Videó: Robben 33 évesen is kegyetlen leckét adott a BVB védőinek

Vágólapra másolva!
2020.04.08. 21:52
null
Arjen Robben döntötte el a 2017 áprilisi rangadót (Fotó: AFP)
Napra pontosan három éve rangadót játszottak a Bundesligában, a BVB pedig a 49. percig reménykedhetett a müncheni pontszerzésben. Ekkor jött Arjen Robben, aki elfutott a jobb szélen, majd meghúzta a szokásos cselt befelé... 


2017 tavaszán már túl járt pályafutása zenitjén a Franck Ribéry, Arjen Robben páros, ám amikor épp egészségesek voltak rendre megvillantották klasszisukat. Április nyolcadikán például a Borussia Dortmund elleni rangadón.

A két csapat 2–1-es müncheni vezetésnél vonult szünetre, a BVB pedig épp feljövőben volt. Ám a 49. percben Robben indítást kapottRibérytől, elfektette Szókratisz Papasztathopuloszt, majd, mielőtt a másik két érkező dortmundi védő bármit tehetett volna, – védjegyének megfelelően – kilőtte a hosszú sarkot.

A találkozót 4–1-re a bajorok nyerték meg, Robben mellett Ribéry és Robert Lewandowski (2) volt még eredményes. A vendégek szépítő találatátRaphael Guerreriroszerezte 2–0 után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik