Edzősors: Arsene Wenger lesz a FIFA technikai vezetője – sajtóhír

A The New York Times információja szerint Arsene Wenger, az Arsenal korábbi legendás menedzsere elfogadta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) felkérését, s technikai vezetőként áll munkába.

FFT: Wenger elmondta, hogy lehet csiszolatlan gyémántokra lelni

Menedzserként évtizedeken keresztül fedezte fel a ragyogó tehetségeket, ezen a téren nem sokan vehetik fel a versenyt a Professzorral. Most elmondja az FFT-nek, hogyan is csinálja.

BL: történelmi esemény – Mourinho és Wenger egy stúdióban lesz szakértő

A 2019-es Bajnokok Ligája-döntő kapcsán ismét találkozik egymással Arsene Wenger, az Arsenal korábbi legendás menedzsere és José Mourinho, aki az FC Portóval és az Internazionaléval is megnyerte az elitsorozatot. A két kiváló szakember ezúttal nem a futballpálya mellett, hanem a kamerák előtt „méri össze” tudását a Tottenham–Liverpool találkozón.

El: „Ilyen 2019-ben nem történhetne meg” – Wenger a Mhitarjan-ügyről

Baki rossz választás volt a 2019-es Európa-liga-döntő helyszínének – mindezt a fináléban is érdekelt Arsenal éléről 2018 nyarán távozott Arsene Wenger jelentette ki a BBC-nek adott hosszabb interjújában. A francia szakember emellett arról is beszélt, különleges átigazolási időszakra számít a nyáron, Európa élcsapatai ugyanis láthatóan elöregedtek – ez az, amit az európai kupasorozatok döntőjébe jutott négy angol együttes könyörtelenül ki tudott használni. 

Arsenal: „Ha meghalok…” – zseniális poén Wengertől

Néhány napja Párizsban jótékonysági eseményen vett részt az Arsenal korábbi ikonikus menedzsere, Arsene Wenger. Beszélgettek is vele, és az egyik mondata különösen szórakoztatóra sikerült.

Edzősors: Simeone a top – ők kerestek a legjobban 2018-ban

A The Sun összeállította, kik a világ legjobban kereső labdarúgóedzői. A lista első hat helyezettje között három olyan szakembert is találunk, akinek már nincs csapata.

Bergkamp, az meg ki? Kinek kell egy Rúgdalabdát Karlosz?

Ember tervez, Isten végez – legalábbis ezzel szoktuk vigasztalni magunkat, ha szokás szerint kudarcot vallunk. Igaz ez a labdarúgás világának egyik legérdekesebb szegmensére, az átigazolásokra is. Feleség, szülő, részegség, szolárium, luxuskocsi, emberrablás, halálos fenyegetés, kapzsi ügynök, bruttósítás, elromlott faxgép, veszkócsizma, az Úr szava, egy izlandi vulkán, anya-lánya szex, másnaposság, pár lyukas fog, HIV-es pletyka, irigy elvtárs, a brazil kormány, letartóztatás, pénzfeldobás, kutyaugatás, tűzoltóautó és Sharon Stone miatt is maradt már el átigazolás. MOST INDULÓ SOROZATUNK A MEGHIÚSULT ÁTIGAZOLÁSOKKAL FOGLALKOZIK. ÍME, AZ ELSŐ RÉSZ!

PL: Wenger a futballtörténelem egyik legjobbja! – Mourinho

Miután Arsene Wenger életműdíjat kapott a Laureus-gálán, José Mourinho, a francia korábbi kollégája és ellenfele is beszélt az Arsenal legendás menedzseréről. Igaz, most egész más szavakat használt, mint mikor még egymás ellen vezették a csapataikat…

Premier League: Wenger lecsapott volna a Man. City tehetségére

Az Arsenal korábbi francia menedzsere, Arsene Wenger elárulta: megvolt a terve, amivel elcsábította volna a Manchester Citytől az akkor még szinte ismeretlen Jadon Sanchót.

Az Arsenalnál összekuszálódtak a pozíciók – mi a helyzet itthon?

Vezetői és futballszakmai pozíciók, klubmodellek itthon és külföldön – kiválasztás, oktatás, feladatkörök. Paunoch Péter blogja.

Jön az MU, a színfalak mögött meg nagy a felfordulás az Arsenalnál

Az angol labdarúgó FA-kupa 4. fordulójának kétségkívül legnagyobb rangadója az Arsenal és a Manchester United összecsapása. Mivel mind a két csapat kiesett már a Ligakupából és mindkettő 16 ponttal lemaradt a bajnoki versenyfutásban éllovas Liverpool és Manchester City mögött, így egyértelmű: hazai porondon ebben az idényben az egyik klub minden trófeaálmától elbúcsúzhat. A Solskjaer kinevezése óta megtáltosodott MU-val már többször foglalkoztunk, helyezzük most az Arsenalt a reflektorfénybe, melynél a színfalak mögött közel sincs nyugalom.

PSG: kirúghatják a sportigazgatót, Wenger jöhet helyette

Veszélybe került a francia élvonalbeli (Ligue 1) Paris Saint-Germain sportigazgatójának, Antero Henriquének a pozíciója, miután nem sikerült szerződtetnie Frenkie de Jongot (a holland az FC Barcelonánál kötött ki). A portugál szakember utódja az edzőlegenda, Arsene Wenger lehet – írja az ESPN.

Edzősors: a katariak felkérték Wengert kapitánynak – sajtóhír

Francia lapértesülés szerint Arsene Wenger, az Arsenal legendás trénere a katari labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lehet.

Bale- és CR-olló, Szalah vs. Ramos, káosz Buenos Airesben: az év futballpillanatai!

Gareth Bale vagy Cristiano Ronaldo ollózása? José Mourinho fintora? Mohamed Szalah és Sergio Ramos konfliktusa? Kylian Mbappé szélvészgyors megindulása? Netán a világbajnoki döntő elhíresült esernyője? A Libertadores-kupa fináléjának őskáosza? A 2018-as év nemzetközi futballélete telis-tele volt emlékezetes jelenetekkel – szubjektív válogatásunk következik.

Anglia: Wenger szerint Zidane-nak a PL-ben kellene folytatnia

A jelenleg munkanélküli Arsene Wenger úgy véli, honfitársának, Zinédine Zidane-nak a Premier League-ben kellene megtalálnia a következő állomáshelyét.

Wenger nélkül is megy, az Arsenal nyerte az észak-londoni derbit!

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójának vasárnapi játéknapján az Arsenal rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen 4–2-re legyőzte a Tottenham Hotspurt.

Bayern: Wenger vagy Zidane válthatja Niko Kovacot – sajtóhír

A Bild című német lap szerint Niko Kovac menesztése esetén Arsene Wenger, az Arsenal korábbi mestere lehet az új vezetőedző a Bayern München labdarúgócsapatánál. A Kicker egy másik szabadon igazolható francia tréner, Zinédine Zidane nevét dobta be.

Videó: végre! Wengernél rákérdeztek a cipzáras eset(ek)re

Aki követte az Arsenal mérkőzéseit a nyáron leköszönő Arsene Wenger irányítása idején, emlékezhet rá, hogy a francia menedzsernek gyakran meggyűlt a problémája a kabátján található cipzárral. Erre most a franciánál is rákérdeztek…

Edzősors: Hogy én a Milannál? Ez kamu! – Wenger

A 2018 nyarán az Arsenaltól 22 esztendő után leköszönő Arsene Wenger szerint kitalációk azok a híresztelések, miszerint megállapodott volna a Serie A-ban szereplő Milan labdarúgócsapatával.

Milan: a franciák már tudni vélik, Wenger váltja Gattusót

A France Football szerint az Arsenalt 22 esztendő után elhagyó Arsene Wenger lesz a Milan labdarúgócsapatának új vezetőedzője.