NFL: hihetetlen! Huszonnégy új rekord az 51. Super Bowlon

Vágólapra másolva!
2017.02.06. 19:57
null
Tom Brady a legnagyobbak közé emelkedett – vagy talán még annál is feljebb? (Fotó: AFP)
Nem mindennapi mérkőzést hozott a 2016-os szezont lezáró, Houstonban megrendezett Super Bowl –  Tom Brady 466 passzolt yardja és James White 14 elkapása, illetve a valaha volt legnagyobb SB-fordítás csak néhány az éjjel megdöntött vagy beállított Super Bowl-rekordok közül. Íme, a teljes lista!

 

A lista készítői természetesen egyéni és csapatszintű teljesítményeket is számításba vettek, és nem csak a játékosokra terjed ki a felsorolás: a győztes „hadvezér”, Bill Belichick például hetedik nagydöntőjét élhette át vezetőedzőként – sőt, korábban segédedzőként is részt vehetett három SB-n.

Az új csúcsok mellett további hét korábbi rekordot állított be a két csapat – többek között a huszonöt esztendős futó, James White által szerzett három hatpontos is „csupán” rekordbeállítás, Roger Craig, Jerry Rice, Ricky Watters és Terrell Davis is képes volt már erre korábban, Rice kétszer is.

Érdemes megfigyelni, hogy a legértékesebb játékosnak megválasztott Tom Brady egymaga nyolc új csúcsot tudhat magáénak.

ÚJ SUPER BOWL-REKORDOK

Legtöbb mérkőzés játékosként – 7, Tom Brady
Legtöbb mérkőzés vezetőedzőként – 7, Bill Belichick
Legtöbb győztes mérkőzés vezetőedzőként – 5, Bill Belichick
Legtöbb szerzett pont egy mérkőzésen – 20, James White
Legtöbb passzkísérlet – 309, Tom Brady
Legtöbb passzkísérlet egy mérkőzésen – 62, Tom Brady
Legtöbb sikeres passz – 207, Tom Brady
Legtöbb sikeres passz egy mérkőzésen – 43, Tom Brady
Legtöbb passzolt yard – 2071, Tom Brady
Legtöbb passzolt yard egy mérkőzésen – 466, Tom Brady
Legtöbb passzolt touchdown – 15, Tom Brady
Legtöbb elkapás egy mérkőzésen – 14, James White
Legtöbb Super Bowl-szereplés – 9, New England Patriots
Legnagyobb hátrányból történő fordítás – 25 pont, New England Patriots
Legtöbb szerzett pont, hosszabbítás – 6, New England Patriots
Legtöbb első kísérlet (first down), egy csapattól – 37, New England Patriots
Legtöbb első kísérlet (first down) egy mérkőzésen – 54, Atlanta Falcons–New England Patriots
Legtöbb passzjátékkal elért első kísérlet (first down), egy csapattól – 26, New England Patriots
Legtöbb passzjátékkal elért első kísérlet (first down) egy mérkőzésen – 39, Atlanta Falcons–New England Patriots
Legtöbb elindított támadójáték egy mérkőzésen, egy csapattól – 93, New England Patriots
Legtöbb passzkísérlet egy mérkőzésen, egy csapattól – 63, New England Patriots
Legtöbb sikeres passz egy mérkőzésen, egy csapattól – 43, New England Patriots
Legtöbb passzolt yard egy mérkőzésen, egy csapattól – 442, New England Patriots
Legtöbb passzolt yard egy mérkőzésen – 682, Atlanta Falcons–New England Patriots
(az összyardoknál mindig a nettó haladást veszik figyelembe, így az összes passzolt yardból mindig levonják a sackek miatt elszenvedett területveszteséget, ami a különbséget adja az egyéni és a csapatstatisztikák esetében)

BEÁLLÍTOTT SUPER BOWL-REKORDOK
Legtöbb győztes mérkőzés – 5, Tom Brady
Legtöbb szerzett touchdown egy mérkőzésen – 3, James White
Legtöbb sack (1982 óta) – 3, Grady Jarrett
Legtöbb sikeres kétpontos kísérlet egy mérkőzésen – 1, James White, Danny Amendola
Legtöbb sikeres kétpontos kísérlet egy mérkőzésen, egy csapattól – 2, New England Patriots
Legtöbb sikeres kétpontos kísérlet egy mérkőzésen – 2, Atlanta Falcons–New England Patriots
Legtöbb, büntetés által elért első kísérlet (first down) egy mérkőzésen, egy csapattól – 4, New England Patriots


SUPER BOWL LI
Atlanta Falcons (13–5)–New England Patriots (16–2) 28–34 (0–0, 21–3, 7–6, 0–19, 0–6) – hosszabbítás után

A SUPER BOWL TUDÓSÍTÁSA PERCRŐL PERCRE, MECCS UTÁNI NYILATKOZATOK – MINDEN AZ 51. NAGYDÖNTŐRŐL!

NFL 2016, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2017. 1. 7–8.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Miami Dolphins (6.) 30–12
Houston Texans (4.)–Oakland Raiders (5.) 27–14
NFC
Seattle Seahawks (3.)–Detroit Lions (6.) 26–6
Green Bay Packers (4.)–New York Giants (5.) 38–13
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2017. 1. 14–16.)
AFC
New England Patriots (1.)–Houston Texans (4.)
34–16
Kansas City Chiefs (2.)–Pittsburgh Steelers (3.)
16–18
NFC
Dallas Cowboys (1.)–Green Bay Packers (4.) 31–34
Atlanta Falcons (2.)–Seattle Seahawks (3.) 36–20
KONFERENCIADÖNTŐK (2017. 1. 22–23.)
AFC
New England Patriots (1.)–Pittsburgh Steelers (3.) 36–17
NFC
Atlanta Falcons (2.)–Green Bay Packers (4.) 44–21
SUPER BOWL 51 (2017. 2. 6.)
Atlanta Falcons (2.)–New England Patriots (1.) 28–34 – h. u.
*NRG Stadium (Houston, Texas)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik