Peterson a földön, Megatron a levegőben csúcs

Vágólapra másolva!
2012.12.12. 17:33
null
Cam Newton az Atlanta elleni csoportrangadón felidézte tavalyi önmagát (Fotó: Reuters)
Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk, a 20 yardos vonaltól egészen a célzóna határáig, majd egy merész tippel át is lépjük azt. Tartsanak velünk, mert mi biztosan eljutunk a vörös zónán keresztül a touchdownig!

20 YARD – BRANDON MARSHALL ÉS A FUTOTTAK MÉG

Brandon Marshall elképesztő elkapó, ezt eddig is tudtuk. Hogy mennyire érzik egymást Jay Cutlerrel, azt pedig láthattuk már Denverben korábban, így Chicagóba cserélése után vártuk, hogy ismét jó idényt fut majd. De hogy ennyire, azt aligha. 13 mérkőzés alatt 1342 yardot kapott el 101 passzból (ez az elkapásmennyiség speciel már az első évében franchise rekordnak számít...), ezzel a ranglista 2. helyén áll. Hogy mennyit számít a Bearsnek Marshall játéka? A második legtöbb elkapott yarddal álló, újonc Alshon Jeffery 1086 yarddal van tőle lemaradva. Ez csak annyira sok, hogy ebben a szezonban mindössze kilencen szereztek legalább ennyi yardot...

19 YARD – A HÁROM CLEVELANDI MUSKÉTÁS, AZAZ ÚJONCOK KULCSSZEREPBEN

Sorozatban harmadszor, az idényben pedig összesen ötödször győzött a Cleveland Browns, amely, ha így folytatja, a közeljövőben még sok borsot törhet az ellenfelek orra alá. A Browns sikerei pedig nagy mértékben köszönhető három újoncának is: az irányító Brandon Weeden, az elkapó Josh Gordon és a futó Trent Richardson is listavezető az együttesen belül saját szakterületüket illetően. Míg Weeden összesen már 3037 passzolt yardnál jár, addig Gordon ezekből 732-t kapott el, Richardson pedig 869 yardot futott össze. A legutóbbi klub, amelynél ezen területeken egyaránt újoncok voltak a csapat legeredményesebb játékosai az 1968-as Buffalo volt, amelyet a Dan Darragh (QB), Max Anderson (RB), Haven Moses (WR) trió vezényelt.

18 YARD – CHARLES CJ2K NYOMDOKAIN

Bár mindenki a borzalmas sérüléséből visszatérő Adrian Peterson teljesítményétől van (teljes joggal!!) elragadtatva, ne felejtsük el, hogy Jamaal Charles is sérültlistán végezte az előző szezonban, így is 1220 yardnál tart már a szezonban. A Cleveland Browns ellen ráadásul 80 yardos TD-vel köszönt be, ez pedig már a harmadik legalább 75 yardos TD-futása volt pályafutása során, így Chris Johnson mellett ő az egyetlen aktív futó, aki erre képes volt. Mondjuk CJ2K-hez még nőnie kell kicsit, neki hat ilyen TD-je is volt már.

17 YARD – RODGERSÉK URALJÁK AZ NFC NORTHOT – MEGATRON VISZONT REKORDKÖZELBEN

Aaron Rodgersék ellen nem megy a csoportriválisoknak. Hiába vezetett 14–0-ra a Detroit Lions a Green Bay vendégeként, de Matthew Stafford labdavesztései után megkezdte felzárkózását a Packers, és végül 27–20-ra nyert. A Green Bay sorozatban 10. csoportmérkőzését nyerte meg ezzel, ráadásul a Lions ellen zsinórban 22. alkalommal győzte le a Lambeau-n a detroitiakat.

A michiganiek idényének nagyjából egyetlen pozitívuma, hogy Megatron keresztbe lenyeli a Madden-átkot (bár a csapat szereplését tekintve az így is eléggé él). Mondjuk Calvin Johnsonnak amúgy is szokott menni a Packers ellen, a vasárnap esti rangadót megelőzően két mérkőzésen 193.5 yardot átlagolt (!!!) a wisconsiniak ellen. Most ugyan „csak” 118-cal zárt, de ezzel is 1546 egységnél jár már a szezonban, ha pedig tartja jelenlegi átlagát a hátralévő három fordulóban, akkor 1903-mal zár majd. A rekord amúgy 1848, még Jerry Rice tartja 1995-ből...

16 YARD – PLAYOFF KÖRKÉP: ALAKUL AZ ÉSZAKI RANGADÓ AZ NFC WILD CARD KÖRÉBEN

Azután, hogy a 13. fordulóban négy csapat is biztosította playoff-szereplését, a 14. játékhéten egy sem csatlakozott hozzájuk. Az AFC-ben a Houston és a New England lenne erőnyerő a wild card körben, amelyben a Denver a Pittsburghöt, a Baltimore az Indianapolist fogadná, ha most kezdődne a rájátszás. Az NFC-ben az Atlanta a Carolina elleni veresége ellenére magabiztosan őrzi első kiemelt helyét, a második a San Francisco maradt. Jelen állás szerint a wild card körben a Green Bay a chicagót fogadná északi rangadón (a hét végén a Bears a Packerst látja vendégül), a Giants pedig a Seahawksszal játszana.

A KONFERENCIÁK ÁLLÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

15 YARD – AZ ÚJONC WILSON ÉS A REMEKLŐ GIANTS

Annak ellenére, hogy a Drew Brees vezette New Orleans Saints még sosem kapott ki a New York Giantstől (négy győzelem, nulla vereség), Eli Manningék fittyet hányva erre az apróságra alaposan megleckéztették a Szenteket. A New York-iak összesen 413 visszahordott yardot szereztek az 52–27-re megnyert meccsen, ami a legtöbb azóta, hogy a Baltimore Ravens 2000-ben ligarekordot jelentő 486 return yardot produkált a New York Jets ellen. Egy ember még így is kitűnt a Giantsből: az újonc David Wilson 100 futott és 227 visszahordott yardja mellé két futott és egy visszahordott TD-t is jegyzett. Nem is akármilyeneket! Az első negyedben rögtön egy 97 yardos kickoff return touchdownnal jelentkezett, majd a negyedik játékrészben 52 yardról futott a Saints célterületére. Az NFL történetében még senki nem tudott 227 kezdőrúgás utáni visszahordott yardot produkálni úgy, hogy mellette minimum 100 futott yardja is volt ugyanazon a meccsen. Elképesztő!

14 YARD – BRADFORD ELKÉPESZTŐ UTOLSÓ TÁMADÁS-SOROZATA GYŐZELMET ÉRT A RAMSNEK

Sam Bradford vezérletével a St. Louis Rams 15–12-re győzött a Buffalo Bills otthonában. A vendégek utolsó drive-ja 14 játékból épült fel, s a lefújás előtt 48 másodperccel Brandon Gibson elkapott touchdownjával zárult. Amióta a Rams St. Louisba költözött Los Angelesből 1995-ben, ez volt a leghosszabb, negyedik negyedben történt győzelmet érő drive a csapat történetében – ami a játékok számát illeti. Tizennégy vagy annál több játékból álló győztes drive-ra legutóbb 25 éve volt példa a Ramsnél. Akkor az St. Louis Cardinals pályáján 22 playből 93 yardot tett meg a csapat, hogy aztán 20 yardról Mike Lansford győztes mezőnygólt rúghasson.

13 YARD – SZOROS MÉRKŐZÉSEN TÖRT MEG A PHILADELPHIAI ÁTOK

A Philadelphia nyolc mérkőzésen át tartó vereségsorozatának vetett véget a Tampa Bay legyőzésével, de a Buccaneers ellen is csak két ponttal nyert – az első három diadalának különbsége 1, 1 és 2 pont volt. A sikerhez Nick Foles a klub történetének legtöbb újonc által adott passzolt yardjával (381, 73 éves rekordot megdöntve), Jason Avant az idény egyik legszebb elkapásával járult hozzá, a másik elkapó, Jeremy Maclin viszont a győzelem ünneplése közben ágyéksérülést szenvedett. Szerencsére nem súlyos a probléma, csütörtökön valószínűleg játszhat a Cincinnati ellen.

A HÉT JELENETE: JASON AVANT SZENZÁCIÓS ELKAPÁSA

12 YARD – POÉNOK A NETRŐL: AZ OAKLANDI „KÖLYÖK KALÓZOK” ÉS A SANCHEZ-FÉLE IVÓS JÁTÉK

A 3–10-es mérleggel álló Oakland Raiders rettegett hírneve megkopni látszik. A gyenge szezont futó csapat pimasz tréfának lett áldozata az interneten, ahol felvázolták a gárda új logóját.

Népszerű Twitter-bejegyzés vasárnapról: „Elkerülendő ivós-játék: minden egyes Mark Sanchez-turnovernél legurítani egy italt.”

11 YARD – FOSTER A TD-LISTA ÉLÉN, ÚJONC A MÁSODIK, GONZALEZ, AZ ÖRÖKIFJÚ

A héten azt vettük sorra, kik értek el legtöbbször az ellenfél célterületére. A mezőnyt felbontottuk: az első négy idény legjobbjait elkülönítettük, s külön kiemeltük a 10 évnél régebb óta az NFL-ben játszó veteránokat is. Az újoncoknál a futók viszik a prímet, más korosztályokban már vegyítve vannak az elkapókkal, míg az idősebbeknél érthető módon már csak elkapásokkal lehet bekerülni az elitbe.

A LEGTÖBB TD-K ÉVFOLYAMOK ÉS KOROSZTÁLYOK SZERINT
ÚJONCOKNEGYEDÉVESEK
Doug Martin (Tampa Bay)11Arian Foster (Houston)16
Trent Richardson (Cleveland)10Mike Wallace (Pittsburgh)8
Alfred Morris (Washington) 7
Shonn Greene (NY Jets)6
MÁSODÉVESEK5–10. ÉVESEK
A. J. Green (Cincinnati)10Adrian Peterson (Minnesota, 6. idény)10
Stevan Ridley (New England)10Ray Rice (Baltimore, 5.)9
Randall Cobb (Green Bay) 8James Jones (Green Bay, 6.)9
Kyle Rudolph (Minnesota) 8
Marshawn Lynch (Seattle, 6.)9
HARMADÉVESEKBrandon Marshall (Chicago, 7.)9
Rob Gronkowski (New England)10Michael Turner (Atlanta, 9.)9
Dez Bryant (Dallas) 9
A TIZEDIKEN TÚL
Victor Cruz (NY Giants) 9Tony Gonzalez (Atlanta, 16.)7
Santana Moss (Washington, 12.)7
Brandon Stokley (Denver, 14.)

10 YARD – CAM NEWTON EGYSZERRE PIPÁLTA LE MCNABBET ÉS VICKET

Cam Newton ismét megvillogtatta tudását: 287 passzolt és 116 futott yardja mellé egy-egy dobott és futott touchdownt is szerzett az Atlanta Falcons elleni 30–20-as diadal során – ezzel pedig újabb rekordot döntött. Ő az első a liga történetében, aki egy meccsen minimum 250 passzolt, 100 futott yardot szerzett, valamint legalább egy-egy passzolt és futott TD-t is jegyzett. Rajta kívül egyedül Michael Vick tudott 250 passzolt és 100 futott yard fölé jutni egyazon mérkőzésen, de az Eagles irányítója akkor nem szerzett TD-t.

Érdemes megjegyezni, hogy korábban hárman is közel jártak ahhoz, amit Newton most elért, de mindhárom esetben a passzolt yardok száma hibádzott. 1990-ben Randall Cunningham (240 passzolt yard), 2002-ben Donovan McNabb (230) és 2010-ben Michael Vick (242) bizonyította sokoldalúságát irányítóposzton. Érdekesség, hogy mindhárom úriember az Eagles mezében érte el a majdnem newtoni rekordot.

9 YARD – MENDENHALLT ÉS JACOBSOT ELTILTOTTÁK, EDWARDS ADDIG SZAPULTA A JETST, MÍG AZ SZERZŐDTETTE

Két neves futó is eltiltást kapott saját klubjától. A Pittsburgh Steelersnél Rashard Mendenhall – aki 2008-ban a draft első körében kelt el – egymeccses eltiltást kapott, mert nem jelent meg a San Diego Chargers elleni összecsapáson vasárnap, mivel előzetesen nem szerepelt a Steelers meccskeretében. Brandon Jacobsot is eltiltotta csapata, a San Francisco 49ers a hátralévő három fordulóra – ennek valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy a futó közösségi portálokon kinyilvánította, hogy nem szeret az együttesnél játszani, és korábbi csapata, a New York Giants sikerét látná szívesen a szezon végén.
A mostanáig a Seattle Seahawks kötelékeibe tartozó Braylon Edwards nemrég még erősen kritizálta korábbi kenyéradóját, a New York Jetst, amiért a szakvezetőség nem hisz eléggé Mark Sanchez irányítóban. Az elkapók terén alaposan megtizedelt Jets viszont kénytelen volt visszahozni Edwardsot, aki korábban remek párost alkotott Sanchezzel.

8 YARD – REKORDGYŐZELEM SEATTLE-BEN, 8 LABDASZERZÉSSEL

A Seattle alaposan ellátta az Arizona baját: úgy verte meg 58–0-ra csoportriválisát, hogy nyolcszor szerzett labdát (4-4 fumble és interception), ebből kettőből azonnal touchdownt is szerzett. Marshawn Lynch is futott három TD-t, a klub statisztikusai pedig frissíthették a Seahawks történetének legnagyobb győzelmét jegyző bekezdést, amelyből a Kansas City elleni 1984-es 45–0 került ki. A hazai pályán legyőzhetetlen Seahawks idegenben igenis sebezhető, hét meccséből csak kettőt nyert meg. A négy győzelemmel rajtoló Cardinals viszont elképesztő mélyrepülést mutat, már kilenc meccs óta nyeretlen.

Petersont a chicagóiak sem tudták megállítani
Petersont a chicagóiak sem tudták megállítani

7 YARD – PETERSON TÖBBET FUT, MINT AMENNYIT AZ IRÁNYÍTÓJA PASSZOL

Adrian Peterson továbbra is feltartóztathatatlan: a Minnesota Chicago elleni győzelme során már az első negyedben megfutotta a 100 yardot, végül 154-ig jutott és két TD-t szerzett, életben tartva csapata playoff-esélyeit. Az idény elején térdsérüléséből felépült futó tényleg jobb mint valaha: a legutóbbi hét meccsén 1101 yardot futott, 139-cel többet, mint amennyit Christian Ponder, a Vikings irányítója passzolt! Ezeken a meccseken az átlaga 157.3 yard volt, 40 éve a legmagasabb ilyen hosszú időszakon át.

6 YARD – ALDON SMITH KÖZELÍT A SACKREKORDHOZ, DE WATTÉK IS BRUTÁLISAT JÁTSZOTTAK – EZÚTTAL IS...

A Texans nagy verést kapott a Patriotstól, 42 kapott pont borzalmasan fest a liga egyik legjobb védelme számára. J. J. Wattra külön készültek Bradyék (speciális seprűkkel szerelték fel edzésen a védőket, hogy demonstrálják az idén már 15 passzt elütő, ezzel persze kategóriáját utcahosszal vezető védő óriási karjait), aki így a szezonban először sack és kivédekezett passz (valamint negatív yardot eredményező szerelés) nélkül zárt. De hogy rossz meccset zárt volna? Nagyobb lett volna a füstje, mint a lángja? Egy nagy frászt! Négyszer ütötte meg Bradyt szabályosan, kétszer továbbá siettette is, folyamatos nyomást gyakorolt a fal belsejére, és Woodhead kezéből egyszer még a labdát is kiverte – arról mondjuk nem ő tehet, hogy a fumble után a tojást a hazaiak elkapója, Lloyd kaparintotta meg a célterületen belül, és ebből is TD-t kapott csapata...

Geno Atkins (Cincinnati Benglas) továbbra sem hajlandó lassítani, a Dallas Cowboys ellen nem csupán átlépte a 10 sackes határt (mostani egyével 10.5-nél jár), még kétszer megütötte szabályosan Tony Romót, hatszor pedig siettette is...

Nehéz fokozni a szavakat Aldon Smith (San Francisco 49ers) linebackere esetében is. Az első két évben szerzett sackek rekordját a múltnak már egy héttel korábban átadó klasszis a Miami ellen kétszer vitte földre az ellenfél irányítóját (további négyszer pedig siettette), így már 19.5-nél jár, mindössze hárommal elmaradva a ligarekordtól...

Állandó rovatunk negyedik tagja, Von Miller (Denver Broncos) sem zárt persze rossz mérkőzést, az Oakland Raiders ellen egy sack, egy irányító megütés, három siettetés és egy kierőszakolt labdaszerzés is bekerült a neve mellé. Sackeknél idén 16-nál, két éve alatt 27.5-nél jár, fumble-ök tekintetében pedig csak idén már hatot jegyez...

5 YARD – BILL HELYETT BOB BELICHICK; MIAMIBAN NEM MINDENKI TUDJA A SZABÁLYOKAT

Az élet sosem unalmas az NFL világában, így ezen a héten is számos megmosolyogtató esetet láthattunk. A Miami Dolphinsnál Jonathan Freeny csúnyán elbaltázta Brendon Fields jó puntját, míg az Arizona hiába gyakorolta a snapeket. C'me on man!

C'MON MAN, 14. JÁTÉKHÉT

4 YARD – VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA: A PATRIOTS MÉG A FUMBLE-BŐL IS JÓL JÖN KI

Fumble, azaz elejtett labda. Alapesetben jön a védő, kiveri a támadó kezéből, és aki először ráugrik és megkaparintja, azé a tojás, ha a támadóké, folytathatják tovább az offenzívát, ha a védőké, következik a másik csapat. De persze minek egyszerűsítsük le ennyire.

Lehet úgy csinálni (ahogy azt már korábban meg is mutattuk), mint Mark Sanchez, aki saját embere hátsójának neki futva ejti el a labdát, hogy aztán a védő TD-t szerezzen belőle, lehet úgy csinálni, mint Matthew Stafford, akinek passzolás közben esett ki a kezéből a labda, hogy aztán a védő TD-t szerezzen belőle.

Vagy lehet olyan szerencsésen is, ahogy a Patriots tette: hiába verte ki J. J. Watt Danny Woodhead kezéből a labdát, a célzónába pattogó tojásra épp a New England elkapója, Brandon Lloyd vetődött rá a célterületen belül, így a Hazafiak szereztek újabb TD-t.

3 YARD – GRIFFIN SÉRÜLÉSE NEM SÚLYOS, BRYANT TÖRÖTT UJJAL IS JÁTSZANA

Robert Griffin III, a Washington kiválósága a Baltimore Ravens elleni rangadó hajrájában csúnya ütést kapott a jobb lábára, de szere4ncséjére sem az elülső kereszt- sem a belső oldalszalagja nem károsodott – igaz, ettől még kérdéses a Cleveland Browns elleni hétvégi játéka. Biztosan nem játszik azonban a következő fordulóban, és jó eséllyel már a szezonban sem a Buffalo Bills futója, Fred Jackson, aki lábsérülést szenvedett a St. Louis Rams ellen. Dez Bryant, a Dallas Cowboys elkapója kézsérülést (bal mutatóujjtörés) szenvedett, de elmondása szerint játszana a szezon további részében is.

További sérülésekről ide kattintva olvashat.

2 YARD – BREES ÚJABB HELYET LÉPETT ELŐRE, MÁR A 8. HELYEN AZ ÖRÖKRANGLISTÁN

Már ami a passzolt yardokat illeti. A New Orleans Saints irányítója a New York Giants elleni vereség során 354 passzolt yardot szerzett, így összességében már 44 770-nél jár, amivel megelőzte Drew Bledsoe-t (44 611) az örökranglista nyolcadik helyén. A korábbi Patriots-, majd Cowboys-, végül Bills-irányítót ráadásul hamarosan az őt a New Englandből kiszorító Brady is hátrébb taszajthatja, utóbbi jelenleg 43 812-vel áll a 10. helyen. Az örökranglista top20-as listáján még egy aktív passzmester található, igaz, közülük ő áll legjobban: Peyton Manning 58 640-jénél többet csak Brett Favre (71 838) és Dan Marino (61 361) szerzett többet a liga történelmében.

Matt Forté (Bears) a Vikings elleni csoportrangadón futott 85 yardjával ötödik szezonjában átlépte az 5000 yardos mérföldkövet (5067), Frank Gore (49ers) a Dolphins elleni TD-jével 50. alkalommal szerzett talajon hatpontost, Roddy White (Falcons) pedig a Panthers ellen 50. elkapott touchdownját érte el.

1 YARD – DECEMBERBEN NEM KEGYELEMEZ A PATS – MUMUS A DOLPHINS

A PATS ELMÚLT 10 DECEMBERI MÉRLEGE
20034/0
20043/1 (Dolphins)
20054/0 (de vereség a Dolphins ellen januárban)
20064/1 (Dolphins)
20075/0 (16/0)
20084/0 (Brady nélkül)
20093/1 (Dolphins)
20104/0
20114/0
20122/0

A New England Patriots a Houston Texans 42–14-es kiütésével sorozatban 20. decemberi hazai mérkőzését nyerte meg, igaz az év utolsó havában 2007 óta amúgy sem rossz a mérlege az együttesnek, 21 találkozóból csak egyet (a Dolphins ellen) bukott el. A legutóbbi tíz évben? 37 győzelem és csak 3 vereség, mindegyik a Dolphins ellen (az idén az utolsó fordulóban találkoznak)!

Az együttes ráadásul pontokban sem ismer tréfát, a szezon második felében. 2010 óta mind a 21 második féléves meccsét megnyerte az együttes, összesen 800 pontot szerezve (38.1 pontos átlag!), mindössze kétszer maradt 30 egység alatt az együttes, ráadásul mindkétszer a Dolphins ellen (27 és 23). Brady mutatója ezeken a meccseken? 54 touchdown és 3 interception!

Az együttes jelenleg 472 szerzett ponttal áll, a második legjobb a Denver Broncos a ligában, 375-tel. Ha a Patriots a hátralévő három mérkőzésen 117 pontot szerez legalább (ez 39-es átlag lenne), akkor beállíthatja a 2007-es ligarekordot (589 – Patriots).

Brady a 18. legalább négy TD-s mérkőzését játszotta a Texans ellen, ez a negyedik legtöbb, ezekből viszont 14-szer nem társult a pontszerzésekhez interception, ez pedig a legjobb mutató.

BÁTOR JÓSKA

A 7. yardnál már kitértünk rá, hogy Adrian Peterson a Chicago ellen az első negyedben a porba zúzta múlt heti bátor jóslatunkat (miszerint a liga egyik legjobb védelme ellen nem jut el száz yardig), a Washington Baltimore elleni győzelmére viszont ráéreztünk.

A 15. hét előtt az Atlanta első idei vereségsorozatát előlegezzük meg, Matt Ryanék a Carolina elleni idegenbeli fiaskó után hazai pályán a Giants ellen véreznek el. Egyéniben Drew Breest pécéztük ki, a legutóbbi két meccsen produkált 1 TD/7 interceptionös mélyrepüléséből a Tampa Bay ellen legalább négy TD-vel zökken vissza a normál kerékvágásba.

STATISZTIKÁK
A 14. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Nick Foles (Philadelphia)
–Tampa Bay
381
A legtöbb futott yard:Jamaal Charles (Kansas City)
–Cleveland
165
A legtöbb elkapott yard:Brandon Marshall (Chicago)
–Minnesota
160
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard:4025Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard:1600Adrian Peterson (Minnesota Vikings)
A legtöbb elkapott yard:1546Calvin Johnson (Detroit Lions)
A legtöbb szerelés:131Luke Kuechly (Carolina Panthers)
A legtöbb sack:19.5Aldon Smith (San Francisco 49ers)
A legtöbb interception:8Tim Jennings (Chicago Bears)
NFL 2012, ALAPSZAKASZ
14. FORDULÓ
2012. 12. 07.2:20Oakland Raiders–Denver Broncos13–26
2012. 12. 09.19:00Washington Redskins–Baltimore Ravens31–28 – h. u.
2012. 12. 09.19:00Cleveland Browns–Kansas City Chiefs30–7
2012. 12. 09.19:00Pittsburgh Steelers–San Diego Chargers24–34
2012. 12. 09.19:00Indianapolis Colts–Tennessee Titans27–23
2012. 12. 09.19:00Jacksonville Jaguars–New York Jets10–17
2012. 12. 09.19:00Minnesota Vikings–Chicago Bears21–14
2012. 12. 09.19:00Carolina Panthers–Atlanta Falcons30–20
2012. 12. 09.19:00Tampa Bay Buccaneers–Philadelphia Eagles21–23
2012. 12. 09.19:00Buffalo Bills–St. Louis Rams12–15
2012. 12. 09.19:00Cincinnati Bengals–Dallas Cowboys19–20
2012. 12. 09.22:05San Francisco 49ers–Miami Dolphins27–13
2012. 12. 09.22:25New York Giants–New Orleans Saints52–27
2012. 12. 09.22:25Seattle Seahawks–Arizona Cardinals58–0
2012. 12. 10.2:20Green Bay Packers–Detroit Lions27–20
2012. 12. 11.2:30New England Patriots–Houston Texans42–14
15. FORDULÓ – RANGADÓ RANGADÓ HÁTÁN
2012. 12. 14.2:20Philadelphia Eagles–Cincinnati Bengals
2012. 12. 16.19:00Chicago Bears–Green Bay Packers
2012. 12. 16.19:00Atlanta Falcons–New York Giants
2012. 12. 16.19:00New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2012. 12. 16.19:00St. Louis Rams–Minnesota Vikings
2012. 12. 16.19:00Cleveland Browns–Washington Redskins
2012. 12. 16.19:00Miami Dolphins–Jacksonville Jaguars
2012. 12. 16.19:00Baltimore Ravens–Denver Broncos
2012. 12. 16.19:00Houston Texans–Indianapolis Colts
2012. 12. 16.22:05Arizona Cardinals–Detroit Lions
2012. 12. 16.22:05San Diego Chargers–Carolina Panthers
2012. 12. 16.22:05Buffalo Bills–Seattle Seahawks**
2012. 12. 16.22:25Dallas Cowboys–Pittsburgh Steelers
2012. 12. 16.22:25Oakland Raiders–Kansas City Chiefs
2012. 12. 17.2:20New England Patriots–San Francisco 49ers
2012. 12. 18.2:30Tennessee Titans–New York Jets
**Torontóban rendezik meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik