HFL: óriási izgalmak után döntőben a címvédő Steelers

Vágólapra másolva!
2017.06.24. 17:45
A magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) 2017-es kiírásának elődöntőjében a címvédő Miskolc Steelers 27–25-re felülmúlta a Budapest Wolvest, így ismét bejutott a fináléba, ahol az Eger Heroes–Budapest Cowbells meccs győztese vár rá.

A Felsőzsolcán rendezett mérkőzést a címvédő Miskolc Steelers kezdte jobban: 7–0-ra nyerte meg az első negyedet, majd 7–6-ra a másodikat, így 14–6-os előnnyel mehetett a nagyszünetre.

A fordulás után sebességet váltott a Bencsics Márk vezette – az alapszakaszt negatív mérleggel záró – Budapest Wolves és a 13–0-s harmadik negyeddel fordított.

Itt azonban még közel sem volt vége az őrületnek: a záró periódusban a borsodiak is is produkáltak egy 13–0-s rohanást, ezzel visszavették a vezetést. Nagyjából egy perccel a vége előtt a Wolves visszajött a meccsbe egy remek touchdownnal, és a fővárosiaknak labdájuk volt az egyenlítéshez. A kétpontos kísérlet azonban nem sikerült, Bencsics futását megállította a miskolci fal, így a címvédő 27–25-re győzött és ismét készülhet a fináléra.

A miskolciak sorozatban a kilencedik meccsüket nyerték meg.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Steelers legjobbját, az irányító Troy Rice-t (akinek a második negyedben is volt egy rossz ütemű szerelési kísérlete, melyet követően kórházba is kellett szállítani a budapesti csapat játékosát) a meccs végén egy durvaság miatt kizárták, így ő nem lehet majd a pályán a fináléban.

A döntőt július 8-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játsszák, míg a díszvendég Meskó Zoltán, a New England Patriots, a Pittsburgh Steelers és a Cincinnati Bengals korábbi puntere lesz, aki a kezdőrúgást is elvégzi, az esemény fővédnöke pedig Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A találkozót a Digi Sport1 élőben közvetíti.

HFL 2017
ELŐDÖNTŐ

Miskolc Steelers–Budapest Wolves 27–25 (7–0, 7–6, 0–13, 13–6)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.45: Eger Heroes–Budapest Cowbells (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik