Golden Boy: 20 főre szűkült a lista – íme, a jelöltek!

Néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozták a Tuttosport által alapított Golden Boy-díj 2019-es jelöltjeit. Az eredetileg 40 fős listát most leszűkítették 20 főre. Íme!

Barcelona: új szerződést és vele 220 millió eurós kivásárlási árat kaphat Fati

Ugyan épp a nyáron kapta meg élete első profi szerződését, máris hosszabbíthat az FC Barcelona Ansu Fatival. Az első csapat keretéhez idény nyáron csatlakozott, több klubrekordot is átíró támadó kivásárlási ára 220 millió, fizetése egymillió euróra emelkedhet – írja az El Mundo Deportivo.

Fati lehet spanyol U-válogatott, de Zsóri nem lehet magyar? A FIFA-hoz fordulnak!

A labdarúgás világában időről időre újra felbukkanó téma, hogy egy országot váltó, új állampolgárságot szerző vagy éppen már eleve kettős állampolgársággal rendelkező labdarúgó mikor, milyen feltételek mellett dönthet egyik vagy másik szövetség, illetve válogatottság mellett. Nálunk most a Puskás-díjas Zsóri Dániel miatt vált aktuálissá a kérdés, aki jelen állás szerint Kusnyír Erikhez hasonlóan nem szerepelhet a magyar utánpótlás-válogatottakban, és egyelőre azt sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a magyar felnőttválogatottban mikor léphetne pályára.

Barcelona: Messi nem térhet még vissza, Fati is megsérült

Ernesto Valverde kihirdette az FC Barcelona 19 fős, a Getafe elleni szombati bajnokira készülő keretét. A névsor böngészése közben szemet szúrhat, hogy újabb hiányzóval bővült a katalánok listája.

Barcelona: Fati nem megy az U17-es vb-re, az idősebbek közt lehet válogatott – sajtóhír

Sajtóhírek szerint sikeres honosítása után nem az U17-es, hanem rögvest az U21-es spanyol válogatott vár Ansu Fatira. A Cadena COPE beszámolója szerint a Barcelona 16 éves támadójára Luis de la Fuente szövetségi edző a legidősebb utánpótlás-korosztályban számít. Mindez a katalán klubnak is jobban tetszik, így ugyanis nem kell lemondaniuk a bissau-guineai születésű labdarúgó szolgálatairól a következő egy hónapra. 

Xavit is lenyűgözte Ansu Fati, a Real Madridot viszont még nem temetné

A májusban visszavonult, világ-és Európa-bajnok Xavi máris elérte az első részsikerét a katari al-Szadd vezetőedzőjeként, miután bejutott a csapattal az ázsiai Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ahol a szaúdi al-Hilal lesz az ellenfele. A spanyol válogatott egykori középpályása a Marcának adott telefonos interjúban emellett beszélt a Barcelonáról, a Real Madridról és a labdarúgás iránti szenvedélyéről is.

Spanyolország: megkapta az állampolgárságot a Barca tinije

Megkapta a spanyol állampolgárságot az FC Barcelona ifjú tehetsége, Ansu Fati. A Miniszteri Tanács engedélyezte, hogy a játékos hivatalosan is spanyol lehessen, így semmi akadálya annak, hogy az ország nemzeti csapatában futballozzon – írja az AS.

Ő a jövő vagy csak az új Krkic? A La Masia új gyémántja, a rettenthetetlen Ansu Fati

Ha nincs Luis Suárez és Ousmane Dembélé sérülése, lehet, hogy az U19-es csapatnál marad, most viszont a nevétől hangos a spanyol sajtó: Ansu Fati hétről hétre dönti meg az FC Barcelona különféle rekordjait. Az új Lionel Messi? Vagy „csak” még egy Bojan Krkic? A katalánok vezetőedzője, Ernesto Valverde szerint korai bárkihez is hasonlítani. Nevelőedzői, a herrerai és sevillai trénerektől kezdve egészen Víctor Valdésig mind amondóak, páratlan tehetség, igazi csiszolatlan gyémánt a 16 éves (ma még) Bissau-guineai fiú. Mindezt úgy, hogy nyolcéves koráig – jobb labda híján – csak kitömött zoknikkal gyakorolhatott...

Barca: spanyol válogatott lehet a 16 éves reménység

A spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Robert Moreno elismerte: a Spanyol Labdarúgó-szövetségnél (RFEF) azon dolgoznak, hogy az FC Barcelona 16 éves játékosa, Ansu Fati a spanyol nemzeti csapatban szerepelhessen.

Ansu Fati-varázslat, Suárez-dupla, ötöt vágott a Barca

A Barcelona 5–2-re legyőzte a Valenciát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) negyedik fordulójában.

A 16 éves csodagyerek gólja ellenére sem nyert a Barcelona

A címvédő Barcelona nem tudott nyerni az Osasuna otthonában a 16 éves csodagyerek, Ansu Fati szép találata ellenére sem, a La Liga 3. fordulójában rendezett találkozó 2–2-re végződött.

Videó: a 16 éves tehetség gólját az edzésen látni kell!

A Real Betis ellen az FC Barcelona felnőttcsapatánál is bemutatkozó, de még mindig csak 16 éves Ansu Fati nevét lassan elkezdhetik memorizálni a katalánok drukkerei. Úgy tűnik ugyanis, a fiatal futballista nemcsak elképesztően tehetséges, de az önbizalmával sincs gond. Ezt most az edzésen mutatta meg egy különleges trükkel…

Barca: „Megmutatta a cipőjét, inkább vettünk neki újat”

Érdekes történetet árult el az FC Barcelona legújabb, A-csapatban is pályára lépő játékosáról Víctor Valdés. A katalánok első csapatának kapuját korábban 12 éven át védő szakember jelenleg edzőként dolgozik a klubnál, ahol éppen a Real Betis ellen lehetőséget kapó Ansu Fati is a játékosa.

Barca: a Real jobb feltételeket kínált a 16 éves reménységnek

Ansu Fatinak valóra vált az álma azzal, hogy vasárnap bemutatkozhatott az FC Barcelona felnőttcsapatában. A 16 éves bissau-guineai-spanyol szélső életútja másképp is alakulhatott volna, ugyanis néhány évvel ezelőtt a Real Madrid is megkereste.