Csillaghullás a javából az NCAA-ben

MÉSZÁROS GERGELY/GAÁL SÁNDOR (BOWL.HU)MÉSZÁROS GERGELY/GAÁL SÁNDOR (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2011.11.26. 14:24
null
Robert Griffin III győzelemre vezette csapatát a Sooners ellen (Fotó: baylorbears.com)
Igazi csillaghullást láthattak a nézők a tengerentúli egyetemi amerikaifutball-bajnokság (NCAA) 12. játékhetében: az Oklahoma, az Oklahoma State és az Oregon is vereséget szenvedett. Érik az LSU–Alabama nagydöntő.

Big 12:

A hét bukása: Iowa State Cyclones–Oklahoma State Cowboys 37–31 (kétszeri hosszabbítás után)

Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, a vendég Pokes női kosárlabdacsapatának két edzője repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el. A nemzeti nagydöntőt célba vevő Gundy-fiúk és az amesi Rhoads-legények az első negyedben egymás hibáiból éltek. Zach Guyer, a Ciklonok rúgója 34 yardról kihagyott kísérletére Joseph Randle Cowboys RB elejtett labdával válaszolt, amit az élete meccsét játszó Jacques Washington harcolt ki, ő nem sokkal később egy Brandon Weeden-passzt is elcsípett. A hazai támadók a védelem tündöklését ekkor még nem tudták pontokra váltani, ráadásul Jared Barnett hazai irányító passzát Shaun Lewis lehalászta és 70 yardos INT returnt bemutatva a meccs első pontjait szerezte (0-7).

A BOWL.HU AJÁNLJA
Túl bonyolult az NCAA felépítése? Nem tud kiigazodni a rengeteg konferencián és csapaton? Ide kattintva mindent megtudhat!

A második negyed elején az Okie State újból feliratkozott a táblára Quinn Sharp 29 yardos mezőnygóljával (0–10). A válasz Jared Barnett kezéből érkezett, aki 16 yardos TD-passzal találta meg Darius Reynoldst (7–10). A vendégek ekkor még ritmusban voltak, Brandon Weeden csapata legszebb drive-ját vezetve és Justin Blackmon (119 yard, 1 TD) egy tökéletes elkapást bemutatva 27 yardos hatpontossal újra elhúztak (7–17).

Mindezt a harmadik negyed elején megfejelték egy 30 yardos Weeden, Tracy Moore összjátékkal (7–24) és az Iowa State-szkeptikusok ekkor már hegyezték a ceruzájukat az újabb Cowboys-siker megírására. De a Cyclones másként gondolta: rögvest az ellentámadásból James White 32 yardos hatpontost futott (14–24) és az onside kicket is sikerrel szerezte vissza a Jack Trice Stadion ekkor már eksztázisban őrjöngő közönsége előtt a hazai csapat. Zach Guyer 24 yardos FG-je (17–24) megadta az alaphangot a végjátékra.

A negyedik negyed első vendégtámadásánál a szezonja leggyengébb meccsét játszó Weeden újabb pickjét Leonard Johnson szedte le a levegőből. A következő Cowboys-drive-ban 3rd és 6-nál egy habkönnyű Weeden-átadást pedig Jeremy Smith ejtett el senkitől sem zavartatva és a sok hiba ekkor már megbosszulta magát. Jared Barnett (376 yard, 3 TD, 2 INT) egy 89 yardos támadás végén Albert Garyt találta üresen, ami 7 yardos TD-t és 24–24-es egyenlítést ért. A BCS-második Oklahoma State ekkor még két esélyt is kapott, hogy a veretlenségét megőrizze: egy szörnyű Barnett-passzt Alex Elkins ölelt magához és az ebből kiharcolt 37 yardos FG-szituációnál a liga egyik legjobb rúgója, Quinn Sharp a jobb zászlót súrolva rúgta el a labdát, amit a bírók sikertelen kísérletnek ítéltek.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                         partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A hosszabbítás első támadásából James White RB 25 yardos elkapása egyből TD-t ért a hazaiaknak (31–24), míg az ellendrive-nál Josh Cooper 11 és 6 yardos elkapása (az utóbbi TD-ért) meghozta az egyenlítést. A második OT első játéka a meccs kulcsplayének bizonyult: heti címlapsztárunk, Brandon Weeden (476 yard, 3 TD, 3 INT) megdobta harmadik pickjét is a meccsen, ezúttal Ter'Ran Benton kezébe, míg a másik oldalon Jeff Woody három játékból az end zone-ig cipelte a bőrt. A 37–31-es Cyclones-sikerrel a vendégek elveszítették idei veretlenségüket, míg a hazaiak folytatták a „minden évben okozunk egy nagy meglepetést és azt alaposan megünnepeljük” nemes hagyományát. És még dalra is fakadtak.


A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

A hét meccse: Baylor Bears–Oklahoma Sooners 45–38

Igazi klasszikus meccsen vesztette el esélyét a Sooners a konferencia megnyerésére, Robert Griffin III, a hazai Medvék irányítója pedig komolyan bejelentkezett a Heisman-trófea megnyerésére.

RGIII, ahogyan a baylori legendárium emlegeti, végig tündökölt a meccsen. Az első negyedben kétszer is bohócot csinált Javon Harris Oklahoma safetyből, akiről először Kendall Wright 55 yardos elkapást, majd 69 yardon Tevin Reese touchdownt csinált. Trey Millard és Blake Bell futásai még visszahozták a meccsbe a Telepeseket, de a harmadik negyed közepén egy Griffin-passz Reese-kezéből felperdült és a teljes Sooners-secondaryt megkerülve Kendall Wright kezében landolt, aki 87 yardos TD-vel büntetett. A kiváló TE, Jordan Najvar 13 yardos TD-je már a 31–24-es hazai vezetést jelentette, amit K.J. Morton pickje után Terrence Ganaway az utolsó negyed elején hatpontos futással tetézett. Landry Jones Sooners QB (447 yard, 1 INT) megrázta magát és két nagyszerű drive-ot vezetett, melyeket Blake Bell egy-egy rövid yardos TD-futással koronázott meg. Bob Stoops vendég HC megérezte a meccsdöntő momentumot, mert egypontos hátránynál 2 pontos játékot hívott, de false start miatt az Oklahoma egypontos rúgásra kényszerült. 55 másodperccel az ütközet vége előtt indította RGIII (479 yard, 4 TD, 72 yard futás) azt a drive-ot, melynek végén egy 34 yardos átadással Terrance Williamst találta meg az end zone jobb sarkában. A nézők besántikáltak a pályára és volt mit ünnepelni. A Baylor 20 meccs után először tudott nyerni az Oklahoma ellen, a Sooners utolsó meccsén, a Bedlam rivalizáláson az Oklahoma State ellen ki-ki meccset játszhat a konferenciaelsőségért.


A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

Pac-12:

A hét meccse: Oregon Ducks–USC Trojans 35–38.

Ami a Trójaiaknak hazai pályán a Stanford ellen még nem sikerült, azt a Kacsák ellen idegenben véghezvitték. Óriásölés a Pac-12 trónjáért vívott harcban, amit a USC el sem foglalhat az idén. Az első negyedben indult a Matt Barkley-show: a Trójaiak komoly pro-style potenciállal bíró irányítója 59 yardos TD passzal küldte a végzónába a csodálatos elkapás bemutató Marqise Lee-t. Robert Woods második negyedbeli hatpontosai közé csak De’Anthony Thomas 29 yardos TD-elkapása tudott beékelődni, ráadásul a következő end zone catchét a bírók visszafújták, mert kilépett. A következő akciónál LaMichael James RB-t megszabadították a labdától, ő pedig könyöksérüléssel hagyta el a pályát.

A nagyszünet utáni szokásos Kacsa-feltámadás ezúttal alaposan megkésett. Kenjon Barner 9 yardos futására a dél-kaliforniaiak 2 TD-vel válaszoltak, Randall Telfer 5 yardos középső elkapása már a 38–14-es vezetést jelentette a vendégeknek.

A Kacsák az utolsó pofontól magukhoz tértek. De’Anthony Thomas, a Fekete Mamba a kickoff visszahordással 96 yardot kigyózott végig (20–38), majd az utolsó negyedben Kejnon Barner 8 yardos TD futása már a 27–38-as állást jelentette. Matt Barkley passzát az ellendrive-nál Josh Boyett leszedte és az INT-ből újra TD-szerzett a Ducks. David Paulsont csak az egyyardoson tudták lebirkózni a trójai védők, a sérülésből visszatért James pedig már megfutotta a maradékot, ami Lavasier Tuinei TE kétpontosával vált teljessé (35–38). És az igazi dráma csak most kezdődött. Az Oregon 11 yardosán Marc Tyler USC RB-t megfosztották a labdától, amit az oregoni Brandon Hanna szerzett meg. A Kacsák megindíthatták a potenciális meccsnyerő drive-ot, mellyel a USC 37 yardosáig jutották, de Alejandro Maldonado kihagyta az egyenlítésért rúgott FG-t. A 38–35-ös vendéggyőzelemmel a Ducks elbúcsúzott nemzeti nagydöntős reményeitől, de a Pac-12 trónja és az ezzel járó Rose Bowl szereplés még előttük állhat.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

A Big12-, a Pac 12- és az SEC-konferencia történéseiről bővebben ide, az ACC-, a Big East- és a Big Ten-konferencia eseményeiről pedig ide kattintva olvashat!

NCAA, 13. JÁTÉKHÉT
Auburn Tigers (24.)–Alabama Crimson Tide (2.)
November 26. szombat 21.30 (TV: ESPN America, élő)

Alabama állam legnagyobb sporteseményét rendezik meg, az Iron Bowlt. Nem túlzás ezt írni, hiszen bár hihetetlenül kedvelik a sportokat, egyetlen major ligának sincs profi csapata az államban. Az év legnagyobb sporteseményét mindig az Iron Bowl aktuális összecsapása jelenti. Igaz ez akkor is, amikor nincs mindkét csapat az elitben, az Auburn a tavalyi kiváló idény után kisebb gödörben van, és a Bama idén a National Championship Game-ért küzd. Az Auburn rangsorolása nyújtott játékuk alapján kisebb rejtély, de ez nem kifejezetten zavarja a szurkolókat. Mindent megtennének ugyanis azért a játékosok és a szurkolók is, hogy a nagy riválist megfosszák a National Championship Game részvételtől. Két remek RB szerepel majd mindkét oldalon, Michael Dyer (Auburn) és Trent Richardson (Alabama) személyében, két inkább game manager passzjáték, de a védelmek közötti különbség nagyon az Alabamának kedvez. Klasszis egységük mind futás, mind passz ellen az FBS listavezetője, nem kapnak mérkőzésenként többet 8.3 pontnál átlagosan, és az ellenfelek átlagosan nem érik el a 200 támadóyardot ellenük. Meglepetés lenne, ha az Auburn mégis ki tudna ellenük bontakozni, illetve az LSU és a Georgia ellen is 45 pontot kapó védelmük kordában tudná tartani a Bama offense-t.

További beharangozókat ide kattintva olvashat!

A BCS-RANGSOR ÁLLÁSA
1. LSU 1.0000
2. Alabama .9491
3. Arkansas .8985
4. Oklahoma State .8408
5. Virginia Tech .7842
6. Stanford .7711
7. Boise State .6881
8. Houston .6684
9. Oklahoma .6526
10. Oregon .6469
11. Kansas State .5896
12. South Carolina .5640
13. Georgia .5189
14. Michigan State .5017
15. Michigan .3980
16. Wisconsin .3939
17. Clemson .3634
18. Baylor .3230
19. Penn State .3055
20. TCU .3027
21. Nebraska .1485
22. Notre Dame .0945
23. Georgia Tech .0873
24. Auburn .0750
25. Texas .0746
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik