A hatlövetű Big Ben az első duplázó 500-as, otthon már Brady is százas

Vágólapra másolva!
2014.10.29. 13:55
null
Champ Bailey 15 év után akasztja szögre sisakját (Fotó: Action Images)
2014-ben is hétről hétre jelentkezik a Red Zone! Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk. Tartsanak velünk, 20 pontból álló összeállításunkból olyan részleteket is megtudhat, amelyeket eddig nem ismert!

20 YARD – VISSZAVONULT A LEGENDÁS CHAMP BAILEY, KETTŐT CSERÉLT A BUCCANEERS
15 évnyi játékot követően bejelentette visszavonulását a liga történetének egyik legjobb cornerbackje. A pályafutását Washingtonban kezdő denveri legenda 1999 óta tartó pályafutása során az irányítók rémének számított, összesen 52 alkalommal csípte el az irányítók passzát – pedig gyakran felé sem mertek nézni a meccsek során –, ennél többet a jelenleg aktív játékosok közül csak Charles Woodson (58) tudhat magáénak. Karrierje során 12-szer választották be a Pro Bowl-gálára, ezeken négy interceptiont szerzett, ennél többet pedig a gálamérkőzéseken senki nem tud felmutatni, mint ahogy cornerbackként sem volt rajta kívül senki 12-szer a beválasztottak között. Az újságírók által megválasztott év csapatába hétszer került be, ahogyan helyet kapott a 2000-es évek első évtizedének legjobb csapatában is. BŐVEBBEN A SÉRÜLÉSEKRŐL ÉS A HATÁRIDŐ ELŐTTI CSERÉKRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

19 YARD – A BILLS MEGMUTATTA A JETSNEK ÉS A LAS VEGAS-I BUKMÉKEREKNEK
Buffalóban kibuktak a bukmékerekre, s ellenük is játszottak a New York Jets elleni csoportrangadón. „Milyen dolog az, hogy egy egyetlen győzelemmel álló csapat a favorit egy négy-hárommal álló ellen? Szerintem ilyen még sohasem volt. Hozzám hasonlóan több csapattársam személyes ügyként kezelte ezt, a táblánk első sorában is az oddsaink álltak. Kőkeményen mentünk ki a pályára, hogy megmutassuk, ki itt a favorit. Imádunk bolondot csinálni Las Vegasból” – mondta Mike Williams, a Bills elkapója a Jets ellen idegenben elért 43–23-as győzelem után.

18 YARD – GENO SMITH TÖBB LABDÁT PASSZOLT AZ ELLENFÉLNEK, MINT TÁRSAINAK

„Némi” túlzással nem olyan bonyolult sportág az amerikai futball, főleg az irányító poszt. A legfontosabb, hogy annak a kezébe passzoljuk a labdát, akin ugyanolyan színű mez van, mint rajtunk. Geno Smith-nek ezt az egy apróságot nem mondták meg a Bills elleni mérkőzés előtt. A New York Jets irányítója az első negyedben nyolcszor próbált passzolni, ebből kétszer pontosan, összesen öt yardot érően. Háromszor viszont pont a védők kezébe… Rex Grossman 2006-os pocsék játéka óta ő az első, aki két vagy kevesebb sikeres passzal és három vagy több interceptionnel zárt egy meccset. Smith –akiből Rex Ryan szerint egy napon remek QB lesz – irányító-mutatója a százas skálán 0.04 volt az ESPN statisztikái szerint…

Smith bénázását még ez a „trükkös” játék sem feledtette el: GIF

A Billsnél pedig megmutatták, kevés passzból is lehet sikeres egy irányító. Kyle Orton 1990 óta az első, aki legfeljebb tíz sikeres passzból legalább négy touchdownig jutott.


A Jets-szurkolók kezdik megszokni a szenvedést (Fotó: Twitter)
A Jets-szurkolók kezdik megszokni a szenvedést (Fotó: Twitter)
A csapat mérlege a két irányító mezén is látszik: 1–7 (Fotó: Twitter)
A csapat mérlege a két irányító mezén is látszik: 1–7 (Fotó: Twitter)



17 YARD – MÁR NYOLCTAGÚ MANNING BIZALMI KÖRE – SANDERS CSATLAKOZOTT MARVIN HARRISONÉKHOZ
Minden irányítónak van kedvenc célpontja (Geno Smithnek legutóbb a Bills-védelem volt az...). Peyton Manning kedvence vitathatatlanul Marvin Harrison volt (még a Coltsban), azóta jó néhányan igyekeznek a nemrég TD-rekordot döntő QB kedvencévé válni. Legutóbb Emmanuel Sanders három touchdownt kapott el Manning passzaiból, ezzel ő a nyolcadik játékos, aki egy mérkőzésen három TD-t kapott a denveri irányítótól. Elődei sorrendben Marvin Harrison, Reggie Wayne, Brandon Stokley, Dallas Clark, Eric Decker, Julius Thomas és Demaryius Thomas. Más kérdés, hogy Harrisonnak nyolc ilyen mérkőzése volt, míg a többieknek „csak" egy-egy.

A Denver egyébként nagyot játszott a San Diego ellen. Sanders és Emmanuel Thomas száz elkapott yard fölött zárt, Ronnie Hillman is több mint száz yardot futott, ráadásul a Broncos egyszer sem adta el a labdát, sőt még Manninget sem vitték földre. 1963 óta – amióta az NFL hivatalosan jegyzi a sackeket – a Broncos a második csapat, amelynek két elkapója és egy futója is száz yard fölé jutott úgy, hogy a csapat nem jegyzett interceptiont, elvesztett fumble-t vagy sacket. Az első ilyen együttes 2000 októberében szintén a Broncos volt a Browns elleni 44–10-es győzelem során.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

16 YARD – A RAIDERSNEK KELETEN MÁR MEGVAN A 0–16, DE MI LESZ A SZEZONNAL?
Oaklandben már kezdik elfelejteni, mi az a győzelem. A Raiders úgy kapott ki legutóbb a Brownstól – a keleti időzónában sorozatban 16-odjára –, hogy a Cleveland összesen 39 yardot futott a mérkőzésen. A Brownsnak ez volt az első sikere 1989 óta negyvennél kevesebb futott yarddal, akkor szintén a Raiderst verték el.

A Raiders-drukkerek bizakodhatnak a csapat feltámadásában, de azért vessenek egy pillantást az Oakland sorsolására. A következő hat ellenfél sorrendben a címvédő Seahawks, a döntős Broncos, a Chargers, a Chiefs, a Rams és a 49ers lesz. Kinéz a 0–13-as mérleg, de a 0–16-os szezon is...

15 YARD – A FLORIDAI DERBIN ISMÉT SZÓRTA A TD-PASSZOKAT BORTLES – CSAK ROSSZ IRÁNYBAN
A Miami Dolphins úgy vezetett 17–3-ra a Jaguars otthonában a 3. negyed elején, hogy gyakorlatilag egy darab értékelhető támadása nem volt. Ám a Jacksonville hiába haladt sokkal meggyőzőbben, kihagyott mezőnygól, belőtt, de szabálytalanság miatt érvénytelenített hárompontos, fumble és két interception is becsúszott, a hazaiak pechére pedig mindkettőből TD-t szerzett a Miami védelme. Blake Bortles ezt a kategóriát nagyon „érzi”, már négy átadásából szerzett az ellenfél hatpontost, ezzel pedig vezeti a ligát még úgy is, hogy csupán a harmadik meccs közepétől ő az együttese irányítója. A Miami köszönte szépen a lehetőséget, és a franchise történetének ötödik olyan meccsét hozta le, amelyen két interceptiont is visszahordtak TD-ra a védői.



14 YARD – OSZTATLAN SIKERT ARATOTT AMERIKÁBAN A KORA DÉLUTÁNI (OTT REGGELI) LONDONI MECCS
Hatalmas sikere volt a londoni mérkőzésnek az Egyesült Államokban. No nem csak azért, mert a Detroit 0–21-ről Matt Prater utolsó másodperces mezőnygóljával 22–21-re fordított az Atlanta ellen, hanem azért is, mert a futballőrültek így amerikaifutball-meccsre ébredhettek, s félórás szünet után következett a szokásos dömping, amely helyi idő szerint délután egy órától késő éjjelig tartott. „Kaliforniában már rég tudták, amiről most a keleti parton is meggyőződhettek. Nincs jobb annál, mint hogy vasárnap egy futballmeccsre ébredsz” – írta az NBC, s szinte minden tévétársaság csatlakozott hozzá (a meccset a CBS közvetítette). Természetesen vannak, akiknek nem tetszett a magyar idő szerint 14.30-as, New York-i idő szerint 9.30-as kezdés, de az elsöprő többség tapsolt – ne csodálkozzunk, ha a következő évtől minden londoni meccs ilyen korán fog kezdődni.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2014-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

13 YARD – PATRIOTS: SZERENCSÉS 13-ASOK, ÚJABB 50-ES A ZSÁKBAN
A Bears elleni gálával a New England sorozatban a 13. hazai meccsét nyerte meg – ez a leghosszabb aktív sorozat, valamint zsinórban a 13. találkozóját nyerte meg az NFC Északi csoportjába tartozó csapatok ellen – legutóbb a Packers ellen, még 2002-ben maradt alul a Patriots.

A Chicago ellen az első félidő hajrájában 57 másodperc alatt három touchdownt ért el, a nagyszünet előtti 38 pont a harmadik legtöbb a csapat történetében (Tennessee 45 – 2009; Miami 42 – 2007), a legutóbbi nyolc szezonban pedig már a hetedik alkalommal jutott el legalább 50 pontig egy meccsen. Viszonyításképpen, ebben az időszakban más csapat nem jutott még négy ilyen összecsapásig sem.

A Bears a szünetben legutóbb 2010-ben volt legalább 31 pontos hátrányban – 33 pontosban, a Patriots ellen. A Chicago a legutóbb 18 meccséből harmadszor engedett legalább 45 pontot az ellenfeleknek. Csak összehasonlításul, az együttes az azt megelőző 222 összecsapáson is háromszor engedett legalább ennyit...

12 YARD – KÉT HÉT, S MÁR BRADYÉK ÉS MANNINGÉK IS ERŐNYERŐK LENNÉNEK – PLAYOFF PICTURE
Gyorsan változik a helyzet az AFC-ben. Két hete még azt írtuk, hogy ha akkor kezdődne a playoff, Tom Bradyék Peyton Manningéket fogadnák a wild card körben. Ehhez képest a mostani állás szerint mindkét csapat erőnyerő lenne az első fordulóban, amelyben Cincinnati–Buffalo és Indianapolis–San Diego összecsapást rendeznének (de a Billshez, a Coltshoz és a Chargershez hasonlóan a Ravens és a Steelers is 5–3-mal áll, míg a Bengalsnak csak 4 diadala van). Az NFC-ben az Arizona és a Detroit lenne máris a 2. fordulóban, és várná a Dallas–Green Bay és a Carolina–Philadelphia összecsapások győzteseit.

Ha most kezdődne a rájátszás (Fotó: nfl.com)
Ha most kezdődne a rájátszás (Fotó: nfl.com)



11 YARD – FITZ: MINDIG A SASOKAT! CUTLER: CSAK A PATSET NE!
Jay Cutler
harmadik meccsét játszotta a New England Patriots ellen, és eddig három nagy zakó a mérlege. Még 2008-ban a Denvert irányítva 41–7-re (168 yard, 1 TD/2 interception), 2010-ben már a Chicagót vezetve 36–7-re (152 yard, 0/2) kapott ki együttese, míg most 51–23-ra. Most 227 yarddal és 3/1-es mutatóval zárt, igaz, 45–7 után, a már eldőlt meccsen tudott csak kozmetikázni mutatóján.

Larry Fitzgerald viszont kifejezetten szeret múlt heti ellenfele ellen pályára lépni, ez volt a hetedik Eagles elleni meccse (rájátszást is beleszámítva) volt, mindegyiken szerzett TD-t, és összesen már 11-nél jár a Sasok ellen – most 160 yardot is bepakolt a közösbe.

Jay Cutler eddig sem szeretett a Patriots ellen játszani (Fotó: Twitter)
Jay Cutler eddig sem szeretett a Patriots ellen játszani (Fotó: Twitter)



10 YARD – EAGLES? LABDASZERZÉSEK! A CARDINALSSZAL CSAK A BRONCOS VERSENYEZHET
Ez utóbbi meccsen a Philadelphia ismét kierőszakolt egy labdavesztést, ezzel már sorozatban a 19. alapszakaszbeli összecsapásán szerzett labdát, tovább növelné a leghosszabb aktív sorozatot.
Az összecsapást viszont így is a Cardinals nyerte, amely így 6–1-gyel áll (ez a csapat legjobb kezdése az 1974-es 7–0 óta), az előző idény nyolcadik fordulója óta pedig 13–3, ez pedig a Broncoszal holtversenyben a legjobb az NFL-ben. Az Arizona egy 75 és egy 80 yardos elkapott TD-t is szerzett a meccsen, két legalább 75 yardos, támadók által elért TD-t pedig a Texans Bucs elleni 2011-es meccse óta nem szerzett egy csapat sem.

9 YARD – FOSTER: HÁROMSZOR HÁROM. A TÖBBI HOUSTONI SZINTÉN – EGYÜTT
Ha már a Texans szóba került! Arian Foster ismét bombaformában van, a szezonban a Buffalo elleni betlit (8 futás, 6 yard) leszámítva minden meccsén 100 futott yard fölött zárt, ezúttal 151-ig, valamint két futott és egy elkapott TD-ig jutott. A kiváló running back harmadik három TD-s meccsét játszotta, rajta kívül az összes houstoninak összesen van három ilyen találkozója.

Fosternek igencsak jó meccse volt (Fotó: Twitter)
Fosternek igencsak jó meccse volt (Fotó: Twitter)



8 YARD – DUMERVIL MÁR 62 SACKELT YARDNÁL TART, GIPSON 146 YARDOT HORDOTT VISSZA SZERZETT LABDÁBÓL
Cikkünkben hétről hétre közöljük, kik állnak a legtöbb szereléssel (Luke Kuechly, Carolina, 89), sackkel (Justin Houston, Kansas City, 10) és interceptionnel (Tashaun Gipson, Cleveland, 5), de ássunk mélyebbre, nézzünk további kategóriákat is! A legtöbb olyan szerelés, amely során az ellenfél yardokat veszített, a Tampa Bay-i Lavonte Davidé (14). A sackek során veszített yardok tekintetében az ellenfelek passzolni készülő irányítóit eddig hétszer a földre vivő Elvis Dumervil (Baltimore) az első 62 yarddal. Fumble után a labda megszerzésében J. J. Watt (Houston) és a Minnesotának ezzel vasárnap a Tampa Bay ellen meccset nyerő Anthony Barr az első 3-3-mal. Interception visszahordásban Gipson az ász, 146 yardja majdnem a duplája a 87-tel második helyen álló Harrison Smithének (Minnesota). A legtöbb megakadályozott passzkísérlet Perrish Cox (San Francisco) és Vontae Davis (Indianapolis) nevéhez fűződik: 12-12.

7 YARD – WATT OKTATTA ÉS KIFIGURÁZTA A TITANS ÚJONC IRÁNYÍTÓJÁT
J. J. Wattot,
a Houston irányítóját kissé feldühítette, hogy a Texans vasárnapi ellenfelénél, a Tennessee-nél kezdő irányítónak megnevezett Zach Mettenberger az elmúlt napokban elárasztotta szelfijeivel a közösségi oldalakat, megosztva bajuszának megigazításától a hajvágásáig minden momentumot. Watt kétszer sackelte Mettenbergert, egyszer ki is ütötte a kezéből a labdát, majd ünneplésként úgy emelte a kezét, mintha lefényképezné magát, azaz szelfit csinálna. „Gondoltam, figyelmeztetem. Ez az NFL, nem a gimi. Isten hozott a show-ban – mondta a meccs után Watt. – Ha újoncként lehetőséget kapok arra, hogy a csapatom kezdő irányítója legyek, jobban odafigyelek a feladatomra, nem bohóckodom. Talán tanul az esetből, de az is lehet, hogy nem."



6 YARD – AZ AFC ÉSZAKI CSOPORTJÁNAK UTOLSÓJA IS VEZETNÉ AZ NFC DÉLI DIVÍZIÓJÁT
A Tampa Bay ráadásban kikapott a Minnesotától, ezzel 1–6-ra módosult a mérlege. Az a szép, hogy még így is csak két győzelemre van a rájátszástól! Az előző idény egyik kiemelkedő csoportjának számító négyes idén nagyon bealudt (bár a Saints belelendülni látszik most már), a csoportot a Carolina három győzelemmel vezeti nyolc fordulót követően. Az Amerikai főcsoport Északi kvartettjében ezzel szemben a Cleveland 4–3-as mérleggel áll az utolsó helyen – ez az NFC Déli divíziójában első helyet érne.

5 YARD – AZ NFL VALAHA VOLT LEGROSSZABB PASSZA?
Matt Ryan,
Atlanta Falcons. No komment.



A 21–0-ról kikapó Falcons új logója pedig:

(Fotó: Twitter)
(Fotó: Twitter)



4 YARD – GYORSTÜZELŐK HETE ÉS ÉVE: NÉGYEN 400 YARD FELETT; 13-AN ÉRHETIK EL AZ IDÉNY VÉGÉRE A 4000-et
A hét végi forduló volt az első az NFL történetében, amelyben négy irányító is eljutott 400 passzolt yardig. Ben Roethlisberger 522, Aaron Rodgers 418, Nick Foles 411, Andrew Luck 400 yardot jegyzett a levegőben. Big Ben és Luck egy meccsen jutott összesen 922-ig. Az eddigi adatok alapján 13 irányító áll úgy, hogy az alapszakasz végére túljusson az egy idényben passzolt 4000 yardon.

3 YARD – GRONK VISSZATÉRT, ISMÉT MEGÁLLÍTHATATLAN VOLT
Úgy tűnik, Rob Gronkowski sérülései a múlté, a Chicago ellen három elkapott TD-nal és 149 yarddal zárt. Draftolása (2010) óta már 49 elkapott (illetve egy, végül futásnak adott) TD szerepel a neve mellett – plusz három a rájátszásban –, ezzel ő vezeti azóta a rangsort (2. Calvin Johnson, 47). Ez már a 13. meccse volt, amelyen legalább két TD-t összehozott (2. Calvin Johnson, 12). A most 25 éves Gronkowski az aktív tight endek között a negyedik helyen áll (Antonio Gates 96, Vernon Davis 55, Jason Witten 54), a posztjának etalonját Tony Gonzalez jelenti 111 hatpontos elkapással. A harmadik TD-ja után már nem tért vissza a pályára, de nem sérülés miatt, hanem mert dehidratálódott...

Gronkowski a 13. meccsén szerzett legalább két TD-t, csak Randy Moss előzi meg a csapat örökranglistáján (Fotó: Twitter)
Gronkowski a 13. meccsén szerzett legalább két TD-t, csak Randy Moss előzi meg a csapat örökranglistáján (Fotó: Twitter)


2 YARD – OTTHON MÁR BRADY IS SZÁZAS, MÉGHOZZÁ A LEGJOBB MÉRLEGGEL
Brady közel hibátlan teljesítményt nyújtott a szebb napokat is látó chicagóiak ellen, 35 passzából 30 sikeres volt, a maradék ötből hármat elejtettek társai, egy esetben kommunikációs zavar miatt az elkapója nem állt ott meg, ahová megbeszélték a játékot, egyszer pedig a védő tudott közbelépni, és elütni a tojást, így gyakorlatilag nem volt olyan átadása, amely azért nem ért célba, mert túl-, alul- vagy felüldobta a célpontot.

A New England irányítója 100. hazai mérkőzését játszotta, ez pedig már a 87. sikere volt, ennél jobb mérleget a Super Bowl-érában senki nem tud felmutatni.

A 4. fordulóbeli Kansas City elleni nagy zakó után kritikák kereszttüzébe kerülő irányító azóta ismét szárnyal, a legutóbbi négy meccsen 69.4 százalékos ponttossággal, 1268 yardot és 14 TD-t passzolt – interception nélkül.

Ez a mostani, már Brady harmadik öt TD-os meccse volt, a klubrekordot is ő tartja, hattal – két meccsen is összejött ez neki. Hetedik alkalommal vezette csapatát legalább 50 pontig egy mérkőzésen, ez pedig új rekord kezdő irányítóként. A New England-i passzmestere karrierje során a meccsek 77.4 százalékát megnyerte (154 győzelem/45 vereség), ez minden idők legjobb mutatója, és ha 21 meccset elbukna most zsinórben, akkor a harmadik helyre csúszna vissza, holtversenyben állva így Peyton Manninggel (173/74, 70 százalék).

Tom Brady és Gisele Bündchen mutatja a Patriots pontjainak számát – 51, nem 6 (Fotó: Instagram)
Tom Brady és Gisele Bündchen mutatja a Patriots pontjainak számát – 51, nem 6 (Fotó: Instagram)



Big Ben az első irányító, aki kétszer elérte az 500-as határt 
(Fotó: Action Images)
Big Ben az első irányító, aki kétszer elérte az 500-as határt (Fotó: Action Images)

1 YARD – NOCSAK, EGY MUTATÓ, AMELYBEN BIG BEN MINDEN MÁS IRÁNYÍTÓT MEGELŐZÖTT
Gondolta volna, hogy lesz olyan passzmutató az NFL-ben, amelyben Ben Roethlisberger Tom Bradyt, Peyton Manninget, Brett Favre-ot, Joe Montanát, Johnny Unitast és a többi nagyágyút is megelőzi – ráadásul büszke lehet rá?

A Steelers irányítója az Indianapolis Colts ellen 522 passzolt yardig jutott, ezzel az NFL történetében elsőként jegyzett legalább 500 yardot két mérkőzésen.
Az előzőt 2009-ben a Green Bay ellen érte el, akkor 503 yardos csapatrekordot állított fel. „Örülök, hogy végre kétszer nyertünk egymás után. Az 5–3-as mérleg sokkal jobb, mint a 4–4-es” – mondta a meccs után a hat TD-passzt is kiosztó (ez több, mint a Vikings összes idei passzolt TD-je) Big Ben, aki Brady, Montana és Terry Bradshaw után negyedikként jutott el száz győzelemig legfeljebb 150 mérkőzésen.

TD – BÁTOR JÓSKA
Kettőből semmi. Mind a múlt heti tippek, mind Brees pisztolypárbajait illetően. Igaz, míg a Romo elleni csörtében ő maradt alul, most Rodgers csupán egy hatpontos átadása bizonyult kevésnek a Saints-irányító háromjával együtt a legalább héthez, a Saints ráadásul le is győzte a Packerst.
Új hét, új javítási lehetőség, és adja magát, hogy a 16. Peyton Manning–Tom Brady csatával foglalkozzunk. A Denver jelenleg mindenkinél egységesebb csapat képét mutatja, ezért inkább csak a játékosokra fókuszálunk: ketten legalább 600 yardig jutnak, de hat TD alatt maradnak.

STATISZTIKÁK
A 8. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Ben Roethlisberger (Pittsburgh) –Indianapolis 522
A legtöbb futott yard: Mark Ingram (New Orleans)
–Green Bay
172
A legtöbb elkapott yard: Jeremy Maclin (Philadelphia) –Arizona
187
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 2731 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 1054 DeMarco Murray (Dallas)
A legtöbb elkapott yard: 866
T. Y. Hilton (Indianapolis)
A legtöbb szerelés: 89 Luke Kuechly (Carolina)
A legtöbb sack: 10
Justin Houston (Kansas City)
A legtöbb interception: 5
Tashaun Gipson (Cleveland)
NFL 2014, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
2014.10.24 2.25 Denver Broncos–San Diego Chargers 35–21
2014.10.26 14.30 Atlanta Falcons–Detroit Lions* 22–21
2014.10.26 18.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens 27–24
2014.10.26 18.00 Tennessee Titans–Houston Texans 16–30
2014.10.26 18.00 Kansas City Chiefs–St. Louis Rams 34–7
2014.10.26 18.00 New England Patriots–Chicago Bears 51–23
2014.10.26 18.00 New York Jets–Buffalo Bills 23–43
2014.10.26 18.00 Tampa Bay Buccaneers–Minnesota Vikings 13–19 – h.u.
2014.10.26 18.00 Carolina Panthers–Seattle Seahawks 9–13
2014.10.26 18.00 Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins 13–27
2014.10.26 21.05 Arizona Cardinals–Philadelphia Eagles 24–20
2014.10.26 21.25 Cleveland Browns–Oakland Raiders 23–13
2014.10.26 21.25 Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts 51–34
2014.10.27 1.30 New Orleans Saints–Green Bay Packers 44–23
2014.10.28 1.30 Dallas Cowboys–Washington Redskins 17–20 – h.u.
Szabadnapos. New York Giants, San Francisco 49ers
9. FORDULÓ
2014.10.31 1.25 Carolina Panthers–New Orleans Saints
2014.11.02 19.00 Cincinnati Bengals–Jacksonville Jaguars
2014.11.02 19.00 Cleveland Browns–Tampa Bay Buccaneers
2014.11.02 19.00 Dallas Cowboys–Arizona Cardinals
2014.11.02 19.00 Kansas City Chiefs–New York Jets
2014.11.02 19.00 Miami Dolphins–San Diego Chargers
2014.11.02 19.00 Minnesota Vikings–Washington Redskins
2014.11.02 19.00 Houston Texans–Philadelphia Eagles
2014.11.02 22.05 San Francisco 49ers–St. Louis Rams
2014.11.02 22.25 New England Patriots–Denver Broncos
2014.11.02 22.25 Seattle Seahawks–Oakland Raiders
2014.11.03 2.30 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens
2014.11.04 2.30 New York Giants–Indianapolis Colts
Szabadnapos. Atlanta Falcons, Buffalo Bills, Chicago Bears, Detroit Lions, Green Bay Packers, Tennessee Titans
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik