Videó: máris megvan Bastian Schweinsteiger új munkája

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.11. 11:32
Bastian Schweinsteiger a hivatalos Facebook-oldalán egy videóval jelentette be, hogy a visszavonulása után a német közszolgálati televízió, az ARD szakértője lesz.

Schweinsteiger 2002-ben kezdődő profi pályafutása alatt csupán három klubban, a Chicago Fire mellett a Manchester Unitedben, valamint nevelőegyesületében, a Bayern Münchenben futballozott.

„Modern kori gladiátor, a tökéletes labdarúgó" - Schweinsteiger elk

A fáma szerint Oliver Kahn három éven át hozzá sem szólt, amikor a felnőttek közé került, manapság viszont már a legendás kapus is csak elismerően beszél róla. Bastian Schweinsteiger 784 hivatalos mérkőzéssel a háta mögött bejelentette a visszavonulását. A világbajnok, Bajnokok Ligája-győztes, nyolcszoros német bajnok futballista pályafutása legalább annyi mélypontot tartogatott, ahány nagy címet hozott.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik