Sportolói szépségversenyt rendezünk a női kézilabda Európa-bajnokság bő két hete alatt. Mindegyik résztvevő válogatott egy általunk kiválasztott kézilabdázóval (pontosabban annak fotóival) vesz részt a játékban. A 16 lányt párba állítottuk, és nyolc napon át megmutattuk olvasóinknak a róluk készült fényképeket.

Önöknek mindössze annyi volt a dolguk, hogy szavaztak a csinosabbnak ítélt hölgyre. A nyolc párbajgyőztest aztán újra összesorsoltuk, majd megrendezzük az „elődöntőt” is, és úgy jutunk el a december 21-i döntőkig; az egyiket a Papp László Budapest Sportarénában vívja az Eb két legjobb együttese, a másikat az NSO honlapján a viadal két legszebb játékosa.

A mai szavazás már a döntőbe kerülésről dönt: a piros sarokban a magyar irányító Szucsánszki Zita, a kékben az ukrán átlövő Anasztaszija Pidpalova. Hogy egyenlő feltételeket biztosítsunk a még versenyben lévő szépségeknek, a mostani játékkörben csak és kizárólag sportképeket mutatunk a jelöltekről, bár lehet, hogy ezzel pont megnehezítjük olvasóink dolgát. De bárhogy is, görgessenek, gusztáljanak és szavazzanak, kit kívánnak még egyszer megcsodálni a két csinos sportolónő közül a vasárnapi döntőben?

SZUCSÁNSZKI Zita (Magyarország)

Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita

 

Anasztaszija PIDPALOVA (Ukrajna)

Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova

 

 

 

 

 
 

Ki kerüljön be a döntőbe? #1

Szucsánszki Zita (6386) 92%
Anasztaszija Pidpalova (571) 8%
Összes szavazat 6957
Szavazás kezdete: 2014. 12. 19.
EB 2014 SZÉPSÉGVERSENY – PROGRAM
 NYOLCADDÖNTŐ
 12.07.: Aleksandra ZYCH (POL)–Lara GONZÁLEZ ORTEGA (ESP)
 12.08.: Kristina ELEZ (CRO)–Isabelle GULLDÉN (SWE)
 12.09.: Maria FISKER (DEN)–Anasztaszija PIDPALOVA (UKR)
 12.10.: Amandine LEYNAUD (FRA)–Simona SZARKOVÁ (SVK)
 12.11.: SZUCSÁNSZKI Zita (HUN)–Jekatyerina ILJINA (RUS)
 12.12.: Nadja NADGORNAJA (GER)–Cornelia GROOT (NED)

 12.13.: Stine Bredal OFTEDAL (NOR)–Adriana NECHITA (ROU)

 12.14.: Szanja DAMNJANOVICS (SRB)–Majda MEHMEDOVICS (MNE)
 NEGYEDDÖNTŐ
 12.15.: Lara GONZÁLEZ ORTEGA (ESP)–SZUCSÁNSZKI Zita (HUN)
 12.16.: Kristina ELEZ (CRO)–Cornelia GROOT (NED)
 12.17.: Anasztaszija PIDPALOVA (UKR)–Adriana NECHITA (ROU)
 12.18.: Simona SZARKOVÁ (SVK)–Szanja DAMNJANOVICS (SRB)
 ELŐDÖNTŐ
 12.19.: SZUCSÁNSZKI Zita (HUN)–Anasztaszija PIDPALOVA (UKR)
 12.20.:  Kristina ELEZ (CRO)–???
 DÖNTŐ
12.21. : ???–???