Stuttgart: kinevezték az új edzőt, a Hoffenheimtől érkezik

Vágólapra másolva!
2019.12.30. 12:25
null
Pellegrino Matarazzo másfél éves szerződést írt alá (Fotó: VfB Stuttgart)
A Hoffenheim eddigi pályaedzőjét, Pellegrino Matarazzót nevezte ki a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2) harmadik helyén álló VfB Stuttgart új vezetőedzőjének.

 

A játékosként német alacsonyabb osztályú klubokban futballozó amerikai-olasz kettős állampolgár egyelőre 2021 nyaráig írt alá a sváb együttesnél.

Matarazzo 2011-ben a Nürnberg második csapatától vonult vissza, majd ott is kezdett edzősködni, több korosztályos csapatot is irányított, majd 2017 nyarán a Hoffenheimhez szerződött, amelynél először az U17-es együttessel foglalkozott, majd 2018 januárjában csatlakozott az első keret szakmai stábjához – ezt az állást hagyta most ott.

Ezzel az is eldőlt, hogy Lőw Zsolt egyelőre nem tér vissza Németországba. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a PSG másodedzőjét a helyi sajtó szintén a Stuttgart kispadjának várományosai közé sorolja. A lehetőségről a Stuttgarter Zeitung múlt keddi számában írtak.

Bár a VfB Stuttgart a harmadik, osztályozót érő helyen áll a Bundesliga 2-ben, a klubvezetők az utóbbi hetek visszafogott eredményeit látva múlt hétfőn megköszönték a nyáron szerződtetett Tim Walter edző munkáját. A játékosból lett vezérigazgató, Thomas Hitzlsperger kiemelte: veszélyben érezték céljaik elérését, ezért döntöttek a váltás mellett.

Az őszi idényt az Arminia Bielefeld zárta az élen, 34 pontjával megelőzve a második helyen álló HSV-t és a harmadik Stuttgartot – utóbbi két csapat egyaránt 31 pontos, de a Hamburgnak tizeneggyel jobb a gólkülönbsége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik