Vignjevicsről

Tizenegy év után távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpesttől Balajcza Szabolcs, aki a Borsnak elmondta, az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszélt Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel.