„Vagy nyuszi leszel, vagy harcos” - Triscsuk utóbbit választotta

Vágólapra másolva!
2014.12.18. 21:17
null
Triscsuk Krisztina különleges hetessel készül a franciák ellen (Fotók: Mirkó István)
Triscsuk Krisztina már gyerekkorában megtanulta, harcolnia kell az álmaiért. Márpedig az átlövő minden vágya, hogy olimpiai döntőt játszhasson a magyar női kézilabda-válogatottal. A szezon közben Dunaújvárosba igazoló Triscsuk második otthonra lelt hazánkban, a franciák elleni helyosztóra pedig egy speciális hetessel készül.

Triscsuk Krisztina kiváló formát mutatott a hazai kézi Eb-n, amellett, hogy védekezésben hozta a rá jellemző harcos játékot, támadásban is kivette a részét a csapat teljesítményéből. Sokáig Carmen Martínhoz hasonlóan hibátlanul lőtte a hétmétereseket, de a 20/18-as mutatójára sem lehet panasz.

NÉVJEGY: TRISCSUK KRISZTINA
Született: 1985. július. 17. Bokszitogorszk
Magasság/testsúly: 178 cm/64 kg
Posztja: átlövő
Klubjai: Lucs Moszkva, Veszprém Beton (2004-2005), KÖFÉM SC, Fehérvár KC (2005-2013), Érd (2013-2014), Dunaújvárosi KKA (2014-)
Nevelőedző: Julija Zakatova
Edzői: Mihail Akszenov, Németh Gábor, Szabó Edina, Vura József, Sótonyi László, Mihály Attila, Konkoly Csaba, Pal Oldrup Jensen, Mátéfi Eszter
Első válogatottság: 2012. december 11., Újvidék (Románia, 25-19 EB)
Legjobb eredmények: vb-8. (2013), Eb-3. (2012), Orosz kupa győztes

„Az első meccs előtt András megkérdezte, hogy ki szeretne hetest lőni, én meg felemeltem a kezem, és mondtam, bevállalom. Szeretem ezt a fajta kihívást, amikor a kapussal kell »párbajoznom«. Nem félek akkor sem, ha tétmeccs van, és éppen kiélezett az eredmény. A norvégok ellen sajnos hibáztam egyszer, nagyon rosszul lőttem el a labdát...” – mondta Triscsuk a Nemzeti Sport Online-nak, miután a magyar válogatott megérkezett Debrecenből a budapesti csapatszállásra. Az átlövő egy speciális hetessel is készül a helyosztóra.

„Szoktam edzéseken is a kapusokkal játszani, hogy ötből hányat lövök be. Van egy hetes, amit már régóta gyakorolok, ha lesz rá lehetőségem a helyosztón, és úgy mozog a kapus, akkor bevállalom. Az a titka, ha kijön a kapus, akkor van egy kis mozdulat, ami megzavarja. Már az egész csapat várja, hogy mikor vetem be, azt mondták, kapok egy tábla csokit jutalomként.”

Triscsuk a Szentpétervártól 245 km-re fekvő Bokszitogorszkban született, a honosított játékos számára így különleges volt az Eb-nyitány:

„Amikor az első fordulóban az oroszokkal játszottunk, senkit nem akartam bántani, ezért egyik himnuszt sem énekeltem, inkább csak álltam. Nehéz volt megtanulni a magyar himnuszt, sokszor hallgattam a lányokat, hogyan éneklik, de már tudom.”

A 29 éves játékos tíz éve érkezett Magyarországra, és azóta megtalálta számítását hazánkban, úgy a pályán, mint azon kívül.

„Tudom, honnan jöttem, és természetesen Oroszországot is nagyon szeretem, büszke vagyok rá, hogy orosz vagyok, de az elmúlt tíz évben nagyon megkedveltem Magyarországot, szeretek itt élni. Elfogadtak az emberek, jól érzem magam, ez a második otthonom. A szüleim is, miután meglátogattak, boldogan távoztak. A párom is magyar, hosszabb távon úgy tervezem, hogy itt telepedek le.”

Triscsuknak a harcos hozzáállást már gyerekkorában el kellet sajátítania: „Tizenhárom éves voltam, amikor egyedül, szülők nélkül kimentem Moszkvába az olimpiai iskolába, olyan fiatalon kemény leckét kaptam az élettől. Volt, hogy bántottak, fúrtak, de muszáj volt felállnom. Utólag azt mondom, örülök, hogy ennyi pofont kaptam, mert ettől csak erősebb lettem. Most könnyebben tudom venni az akadályokat, már csak nevetek rajtuk.”

„Amikor kimentem Moszkvába, apu mindig azt mondta, ha nem harcolok az álmaimért, akkor soha sem sikerül semmi. Most is előttem vannak a szavai: »Vagy nyuszi leszel, vagy harcos«, én inkább utóbbit választottam – legalábbis a pályán, mert azon kívül teljesen más vagyok.”


Az átlövő szezon közben váltott klubot, Érdről Dunaújvárosba igazolt, ez pedig nyerő döntésnek bizonyult.

„Most már úgy vagyok vele, mindenkinek köszönöm, hogy szezon közben klubot válthattam. Dunaújvárosban fantasztikus a hangulat, Bojanától (Bojana Radulovics – a szerk.), Mátéfi Esztertől és a csapattársaimtól olyan erőt és önbizalmat kaptam, hogy újra úgy tudok játszani, mint régen. Előtte feszült voltam, most úgy érzem, ismét bármit elvállalhatok. Bojana is mindig mondja nekem, harcolnom kell a pályán, emellett a lövésekben is vannak jó meglátásai.”

A többi válogatott játékoshoz hasonlóan Triscsuk is sajnálja, hogy elszalasztották az elődöntőt, de pozitívan látja a csapat fejlődését.

„Nagyon fáj, hogy az ötödik-hatodik helyért játszunk pénteken, és nem az elődöntőben. A spanyoloktól eggyel kikaptunk, de közben hárommal vezettünk a hajrában, ők ezzel jutottak be a négy közé; mi pedig itt vagyunk, megvertük a románokat és a norvégokat a középdöntőben, mégis csak a helyosztó jutott. Nekem a végeredmény a fontos, szép, hogy megvertük a norvégokat, de ők lehet, hogy aranyérmet nyernek, míg mi ötödikek vagy hatodikak leszünk. De ezt leszámítva pozitívan látom a csapatot: új a rendszer, meg kellett szoknunk, kiindulópontnak jó volt ez az Eb, remélem innen csak felfelé vezet az út. Szerintem időarányosan jól állunk, de azért van még min javítani. Annyira jók a szélsőink, hogy többet kellene használnunk őket. Kiss Éva fantasztikusan véd, de sokszor hiányoznak a hosszú passzok, indítások, amiben Görbe kiváló.”

És hogy melyek azok a korábban említett álmok?

„A kézilabdában a legnagyobb álmom az olimpia, szeretnék már ott lenni, és döntőt játszani. Nem érdekel, kivel, a lényeg, hogy a magyar himnuszt játsszák a meccs előtt. Magánéletben, mint minden nő, gyereket és családot szeretnék.”

A magyar csapat pénteken 15.30-tól Franciaországgal találkozik az Eb helyosztóján a Papp László Budapest Sportarénában.

NŐI KÉZI EB, HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
AZ 5. HELYÉRT
december 19.,
péntek
MAGYARORSZÁG–Franciaország15.30 (tv: M1)
ELŐDÖNTŐ
december 19.,
péntek
Spanyolország–Montenegró18.00 (tv: Sport1)
december 19.,
péntek
Norvégia–Svédország20.30 (tv: Sport1)
BRONZMÉRKŐZÉS
december 21., vasárnap
Norvégia/Svédország–Spanyolország/Montenegró15.30 (tv: Sport2)
DÖNTŐ
december 21., vasárnap
Norvégia/Svédország–Spanyolország/Montenegró18.00 (tv: M1)
TUDNIVALÓK

Az elődöntőben, illetve a helyosztókon döntetlen esetén hosszabbítás következik, időtartama alapesetben 2x5 perc. Ha a hosszabbítás után is döntetlen az állás, újabb 2x5 perc ráadás következik, végső esetben pedig hétméteresek, amit 5-5 dobóval kezdenek.

Az Európa-bajnokságra vonatkozó teljes, angol nyelvű EHF-szabályzatot itt találja meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik