Németh: Nálunk legalább háromszor annyi változás történt, mint a franciáknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.19. 12:56
null
A kapitány számára az eredményen túl örömtelibb volt a Norvégia ellen mutatott játékunk (Fotó: Mirkó István)
Franciaország ellen zárja a hazai rendezésű Európa-bajnokságot a magyar női kézilabda-válogatott, a délutáni mérkőzésen eldől, sikerül-e megszerezni az ötödik helyet. Közeli élményeink vannak az ellenfélről, Németh András szövetségi kapitány szerint nálunk legalább háromszor annyi változás történt az Eb előtti felkészülési meccshez képest.

„Nagyra tartom a norvégok elleni sikert, mert egy bizonyos mélypont után érték el a játékosok. Megvalósítottuk, amit elterveztünk, hogy mindhárom helyszínen pályára léphessünk – tekintett még vissza Németh András szövetségi kapitány. – Nem is az eredmény, ami a számomra a legfontosabb, hanem az, hogy felálltunk, és azt csináltuk, amit gyakoroltunk. Persze örömteli, hogy ott vagyunk a legjobb hatban, de maga a játék az, ami számít, és aki látta a meccset, azt mondhatja, hogy kifejezetten jó kézilabdát játszottunk.”

MAYER SZABINA MEGRAGADNA A KERETBEN

„Nagyon meglepett, hogy a legutóbbi meccsen a kezdőben kaptam helyet, amikor Németh András mondta az öltözőben, nagyon izgultam. Mérkőzés közben már nem éreztem ezt, az átlövésgólok is megvoltak, így nekem is több lehetőségem adódott” – mondta Mayer Szabina, aki az egész Eb-t figyelembe véve 16 lövésből 13 gólnál tart.

„A francia együttes jó csapat, de az Eb előtti felkészülési meccsen is kezünkben volt a győzelem, csak elrontottuk a végjátékot. Jó lett volna a legjobb négyben lenni, de szerintem reális, hogy itt vagyunk a helyosztón.”

A beálló reméli, bizonyította, hogy lehet vele számolni:

„Nagyon remélem, hogy sikerül megragadnom a keretben, de tudom, ez attól is függ, a klubomban hogyan teljesítek a jövőben.”

A magyar csapat csütörtök délután érkezett meg Budapestre, a játékosok kicsit elcsigázottnak tűntek, de szerencsére az északi csapatokat sújtó betegséghullám nálunk nem ütötte fel a fejét. Egyedül Tomori Zsuzsanna lázasodott be a norvégok elleni meccs előtt, de már ő is jobban van. A lányok tegnap délelőtt edzettek egy kicsit Debrecenben, majd a délutáni videózás után este a kapitány otthonában gyűltek össze a gödi csapatépítő vacsorán.

„Jó nagy a nappalim, a lányok meg legalább bandáznak egy kicsit” – viccelődött Németh kapitány, aki persze örült volna, ha mi is ott vagyunk az elődöntőben, de fontosabb, hogy látszik, működőképes az az út, amin elindult a válogatott.

„Tudomásul kell venni, hogy sorozatban nem tudtuk hozni a kiegyensúlyozott teljesítményt, előjöttek a hibák. A magyar kézilabdának az Eb előtt egy komoly világklasszisa volt, Görbicz Anita, vele történt a felkészülés nagy része, ő vezényelt a pályán. A hiánya szinte végig látszódott, a norvégok elleni meccs volt az első, amikor azt lehetett mondani, a csapat tudomásul vette, hogy egy ideig Görbicz nélkül kell játszania. Megnyugtató, hogy amilyen koncepció mentén elkezdtünk dolgozni, annak összességében van létjogosultsága, még ha időközben kellett is változtatni ezen-azon, amikor kiderült, élesben mire vagyunk képesek. Jó látni, hogy megfelelő irányba tartunk.”

Mayer Szabinának (labdával) közeli élménye van a franciákról (Fotó: Korponai Tamás)
Mayer Szabinának (labdával) közeli élménye van a franciákról (Fotó: Korponai Tamás)
AZ ELŐDÖNTŐKBEN

A korábbi elődöntő résztvevői közül Montenegrónak és Spanyolországnak is ez lesz a második Eb-elődöntője. A spanyolok 2008-ban a németeket legyőzték, majd ezüstérmesek lettek, míg két éve Montenegró a négy között Szerbiát, a döntőben pedig Norvégiát felülmúlva lett aranyérmes.

A spanyolok 2011-ben a vb-nyolcaddöntőben nyertek a montenegróiakkal szemben, de a legutóbbi két alkalommal (2012: olimpiai elődöntő, 2012: Eb-középdöntő) vesztesen hagyták el a pályát.

„Jobban szerettem volna, ha Dániával találkozunk, de olyan formában vagyunk, hogy bárkivel felvesszük a versenyt, főleg védekezésben" – mondta a Montenegrót irányító Dragan Adzsics.

Ami az esti meccset illeti, Norvégia csak 2000-ben nem vett részt Eb-elődöntőben, míg ötször aranyérmet nyert, és összesen nyolcszor játszott döntőt. A svédek másodszor játszanak elődöntőt, 2010-ben legyőzték Romániát, majd éppen a norvégoktól kaptak ki.

Az már biztos, hogy lesz skandináv csapat a finálában, ami annak fényében nem is meglepő, hogy a 2000-es magyar–ukrán döntő óta nem volt olyan, hogy a Norvégia, Svédország, Dánia hármasból legalább egy ne jutott volna be a fináléba.

Egészen friss élményeink vannak a francia válogatottról, hiszen Németh András együttese december 4-én ellene játszotta utolsó felkészülési mérkőzését az Európa-bajnokság előtt. Az a találkozó bőven szolgált tanulságokkal, a sokszor akadozva támadó, kísérletező magyar válogatotton meglátszott, hogy a tavaly decemberi világbajnokság óta először játszott a világ élvonalához tartozó ellenféllel. A gyengébb első félidő ellenére (15 percig nem lőtt gólt a magyar együttes az első játékrészben) három perccel a vége előtt 22–20-ra vezetett a Németh-alakulat, mégsem tudott nyerni (22–22). Ez az eredmény is bizonyítja, hogy nagyszerűen védekeznek a franciák, az Eb-csoportkörben Szlovákiát, Szerbiát és a címvédő Montenegrót is legyőzték, sorrendben 18, 16 és 20 gólt kapva.

A középdöntőben viszont már gyengébben teljesítettek, Svédország ellen jó kezdés után nem tudták megőrizni hatgólos előnyüket (26–29). Ez a vereség, valamint a Németország ellen az utolsó pillanatban, hétméteressel kiszenvedett döntetlen a vesztüket okozta, és lemaradtak az elődöntőről, hiába vittek a középdöntőbe négy pontot. Németh András és stábja csütörtökön már túl volt a videoelemzésen, mire a játékosok elfoglalták budapesti szállásukat.

„Kiderül, hogy ki mennyit tanult abból a meccsből, remélem, hogy mi leszünk, akik jobban hasznosítottuk a tapasztalatokat. Megnéztük, mit csinálnak másképp, mint az utolsó felkészülési meccsünkön Győrben, de nincs nagy különbség, nálunk legalább háromszor annyi változás történt azóta” – mondta Németh.

Hogy a magyar válogatott győzelemmel és ötödik hellyel zárja a hazai Eb-t, ahhoz a Norvégia ellen mutatott ötletes támadójáték szükségeltetik a szívósan védekező franciák ellen. Meg kell fékezni a balkezes, a tornán eddig hat meccsen 34 gólt szerző és 13 gólpasszt adó Alexandra Lacrabere-t.

A két csapat 46-szor találkozott eddig, 30-szor a mieink nyertek, 14-szer a franciák, és volt két döntetlen is. A két csapat talán legemlékezetesebb összecsapása a 2003-as zágrábi vb-döntő volt, amelyen a mieink az utolsó hat percben hatgólos előnyt herdáltak el, és végül hosszabbítás után kikaptak hétezernyi magyar szurkoló előtt.

Az Eb előtt meghatározottak szerint az ötödik hely tizenöt, míg a hatodik nyolcmillió forint prémiumot jelent a csapatnak.

Triscsuk Krisztina meglepetéssel készül a franciák ellen


NŐI KÉZI EB, HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
AZ 5. HELYÉRT
December 19., péntek MAGYARORSZÁG–Franciaország 15.30 (tv: M1)
ELŐDÖNTŐ
December 19., péntek Spanyolország–Montenegró 18.00
(tv: Sport1)
December 19., péntek Norvégia–Svédország 20.30
(tv: Sport1)
BRONZMÉRKŐZÉS
December 21., vasárnap
Norvégia/Svédország–Spanyolország/Montenegró 15.30
(tv: Sport2)
DÖNTŐ
December 21., vasárnap
Norvégia/Svédország–Spanyolország/Montenegró 18.00
(tv: M1)
TUDNIVALÓK

Az elődöntőben, illetve a helyosztókon döntetlen esetén hosszabbítás következik, időtartama alapesetben 2x5 perc. Ha a hosszabbítás után is döntetlen az állás, újabb 2x5 perc ráadás következik, végső esetben pedig hétméteresek, amit 5-5 dobóval kezdenek.

Az Európa-bajnokságra vonatkozó teljes, angol nyelvű EHF-szabályzatot itt találja meg!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (IPress Center-Vác), HERR Orsolya (Győri Audi ETO KC), KISS Éva (Fehérvár KC)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok KC-Galerius Fürdő)*, KOVACSICS Anikó (Győri Audi ETO KC),
Balátlövők: BULATH Anita (Dunaújvárosi KKA), KLIVINYI Kinga (Érd)*, TRISCSUK Krisztina (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungária), TEMES Bernadett (Tus Sies Metzingen)*, TÓTH Gabriella (Mosonmagyaróvári KC)*
Beállók: MAYER Szabina (Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungária), SZAMORÁNSKY Piroska (FTC-Rail Cargo Hungária)
Jobbátlövők: PLANÉTA Szimonetta (Győri Audi ETO KC), TOMORI Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungária)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO KC), KOVACSICZ Mónika (FTC-Rail Cargo Hungária)

Szövetségi kapitány: NÉMETH András
Csapatmenedzser: PÁLINGER Katalin
Edző: KÖSTNER Vilmos

*A csoportkör után Klivinyi Kingát Tóth Gabriella, míg a középdöntő második fordulója után Erdősi Ildikót Temes Bernadett váltotta a keretben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik