Egyesült Államok: „Itt nem lesz futball!” - álmok törtek össze

Vágólapra másolva!
2014.12.03. 15:52
Az Egyesült Államokban az egyetemi sportokat hihetetlen érdeklődés övezi, elég, ha annyit mondunk, hogy a 2013-as Michigan–Notre Dame amerikai futball-meccsre több mint 115 ezer szurkoló látogatott ki. Úgy tűnik, mégsem mindenhol veszik komolyan az egyetemi sportot.

A University of Alabama at Birmingham, azaz a UAB futballprogramja 1990-ben indult, és azóta a negyedik vonalból egészen az első osztályig menetelt, sőt, a jelenleg az Atlanta Falconst erősítő Roddy White vezérletével a Hawaii Bowlra is eljutott 2004-ben.

A pénzt azonban így sem a megfelelő ütemben termeli a csapat, ráadásul a 70 ezres stadionja szinte sosem telik meg.

Látták ezt vezetők is, akik most váratlan bejelentést tettek: „Nem lesz többé amerikai futball az egyetemen, az átcsoportosítások miatt az UAB Blazers megszűnik" – mondta az iskola elnöke.

Bár az egyetem első embere pénzügyi gondokkal indokolta a futballprogram lezárását, amerikai sajtóhírek szerint politikai érdekeltség áll a nagy bejelentés mögött.

Egy bejelentéssel álmokat törtek össze (Fotó: bleacherreport.com)
Egy bejelentéssel álmokat törtek össze (Fotó: bleacherreport.com)

A szülők és a játékosok az okokat nem feszegették, egyszerűen csak kiborultak. A játékosok sírva hagyták el az öltözőt, a dühös szülők pedig az elnököt támadták.

Vége (Fotó: bleacherreport.com)
Vége (Fotó: bleacherreport.com)

A döntés azonban, úgy tűnik, a megmentésre szervezett „SaveUAB” kampány megjelenése ellenére is végleges…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik