Angyallányok akcióban - Szépségverseny, 14. rész, szavazás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 13:18
A magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság kapcsán szubjektív szavazásra csábítjuk az NSO olvasóit. A torna legszebb játékosát kereső vetélkedés második elődöntője következik, benne a horvát és a szlovák válogatott szemrevaló indulójának megmérettetésével. Lássuk, ki kerül be közülük a vasárnapi fináléba.

Sportolói szépségversenyt rendezünk a női kézilabda Európa-bajnokság bő két hete alatt. Mindegyik résztvevő válogatott egy általunk kiválasztott kézilabdázóval (pontosabban annak fotóival) vesz részt a játékban. A 16 lányt párba állítottuk, és nyolc napon át megmutattuk olvasóinknak a róluk készült fényképeket.

Önöknek mindössze annyi volt a dolguk, hogy szavaztak a csinosabbnak ítélt hölgyre. A nyolc párbajgyőztest aztán újra összesorsoltuk, majd megrendezzük az „elődöntőt” is, és úgy jutunk el a december 21-i döntőkig; az egyiket a Papp László Budapest Sportarénában vívja az Eb két legjobb együttese, a másikat az NSO honlapján a viadal két legszebb játékosa.

A mai szavazás tétje, hogy eldőljön, ki lesz a magyar Szucsánszki Zita döntőbeli ellenfele. A két pályázó: a horvát irányító-átlövő Kristina Elez és a szlovák válogatottban szereplő balátlövő, Simona Szarková.Hogy egyenlő feltételeket biztosítsunk a még versenyben lévő szépségeknek, a mostani játékkörben csak és kizárólag sportképeket mutatunk a jelöltekről, bár lehet, hogy ezzel pont megnehezítjük olvasóink dolgát. De bárhogy is, görgessenek, gusztáljanak és szavazzanak, kit kívánnak még egyszer megcsodálni a két csinos sportolónő közül a vasárnapi döntőben?


Kristina ELEZ (Horvátország)

Kristina Elez

Kristina Elez

Kristina Elez

Kristina Elez

Kristina Elez
Kristina Elez Kristina Elez Kristina Elez Kristina Elez Kristina Elez

 

Simona SZARKOVÁ (Szlovákia)

Simona Szarková

Simona Szarková

Simona Szarková

Simona Szarková

Simona Szarková
Simona Szarková Simona Szarková Simona Szarková Simona Szarková Simona Szarková

 


SZAVAZÁS

Ki kerüljön be a döntőbe? #2

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik