NFL: sikeres debütálás – az újonc villanásával javított a Texans

Vágólapra másolva!
2017.09.15. 08:16
null
Jobb bemutatkozásra aligha vágyott Deshaun Watson (Fotó: Twitter)
A Houston Texans 13–9-re legyőzte a Cincinnati Bengals csapatát a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2. fordulójának nyitó mérkőzésén.

 

A Houstonban most lépett pályára először kezdőként Deshaun Watson, akit a vezetőség az első körben választott ki a 2017-es drafton – a Texansnál eredetileg Tom Savage volt az első számú irányító, ám ő annyira siralmas teljesítményt nyújtott a Jacksonville ellen az első fordulóban, hogy Bill O'Brien vezetőedző inkább lecserélte a tapasztalatlan Watsonra.

Azt nem mondhatni, hogy az újonc remekelt volna, ám ami fontos, vigyázott a labdára, nem adta el, a biztos passzokat dobta csak meg, egy játéktól eltekintve nem vállalta túl magát. Az említett jelenetsor viszont olyan is lett!

A második negyed végén, egy harmadik és hosszúnál Watson passzolás helyett hirtelen megiramodott, és úgy átszlalomozott a Bengals védői között, hogy azt még az NFL legjobb futói is megirigyelhetnék – a fiatal tehetség 49 yardot rohant előre, meg sem állt az ellenfél végzónájáig.

10–6-os félidei állás után a második és a harmadik negyedben nagyszerűen teljesítetek a védelmek, ennek eredménye, hogy a két csapat csupán egy-egy mezőnygólt tudott szerezni a harminc perc alatt. Noha a Cincinnati a mérkőzés végén még támadhatott a fordítást jelentő touchdownért, Andy Dalton nem tudott élni a lehetőséggel.

A Texans így végül 13–9-re legyőzte a Bengalst, Deshaun Watson pedig elmondhatja magáról, hogy sikerrel teljesítette NFL-pályafutása első összecsapását, amin kezdőként megkapta a lehetőséget.

NFL, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
2017. 9. 15., 2.25Cincinnati Bengals–Houston Texans9–13
2017. 9. 17., 19.00Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2017. 9. 17., 19.00Carolina Panthers–Buffalo Bills
2017. 9. 17., 19.00Indianapolis Colts–Arizona Cardinals
2017. 9. 17., 19.00Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans
2017. 9. 17., 19.00Kansas City Chiefs–Philadelphia Eagles
2017. 9. 17., 19.00New Orleans Saints–New England Patriots
2017. 9. 17., 19.00Pittsburgh Steelers–Minnesota Vikings
2017. 9. 17., 19.00Tampa Bay Buccaneers–Chicago Bears
2017. 9. 17., 22.05Los Angeles Chargers–Miami Dolphins
2017. 9. 17., 22.05Oakland Raiders–New York Jets
2017. 9. 17., 22.25Denver Broncos–Dallas Cowboys
2017. 9. 17., 22.25Los Angeles Rams–Washington Redskins
2017. 9. 17., 22.25Seattle Seahawks–San Francisco 49ers
2017. 9. 18., 2.30Atlanta Falcons–Green Bay Packers
2017. 9. 19., 2.30New York Giants–Detroit Lions

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik