A Pápa a Vasas és az Eger után a Siófokot is pokolra küldené

A labdarúgó NB I 29. fordulójában pénteken két mérkőzést rendeznek: előbb az Újpest fogadja a tabellán közvetlenül előtte álló Haladást, majd a Lombard Pápa „adhatja fel az utolsó kenetet" a siófokiaknak.

Ricardo Moniz: Könnyen „olvasható” a játékunk

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Győrben megrendezett örökrangadót a Ferencváros nyerte meg az MTK-val szemben. A győztes együttes vezetőedzője csak részben volt elégedett, a vesztes félé pedig egyenesen kritikus hangvételben nyilatkozott. De legalább elmondta a véleményét, nem úgy, mint az egrieket irányító, s rengeteg problémával küzdő Mészáros Ferenc. José Gomes szerint a Videoton nagy lépést tett az ezüstérem felé, míg a kiesés elől menekülő Siófok szakvezetője, Horváth Károly bizakodva várja a Lombad Pápa elleni rangadót.

NB I: a Pécs elleni sikerrel még él a siófokiak reménye

A labdarúgó NB I 28. fordulójában a tizenötödik helyen álló Siófok a tizenharmadik Pécsi MFC csapatát fogadta. A gól nélküli első félidőt követően a Siófok Windecker József találatával kiharcolta a győzelmet. Ez azt jelenti, hogy a Balaton-partiaknak matematikailag még mindig van esélyük a bennmaradásra.

NB I: magabiztosan nyert a Kecskemét a Siófok ellen

Az NB I 27. fordulójában a tavasszal jó formában lévő Kecskemét az utolsó előtti Siófokot fogadta, és nem is hagyta kicsúszni kezéből a három pontot.

A Siófokot is megverte otthonában a Kecskemét

Az NB I 27. fordulójában a tavasszal jó formában lévő Kecskemét az utolsó előtti Siófokot fogadta, és nem is hagyta kicsúszni kezéből a három pontot.

Siófok: Kurucz célja a bentmaradás, aztán irány külföld

Kurucz Péternek határozott tervei vannak a jövőre nézve. A labdarúgó NB I-ben kieső helyen álló Siófok 24 éves kapusa korábban szerepelt az angol West Ham Unitedben – egy alkalommal a Premier League-ben is pályára lépett –, így nem csoda, hogy szíve szerint nyártól újra légiós lenne.

NB I: siófoki győzelemmel zárult a somogyi rangadó

A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Siófok hazai pályán 2–1-re legyőzte a Kaposvárt, ezzel öt pontra csökkentette hátrányát a Lombardhoz képest. A pápaiak jelenleg a 14., még bennmaradó helyen tanyáznak.

Siófok-győzelmet hozott a somogyi rangadó

A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Siófok hazai pályán 2–1-re legyőzte a Kaposvárt, ezzel öt pontra csökkentette a hátrányát a Lombardhoz képest. A pápaiak jelenleg a még bennmaradást jelentő 14. helyen tanyáznak.

NB I: az MTK ellen fordított a kiesőjelölt Siófok

A labdarúgó NB I 24. fordulójában a hazai pályán négy meccse veretlen Siófok az MTK csapatát fogadta. A vendégek az első félidőben Tischler Patrik révén büntetőt hibáztak, ám ugyanő a 62. percben egy hatalmas védelmi hiba után javított, s megszerezte a vezetést. A 77. percben azonban Pál Szabolcs fejesével előbb egyenlíteni tudtak a hazaiak, majd a hosszabbításban Tímár Krisztián révén a győztes gólt is megszerezték.

A hosszabbításban verte meg a Siófok az MTK-t

A labdarúgó NB I 24. fordulójában a hazai pályán négy meccse veretlen, de kieső helyen álló Siófok a második MTK csapatát fogadta. A vendégek az első félidőben Tischler Patrik révén büntetőt hibáztak, ám ugyanő a 62. percben egy hatalmas védelmi hiba után javított, s megszerezte a vezetést. A 77. percben azonban Pál Szabolcs fejesével előbb egyenlíteni tudtak a hazaiak, majd a hosszabbításban Tímár Krisztán révén a győztes gólt is megszerezték.

NB I: a DVTK elleni sikerrel elkerült az utolsó helyről a Siófok

A labdarúgó NB I 20. (elhalasztott) fordulójában a meccs előtt sereghajtó Siófok a nyolcadik helyen álló Diósgyőrt fogadta. Az aktívabban kezdő hazaiak a 32. percben szereztek vezetést Jusuf Dajic találatával, majd előnyüket az 57.-ben Fehér Zsolt révén megduplázták, a végeredményt pedig a csereként beállt Máté János állította be a 78. percben. A Balaton-partiak sikerüknek köszönhetően megelőzték az Egert, s már nem ők állnak az utolsó helyen.

A DVTK elleni sikerrel már nem utolsó a Siófok

A labdarúgó NB I 20. fordulójában az utolsó Siófok a nyolcadik helyen álló Diósgyőr csapatát fogadta. Az aktívabban kezdő hazaiak a 32. percben szereztek vezetést Jusuf Dajic találatával, majd ezt az 57.-ben Fehér Zsolt révén megduplázták, a végeredményt pedig a csereként beállt Máté János állította be a 78. percben. A Balaton-partiak sikerüknek köszönhetően megelőzték az Egert, s már nem ők a sereghajtók.

NB I: négy gólt rúgva győzött a Ferencváros a Siófok ellen

A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban 4–2-re legyőzte a Siófokot. 

Kilenc éve nem látott sorozatra tör az FTC

Négy mérkőzést játszanak szombaton a labdarúgó NB I 23. fordulójában: az FTC egyértelmű esélyes a Siófok ellen, csakúgy, mint a DVSC-Teva az Eger ellen, az MTK az őszi 0–3-ért igyekszik visszavágni a Haladásnak, míg a Pécs két hazai zakót javítana a Lombarddal szemben.

Siófok: nem súlyos Deák István sérülése, az FTC ellen játszhat

Nem súlyos Deák István sérülése. A labdarúgó NB I-ben szereplő Siófok 22 esztendős szerbiai védőjének a múlt hét szombati, MVM Paks elleni összecsapáson (1–1) húzódott meg a combközelítő izma.

NB I: Lázok bombagóljával pontot szerzett Siófokon a Paks

A labdarúgó NB I 22. fordulójában a sereghajtó Siófok a kilencedik helyen álló MVM Paksot fogadta. A hazaiak a 23. percben Pál Szabolcs góljával szereztek vezetést, de a vendégek öt perccel később Lázok János szabadrúgásával kiegyenlítettek. Ezt követően újabb találat már nem született, így maradt a döntetlen, ami teljesen reális a látottak alapján.

NB I: Siófok-Paks mérkőzés élőben az NSO-n

A labdarúgó NB I 22. fordulójában a sereghajtó Siófok a kilencedik helyen álló MVM Paks csapatát fogadja. Kövessék a találkozót élő szöveges közvetítésünk segítségével!

Lázok bombagóljával mentett pontot a Paks

A labdarúgó NB I 22. fordulójában a sereghajtó Siófok a kilencedik helyen álló MVM Paksot fogadta. A hazaiak a 23. percben Pál Szabolcs góljával szereztek vezetést, de a vendégek öt perccel később Lázok János szabadrúgásával egyenlítettek. Ezt követően újabb találat már nem született, így maradt a döntetlen, amely teljesen reális a látottak alapján.

Küszködött, de nyert a Győr a Siófok ellen

A listavezető Győri ETO FC tizennyolc meccsesre növelte veretlenségi sorozatát, de a sereghajtó Siófok alaposan megnehezítette a dolgát az NB I 19. fordulójában. A hazaiak két szép gólt szereztek Trajkovics révén, míg a Siófoknak csak szépítésre futotta az erejéből.

Felkészülés: a Siófok 3-0-ra legyőzte a Veszprémet

A labdarúgó NB I sereghajtója, a BFC Siófok 3–0-ra győzött az NB II-es Veszprém ellen a ma délutáni felkészülési mérkőzésen.