Chelsea: bemutatták az új mezt, a Roma elkezdett trollkodni

A Chelsea labdarúgócsapata Eden Hazard segítségével és egy rövid videóval mutatta be a csapat új mezét a közösségi oldalakon. Eddig semmi különös, ám valamiért az AS Roma hivatalos Twitter-oldalának kezelője úgy gondolta, ezt nem hagyhatja szó nélkül. Szóval odaírta a hivatalos profillal a videó alá: „A mi új mezünk jobb.”

Nice: meglepő helyen köthet ki Balotelli – sajtóhír

Olasz sajtóértesülések szerint Mario Balotelli a következő idényt már a Roma színeiben kezdheti meg.

BL: 2005 óta először nem jutott döntőbe a Barcát kiejtő csapat

Az AS Roma kiesésével különös sorozat szakadt meg a Bajnokok Ligájában. Legutóbb a 2004–2005-ös évadban fordult elő, hogy az a csapat, amely az egyenes kieséses szakaszban továbbjutott az FC Barcelona ellen, nem jutott be a sorozat döntőjébe.

BL: ezért (is) imádják Kloppot a Liverpool-drukkerek – videó

Jürgen Klopp, a Liverpool német menedzsere nem feledkezett meg csapata szurkolóiról, akik elkísérték kedvenceiket a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójára Rómába. Az angol drukkerek órákkal a meccs után is a Stadio Olimpicóban ünnepeltek, Klopp pedig meghálálta támogatásukat. Íme!

Chelsea: Mourinho elárulta, miért kellett Szalahnak távoznia

Bár talán már nem sokan emlékeznek rá, az utóbbi időben bomba formában futballozó Mohamed Szalah 2014 és 2016 között a Chelsea játékosa volt, még ha a klub kölcsön is adta előbb a Fiorentinának, majd az AS Romának. Látva a Liverpoolban mutatott elképesztő teljesítményét az angoloknál gyakran felvetődik, hogy adhatott el José Mourinho egy ilyen játékost akkoriban. Most válaszolt a portugál mester.

Szalah egyértelmű kihívója lett Messinek és C. Ronaldónak

A Liverpool–AS Roma (5–2) BL-elődöntő-odavágót megelőzően, a Mohamed Szalah játékát elemző cikkünkben részletesen bemutattuk, melyek az egyiptomi legnagyobb erényei ebben a szezonban, és mi lehet az egyetlen módja a semlegesítésének. Nos, a rómaiak ehhez képest minden olyan hibát elkövettek, amit a Poollal szemben büntetlenül nem lehet. Ugyanakkor az is kiviláglott a meccsből, amit eddig csak sejtettünk – jelen pillanatban Mohamed Szalah a világ egyik legjobb labdarúgója, nem a csapattársaihoz, Firminóhoz és Sadio Manéhoz, hanem Lionel Messihez és Cristiano Ronaldóhoz mérhető igazán. Jöjjenek a mérkőzés fényében a részletek pontról pontra...

Liverpool: Szalah elárulta a titkát, mitől van ilyen formában

A Liverpoolban fantasztikus formában futballozó Mohamed Szalahhal hosszabb interjút készített a CNN televíziós csatorna. Az egyiptomi támadó a beszélgetés során elmondta, számára az egyik leglényegesebb dolog a megfelelő táplálkozás, ugyanis ennek segítségével tudja magából kihozni a legjobbat.

„Kleopátra óta nem szívatta meg úgy egyiptomi a rómaiakat, mint most Szalah” – sajtóvisszhang

Az olasz lapok még bíznak a Roma továbbjutásában, a britek pedig nem meglepő módon Mohamed Szalah szenzációs formájáról áradoznak a kedd esti Liverpool–Roma Bajnokok Ligája-elődöntő (5–2) után.

BL: Klopp beszédébe „belekopogtak”, ez volt a reakciója

Bár Alex Oxlade-Chamberlain sérülése és a meccs végén kapott két gól miatt nem volt felhőtlen Jürgen Klopp öröme, azért a Liverpool mestere nem volt rossz hangulatában az AS Roma elleni BL-elődöntő 5–2-re megnyert első felvonása után. Így azt is a szokásos lazaságával kezelte, amikor többször „belekopogtak” a válaszába a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

BL: csak a biztonságit figyelje Szalah góljánál! – videó

Mint ismert, a Liverpool 5–2-re legyőzte az AS Romát a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén. A találkozó első találata Mohamed Szalah nevéhez fűződik, aki egy gyönyörű csavarással szerezte meg együttesének a vezetést. A csodagól még az egyik biztonsági embernél is kiverte a biztosítékot!

BL: Szalah a 16-oson kívülről emelte át a Roma kapusát

Tíz percet sem kellett várni, Mohamed Szalah az első gólja után megszerezte a másodikat is az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első meccsén. És ez sem volt ronda…

BL: elképesztően nagy gólt rúgott Szalah a Romának – videó

Mohamed Szalah a Bajnokok Ligájában is megállíthatatlan. A Liverpool egyiptomi klasszisa az AS Roma elleni elődöntő első meccsén szerezte meg csapatának a vezetést egy tökéletes csavarással.

BL: szétesett a partjelző zászlója, Harry Potter lett belőle

Olyat sem sűrűn látni, ami a Liverpool–AS Roma Bajnokok Ligája-elődöntő első meccsén esett meg. A partjelző ugyanis öt perc alatt véletlenül szétszedte valahogy a zászlóját. Hoztak neki egy cserét, de az is szétesett, így amikor lest kellett jelezni, kénytelen volt a zászló rúdját a magasba emelni. És rögtön el is nevezte az internet népe az új Harry Potternek.

BL: lefegyverző üzenetet küldtek a Roma játékosai Szalahnak

Kedd este a Liverpool az AS Romát fogadja a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén, ez pedig azt is jelenti, hogy az angolok legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah korábbi csapata, egyben barátai ellen lép pályára. De a rómaiaknak megvan a tervük, hogyan fékezzék meg az egyiptomi klasszist!

BL: Liverpoolban debütál az AS Roma mezszponzora

Öt év után újra lesz mezszponzora az olasz AS Romának, amely már kedden, a Liverpool elleni labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntő első mérkőzésén debütál.

Jó ég! Mit tett Jürgen Klopp Mohamed Szalahhal?

A keddi Liverpool FC–AS Roma BL-elődöntő első mérkőzése előtt két kérdésre keressük a választ alábbi elemzésünkben: mitől lett ennyire gólerős a nyáron éppen Rómából Liverpoolba szerződő Mohamed Szalah játéka, és hogyan lehet őt megállítani?

BL: Klopp tiszteletre szólította fel a szurkolókat

Eusebio Di Francesco, a Roma edzője szerint megvan a megfelelő taktikai lépése arra, hogy megállítsák Mohamed Szalahot a Liverpool elleni kedd esti, idegenbeli Bajnokok Ligája-elődöntőn.

BL: ezt az SMS-t küldte Dzeko Szalahnak a meccsük előtt

Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Liverpool az AS Romával csap össze a fináléba kerülésért, azaz Mohamed Szalah korábbi együttese ellen lép majd pályára. Egykori csapattársa ennek kapcsán üzent is a bomba formában lévő egyiptomi támadónak.

BL: óriási blama? Összeesküvés-elméletek a sorsolás kapcsán

Mint ismert, a pénteki sorsoláson kiderült, Bayern München–Real Madrid és Liverpool–Roma párharcra kerül sor a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Igen ám, de az interneten már péntek reggel keringett néhány érdekes fotó, melyek láttán egyből elindultak az összeesküvés-elméletek a sorsolással kapcsolatban.

BL: a Roma a Twitter-oldalán üzent a liverpooli Szalahnak

Az AS Roma a Twitter-oldalán üzent Mohamed Szalahnak, a Liverpool ászának, miután pénteken a két csapatot összesorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.