BL, El: lerövidítik a selejtezőket, netán el is törlik – sajtóhír

Az angol The Times úgy értesült, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a következő európai kupaidény selejtezőjének esetleges lerövidítéséről is tárgyal hétfőn.

BL: a Lyon elnöke pontos dátumot mondott, a klub tagad

Jean-Michel Aulas, a Lyon labdarúgócsapatának elnöke elszólhatta magát a gárda Juventus elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjéről, amire később a klub a hivatalos honlapján reagált.

BL: szinte biztos a sorozat augusztusi folytatása

Vasárnap újabb halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában a koronavírus-járvány miatt.

Sadio Mané útja a földműveléstől a klubfutball csúcsáig

A Liverpoollal megnyerte a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot, alanyi jogon az Afrika legjobbjának járó díjat. Sadio Manénak legfeljebb akkor lehetett volna csodásabb az elmúlt esztendő, ha a kontinenstornát és az Aranylabdát is behúzza. Egyiktől sem járt messze, pedig milyen messziről indult! A Rakuten Tv dokumentumfilmjéből kiderül, mekkora utat járt be korunk egyik legnagyszerűbb futballistája.

Liverpool: Innen szeretnék visszavonulni – Robertson

Andy Robertson, a Liverpool 26 éves védője is megszólalt a Premier League esetleges folytatásával kapcsolatban, sőt saját jövőjéről is beszélt. 

Videó: amikor Iniesta BL-döntőbe lőtte a Barcát a Stamford Bridge-en

A futballtörténelem felejthetetlen jeleneteit felvonultató sorozatunk legújabb epizódjában Andrés Iniesta Stamford Bridge-en rúgott, Bajnokok Ligája döntőt érő góljára emlékezünk vissza, amely napra pontosan 11 évvel ezelőtt, 2009. május 6-án született.

Liverpool: hosszabbíthat a Barca elleni BL-meccs csodacseréje

Angol lapértesülés szerint Georginio Wijnaldum a nyáron meghosszabbíthatja szerződését a Premier League-et fölényesen vezető Liverpoollal.

Videó: amikor Crespo elküldte gyufáért a Real játékosát

A járványhelyzet okozta focihiány közepette az emlékezetes jeleneteket felelevenítő sorozatunk újabb szakaszához érkeztünk. Ezúttal 2001-ig megyünk vissza az időben, a főszereplő Hernán Crespo!

Manchester City: De Bruyne jövője a CAS döntésén múlik

Kevin De Bruyne a Manchester City Bajnokok Ligájából való kizárásától teszi függővé, meddig marad az angol klubnál.

PSG: „A Barca elleni 1–6? Csak a bírót cserélném le”

Az internet segítségével a spanyol élvonalbeli Granada vezetőedzőjével, Diego Martínezzel beszélgetett Unai Emery, a PSG korábbi vezetőedzője. A legutóbb az Arsenalt irányító szakember felidézte emlékeit a Barcelonától elszenvedett 6–1-es vereséggel kapcsolatosan.

BL: Haaland hálás, amiért a PSG-játékosok parodizálták

Erling Haaland, a Borussia Dortmund labdarúgója hálás az őt meditáló gólörömével kicikiző Paris Saint-Germain-játékosoknak.

Videó: amikor Messi óriási szabadrúgásgólt lőtt a Liverpoolnak

A koronavírus megbénította a sportvilágot, és lassan már nem marad olyan ország, ahol még rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket. Mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Ezúttal Lionel Messi egyik mestermunkáját, egy remek szabadrúgásgólt elevenítünk fel.

Labdarúgás: a vírus még évekig hatással lesz a versenynaptárra

A koronavírus-járvány két-három évig hatással lehet a nemzetközi futballversenynaptárra és még a 2022-es katari világbajnokságot is érintheti – véli Lars-Christer Olsson, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának tagja.

Videó: amikor Scholes hatalmas góllal lőtte BL-döntőbe az MU-t

A járványhelyzet miatt megállt az élet a sportvilágban is, így ismét az archívumhoz fordulunk, hogy valamelyest enyhítsük olvasóink focihiányát. Ezúttal Paul Scholes egyik legfontosabb és legnagyobb gólját vettük elő!

Videó: amikor Szabics gólt rúgott az MU-nak a BL-ben!

A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most Szabics Imre pályafutásának egyik legszebb estéjére emlékezünk!

BL: vizsgálatot sürget a liverpooli polgármester a nyolcaddöntőt illetően

Liverpool polgármestere vizsgálatot sürget annak tisztázására, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának visszavágója hozzájárult-e a koronavírus terjedéséhez.

BL: augusztusban kétmeccses párharcokkal folytatódhat a sorozat – sajtóhír

A Sky Italia információi szerint augusztusban a megszokott lebonyolítási rendszerben, vagyis kétmeccses párharcokkal folytatódhat a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírása.

UEFA: egy hét múlva készülhet el az újabb BL-forgatókönyv

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága jövő csütörtökön tartja következő videokonferenciáját, amelynek legfőbb témája a koronavírus-járványnak az európai futballra gyakorolt hatása lesz, vagyis az, hogyan és mikor folytatódjon az idény.

La Liga: ezeket a csapatokat indítanák a BL-ben, ha nem lesz folytatás

Helyi sajtóértesülések szerint a Spanyol Labdarúgó-szövetség csütörtökön többek között arról egyeztetett, mely élvonalbeli klubok induljanak a nemzetközi kupaporondon, ha a koronavírus-járvány miatt nem lehet folytatni a 2019–2020-as idényt.

UEFA: augusztusban zárulhat az idény a BL-döntővel – sajtóhír

A Cadena SER rádióadó információi szerint az Európai Klubok Szövetsége (ECA) megegyezett az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA) a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett futballidény augusztusban történő befejezéséről – már amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.